RefiMLányok – az első hat hét (2. rész)
Azt ígértem, az éjszakákról kicsit részletesebben írok. Az elsőt, amit ott töltöttem, soha nem fogom elfelejteni! Este 11-kor – amikor már azt hittem, mindenki lefeküdt és lassan el is alszik – velőtrázó üvöltés verte fel a csöndet. Az összes lány kint áll a folyosón, a fiúk épületszárnyán az összes ablak nyitva, és mind a 160 diák teli torokból ordít majdnem egy percen keresztül! Először megrémültem, hogy valami nagy baj van, de a fiúk nevelőtanára felhívott, hogy ne izguljak, mert ez afféle beavatási szertartás, amely minden tanárnak kijár élete első éjszakai ügyeletén. Így lettem hát én is beavatva! A hangosbemondóban megköszöntem nekik a feledhetetlen élményt, és kifejeztem abbéli reményemet, hogy eléggé elfáradtak és talán most már nyugovóra térnek.
RefiMLányok – az első hat hét (1. rész)
Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy változtatnom kéne. Túl sok volt a stressz, a „nemszeretem” feladat az általános iskolában. Hogy egyetemi angoltanári végzettséggel (a magyar – orosz főiskolairól ne is beszéljünk) angol mellett éneket, technikát és rajzot is kellett tanítanom, nagyon megviselt. Miért? Mert nem értek hozzá! Az, hogy tudok énekelni, zongorázni meg kottát olvasni, nem jelenti azt, hogy tudok éneket tanítani. A festés, rajzolás is megy – a gimnáziumban képzőművészet fakultációra jártam –, de ezt nem éreztem elégnek ahhoz, hogy jól tudjam tanítani a tantárgyat. A technikáról pedig ne is beszéljünk… Bár kárt valószínűleg nem okoztam, hiszen igyekeztem átadni mindazt, amit hasznosnak véltem, mégsem voltam elégedett magammal.
Nyelvvizsga-előkészítő (egy kicsit másképp)
Tavaly úgy láttam, hogy hat 7. osztályos tanítványomnak van esélye, hogy a 8. osztály végén letegye a középfokú nyelvvizsgát. Mivel ez az általános iskolai tananyagnál jóval több készülést igényel, a gyerekekkel és a szüleikkel is beszéltünk róla. Sajnos ketten már az elején kiestek, mert nem akarták vállalni a többletmunkát, és a szüleik sem támogatták (erőltették?) a dolgot, így a 8. osztály elején négyen kezdték el a középfokú tananyagot. Nagyon jól haladtunk, és biztos voltam benne, hogy az erőfeszítésüket majd siker koronázza. Ám amikor döntésre került sor – mármint hogy beadják-e a jelentkezésüket a nyelvvizsgára – ketten mégis visszaléptek. Ezt azzal indokolták, hogy majd a gimnáziumban úgyis lesz rá lehetőségük, hogy letegyék. Hiába magyaráztam, hogy ennél több idejük sohasem lesz, hiszen később is sokat kell tanulni, mindig kell ebből-abból készülni… nem hallgattak rám. Pedig elmondtam nekik azt is, hogy a teológus hallgatóim folyamatosan arra hivatkoztak, hogy rengeteg a tanulnivalójuk (és tényleg!), ezért nem érnek rá a nyelvvizsgára készülni, holott anélkül nem kaphatják meg a diplomájukat, ezért rendszerint az utolsó évben kezdődik a kapkodás… Szóval így mindent összevetve nem volna jobb, hogy most, amikor megtehetnék – igaz, egy kis plusz erőfeszítés árán – letegyék a nyelvvizsgát?
Iskolakerülés szülői egyetértéssel?
"Anya, ma nem akarok iskolába menni. Fáj a fejem… (írunk töriből/matekból/föciből/angolból…)" "Jól van, kisfiam (kislányom), maradj itthon, majd igazolom, hogy családi ok miatt nem mentél."
„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)
Két hete annyira kiborultam a szünetben, hogy nem tudtam bemenni órára, csak mintegy öt perc múlva, mire sikerült végre lehiggadnom. A vérnyomásom az egekben, alig kaptam levegőt, sírni vagy ordítani tudtam volna. Pedig nem történt különösebben szokatlan dolog, hiszen sohasem könnyű feladat kicsengetés után mindenkit kiterelni az udvarra, még akkor sem, ha ketten vagyunk rá. Ezúttal három ötödikest kellett kirobbantani a vécéből (ahol érezni lehetett a cigarettafüst szagát, de biztos nem ők voltak), és négy rejtőzködő nagyfiút megtalálni valahol a tornaterem környékén. Mikor – bevallom, kissé ingerülten – szemrehányást tettem nekik, nagyon csúnyán beszéltek vissza, s ekkor már kezdett felmenni bennem a pumpa. Kikísértem őket az udvarra, elindultam hátrafelé is körülnézni, közben az előbbi kicsik meg beszöktek. Macska-egér harc! Most már mulatok rajta, de akkor szörnyen fölhúztam magam. Beszélgettünk a kollégákkal, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk, semmi eszköz nincs a kezünkben a fegyelmezésre; a beírás nem használ, a szép szóból nem értenek, a kiabálásra agresszióval reagálnak, megütni nem lehet őket (még a válluknál fogva szelíden megtolni sem) – mi marad?
Egy szívmelengető üzenet
Tegnap nagyon nehéz napom volt. Hét tanóra, azután a nyugdíjasnapi műsor próbája a kollégákkal (ami igen jó hangulatban zajlott), majd önkormányzati ülés és az azt követő közmeghallgatás. Este 8 óra körül értem haza. Ekkor olvastam el azt az üzenetet, amelyet egy volt kedves tanítványom küldött. Bearanyozta a napomat! Meg is osztom nemsokára.
Ha megdobnak kővel…?
Szép kis kő, ugye? A fiú, akinek a markából elszállt, nem olyan kicsi. Bár 14 éves, még csak ötödikes – ebből sok mindenre lehet következtetni.
Sok a lecke!
Vekerdy Tamás már sok évvel ezelőtt megírta, hogy a házi feladat tökéletesen felesleges. Miért? A jó tanuló úgyis hamar megcsinálja – hiszen neki úgysincs szüksége gyakorlásra –, a rossz tanuló meg gyorsan lemásolja valakiről a tanítás előtt vagy a szünetben, de többnyire ezzel sem törődik – mint ahogyan a fekete ponttal, „kisegyessel” vagy egyessel sem, amit ezért kapni fog. Másik probléma, hogy a felső tagozatban vannak olyan napok, amikor akár 4-5 tantárgyból is fel kell készülni, és ez bizony nagy terhet ró a gyerekekre.
ECETES f*sz - avagy hogyan tanuljunk szavakat :)
A bejegyzés címe csupán idézet!!! Tegnap ezt mondogatták angolóra után a szünetben a nyolcadikosok. De hogy miért, hát abban nekem is szerepem van… Mi is történt?
„G*ci!” – Az első tanítási nap
Bocsánatot kérek a lájkvadász címért, de az első szó, ami ma érzékenyen érintett, az a bizonyos idézőjeles négybetűs trágár kifejezés. Akkor hangzott el, mikor az egyik kisfiú megtudta, hogy az én csoportomba kerül, miután az ötödik osztályt kettéosztottuk az angolórákon. Megkérdeztem a nevét, és első döbbenetemben csak annyit reagáltam, hogy „hát igen, ez is egy négybetűs szó.”
Ők kaptak!
Már akkor, amikor indultam az önkormányzati választáson, elhatároztam, hogy ha megválasztanak, a képviselői illetményem egy részét jótékony célra fogom felajánlani. Így is történt. A terveimnek megfelelően karácsonyra a 10 nagyalásonyi 6., 7. és 8. osztályos tanuló színházjegyet kapott a Hair c. zenés színdarabra (Sörösné Zsóka anyagi hozzájárulásával, amit még egyszer szívből köszönünk). Eredeti szándékom az volt, hogy a következő ajándékozás a falunapon fog megtörténni, ám az ismert helyzet miatt a falunap elmarad, így a gyerekek a bizonyítványukkal együtt kapták meg jutalmukat, összesen 50 000 Ft értékben. Mivel azt is eldöntöttem, hogy ezúttal nem mindenki egyformán részesül benne, csak az arra érdemesek, végül – miután a kollégáim véleményét is kikértem – hat gyerekre esett a választásom. Ők pedig a következők: a 6. osztályos Sikos Evelin és Varga Nóra, a 7. osztályos Sikos Dominik, valamint a 8. osztályos Nagy Gábor Ivó, Molnár Milán és Vánkos Kornél.
Melyik hónap hány napos? A 7. és a 8. osztályban senki sem tudta!
Megint - mint minden évben – szembesülnöm kellett azzal, hogy a gyerekek nem tudják, melyik hónap hány napos. Nem alsóban, hanem a felső tagozatban! Sem a 7., sem a 8. osztályban nem akadt egy gyerek sem, aki fel tudta volna sorolni a 30 napos hónapokat. Döbbenet! Pedig 5.-ben már előkerül az angol versike, amit mindenkinek meg kellett (volna) tanulnia: „30 days has September / April, June and November / All the rest have 31 / Except February alone / That has 28 days clear / And 29 in each leap year.” (Szerintem le sem kell fordítanom, az angolul nem tudók is pontosan értik.) No de nekem, az angoltanárnak kell ezt megtanítanom? Vagy a tanítóknak? Ők azt mondták, ez előkerül 1. vagy 2. osztályban, tehát elvileg tudniuk kellene, de én akkor sem gondolom, hogy a mi feladatunk volna ezt megtanítani. Emlékszem, nekem az anyukám mondta talán nagycsoportos koromban, hogy jegyezzem meg csak ezt: „áp-jún-sze-no”, és akkor sohasem fogom elfelejteni. És így is van. Mert létezik az a módszer, hogy a kezünk bütykein számoljuk ki a 30 napos hónapokat (ezzel többen is próbálkoztak az ominózus angolórán), de ez kissé lassú és nehézkes.
Az idegen nyelvi kompetenciamérésről
Fontos dolognak tartom, mert függetlenül a tanártól és a tankönyvtől a megfelelő szinten méri a tanulók tudását és objektív visszajelzést ad a munkánkról. Jó érzés megtapasztalni, hogy nálam 90%-ban olyan eredmény születik, mint ahogyan a gyerekeket értékeltem félévkor, és ahogyan állnak a tanév vége felé. Ez azt jelenti, hogy osztályonként csupán 1-2 gyerek teljesít jobban vagy rosszabbul, mint ahogyan a bizonyítványa mutatja.
Miért is tanulunk angolul? Sheringham, 2019. április 12-19.
Amikor megkérdezték tőlem, hogy: Na, milyen volt Angliában? Azt feleltem: Háát… képzeld el, hogy 15-en voltunk, és én voltam az egyetlen, aki tudott és hajlandó volt angolul beszélni!
Volt egyszer egy Vadnyugat
Úgy alakult, hogy ebben a tanévben – hosszú idő után újra – el kellett vállalnom az énekórákat a 8. osztályban, mivel nincs szakos tanárunk. Ez nem könnyű feladat, hiszen az, hogy valaki tud énekelni, ismeri a kottát, esetleg játszik is valamilyen hangszeren, még nem jelenti azt, hogy tud éneket tanítani. Mivel már csináltam néhány évig, gondoltam, most is megoldom valahogy. Ám amikor az énekeskönyv először a kezembe került, bizony megrettentem: alig találtam benne olyan dalokat, amelyeket ismertem! Az volt a szerencse, hogy több filmről – híres zenéjük miatt – említés esik, így pl. a Jézus Krisztus Szupersztárról, a Hairről és a Volt egyszer egy Vadnyugatról. Ezeknek nagyon megörültem, hiszen így legálisan mozizhatunk a tanítási órákon, ráadásul két legyet ütök egy csapásra, hiszen a filmeket angolul nézzük meg, magyar felirattal.
Még egyszer a puskázásról
A legutóbbi bejegyzésem arról szólt, hogy a 7. osztálynak felkínáltam a legális puskázást, sőt még a megfelelő papírdarabot is kiosztottam nekik, legyen mire írniuk, ám az egész osztályban mindössze ketten éltek a lehetőséggel. Hogy miért, arra azóta sem jöttem rá... Most beszámolok arról, mi történt a hallgatóimmal - vajon nekik volt-e annyi sütnivalójuk, hogy kihasználják a nagyszerű alkalmat?
Puskázni lehet?
Ha egy gyerek ezt régebben tréfásan megkérdezte tőlem, azt válaszoltam: Lehet, csak ne vegyem észre! Ezzel szemben manapság… Elmesélem, mi történt a 7. osztályban.
Mi az a Sheringham?
Ezt kérdeztem angolórán a 7. osztályban, magyarul, miután meghallgatták, elismételték, majd párban magyarra fordították a hat mondatból álló szöveget, amely így kezdődik: Sheringham is a popular seaside town… azaz „Sheringham egy kedvelt tengerparti város”. Minden egyes pár felolvasta, majd magyarul elmondta a maga részét, tisztáztuk az esetleges megértési problémákat (pl. mi lehet az a tea room), eljutottunk az utolsó mondatig (You can take lovely walks in Sheringham Park) s mivel a Sheringham Park gondot okozott a soron következő srácnak, szörnyű gyanú támadt bennem: megkérdeztem tőle, hogy hát mi is az a Sheringham. Úgy tett, mintha erősen gondolkodna – biztosan ismeritek ezt a nézést –, aztán beismerte, hogy nem tudja. Húha! Erre feltettem a kérdést a többieknek is. Mivel az osztályban akad néhány okos gyerek, rögtön leszögeztem, hogy senki ne árulja el a választ, csak azt mondják meg, hogy tudják vagy nem. Hát az osztály majdnem fele nemmel válaszolt! Én meg azt nem tudtam, hogy kiabáljak, sírjak vagy nevessek. Végül egyiket sem tettem, hanem elmagyaráztam, hogy ha van egy szöveg a könyvben, aminek Sheringham a címe, mellette fotók, amelyek egyértelműen egy várost ábrázolnak, ráadásul magyarul is elhangzott a róla szóló szöveg, akkor ebből már egy értelmesebb nagycsoportos óvodás rájöhetett volna a megoldásra… Vagy nem?
Buliból tanítok
Tudom, hogy erre a bejegyzésemre túlnyomórészt negatív kommenteket… bocsánat! hozzászólásokat kapnék, ha… mindenki hozzászólna, akiben gondolatokat ébresztettem. De félre para… bocsánat! :) aggodalmaskodás! „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” – Ez sem volt szép tőlem: hívő emberként Lucifert idézem? Nos, inkább Madáchot. ;)
Kérdezni nehéz!
Angolul még nehezebb, mint magyarul, hiszen meg kell értetni a gyerekekkel, hogy nem elég a mondatot kérdő hangsúllyal kiejteni, vagy ha írunk, kérdőjelet tenni a végére, mert attól az még nem lesz kérdés. Arról, hogy hogyan rakjunk össze egy angol kérdést, már írtam korábban (ld. http://martonlivia.com/hu/blog/a-forditas-es-kerdesalkotas-varazsigei,28), de most rájöttem, hogy ez koránt sem elég. A probléma sajnos mélyebben gyökeredzik!
Egy nehéz hét éjszakája
Húzós hetem volt, az már igaz. Hétfő: 4 óra az iskolában, kis szünet, majd 4 óra a Teológián, amiből kettőn engem tanítottak, kettőn meg én tanítottam. Kedden egész nap a Teológián voltam estig, ugyanígy hallgatóként és tanárként. Most kedden nálunk rendeztük a tutorvacsorát, ami azt jelenti, hogy eljöttek a csoporttársaim és a tutorunk (az évfolyamunkat támogató, segítő professzor, olyasmi, mint az iskolában az osztályfőnök) hozzánk grillezni. Nagyon jó hangulatú, tartalmas beszélgetésekkel teli találkozó volt! (Köszönöm Nektek: Bátki Marci, Busch Peti, Jaap Doedens, Kálmán Muki és Szűcs Matyi!) Aztán szerdán kihagytam a görögórát, hogy készüljek a pénteki minősítésemre. Csütörtökön délután már készen álltam ez utóbbira, úgyhogy futottam egy keveset (6,8 km-t).
Vegyél egy betűt!
Lehet-e nagyobb sikerélménye egy tanárnak, amikor kicsöngetéskor nem pattannak fel a helyükről a gyerekek, hanem lelkesen folytatják a megkezdett tevékenységet? Nos, ma ebben az élményben volt részem a 8. osztályban, a „Buy a letter” (=vegyél egy betűt) nevű játéknak köszönhetően. Nagyon egyszerű, hatásos, élvezetes játék, ezért is osztom meg – próbáljátok ki ti is, hiszen nem csak angolul játszható!
26 éve végzett osztályom
A 25. évfordulón valami oknál fogva nem sikerült összegyűlnünk, de idén pótoltuk. A hajdani osztályomból kilencen jöttek el (csak 12-en voltunk összesen), és szerencsére körünkben köszönthettük régi tanító nénijüket, a 81 éves, immár gyémánt oklevéllel jutalmazott Nusi nénit.
Gondolatok tanévkezdéskor II.
Ma megkezdődött a tanév, méghozzá úgy, hogy csütörtök óta nincs Internet az iskolában, tehát nincs e-napló, nem tudunk nyomtatni vagy emileket fogadni (pl. a Tankerülettől). És továbbra sincs ének, rajz, technika és kémia szakos tanár, továbbá hiányzik egy fél matematikatanár és egy napközis is! De mégis, ezeket – hála a sokoldalú és áldozatkész kollégáimnak – megoldottuk házon belül. Hatalmas köszönet illeti ezért őket! Két tanítónk tanít matematikát ötödik és hatodik osztályban, a történelemtanárunk (szerencsére tanítói végzettsége is van) rajzot, a magyartanárunk – aki mellesleg egyetemen elvégezte a biológia szakot – elvállalta a kémiát, az éneket és a technikát felosztottuk tanítóink és tanáraink között, így én kaptam a nyolcadikos énekórákat. Igaz, hogy tanítottam már éneket régebben is, de azért nem vagyok nyugodt; ugyan igaz, hogy tudok énekelni, zongorázni és ismerem a kottát, és történetesen én vagyok a kántor három gyülekezetben, de ez nem jelenti azt, hogy tudok éneket tanítani! Hát, majd próbálkozom…
És ez most az „Én gondolatom”…
…arról a posztról, amelyet pár nappal ezelőtt tettem közzé. Érkezett is sok hozzászólás, egyetértő és elítélő – egyben megdöbbentő! – egyaránt, amire nem nagyon számítottam, de egyfajta tesztelés is volt ez részemről: vajon hogyan reagálnak rá? Így ezekkel együtt a téma már megérdemel egy blogbejegyzést, mert „én nem fogom be pörös számat”!
Esetleírás
A cigány fiút – nevezzük Sándornak – negyedikes kora óta tanítottam (ma már gimnáziumba jár). Akkoriban is feltűnt, hogy mennyire értelmes és milyen fogékony az angol nyelv iránt. Tanulni ugyan nem szokott, de elegendő volt neki az, amit az órán hallott; így is jeles bizonyítványokat szerzett. Később a tanulmányi eredménye valamelyest gyengült, de ezzel együtt is az osztály élvonalába tartozott.
Én csak pedagógus I. vagyok
Tavaly júniusban kaptam meg az Oktatási Hivatal határozatát, mely szerint a Pedagógus II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárásban sikertelenül vettem részt. Ezt a döntést nem tudtam elfogadni, ezért szerettem volna élni azzal a jogommal, hogy panaszomat fenntartsam, és új minősítő bizottság kirendelését kérjem.
Teret a fiataloknak!
Előző blogbejegyzésemben leírtam egy félreérthető gondolatot: azt, hogy 31 éve dolgozom életem első munkahelyén. Tudom, a mai világban ez nem sokat számít, mert inkább díjazzák a rugalmasságot, mint azt, hogy valaki (talán begyöpösödött módon) nem képes a változtatásra. Kaptam egy erre utaló hozzászólást is, ami érdemes arra, hogy tovább boncolgassuk.
Tanévkezdés tanárok nélkül?
Ilyen tanévkezdés előtti állapotokra még nem emlékszem, holott ez lesz a 31. tanévem! Egy héttel szept. elseje előtt az iskolánkban még nincs matematika, kémia és ének szakos tanár sem. És nem vagyunk egyedül ezzel a problémával: a szomszédos iskolákból is hiányzik nem egy pedagógus, pl. fizika, informatika vagy éppen angol szakos. Eddigre mindig készen voltam az órarenddel (évek óta én csinálom), ám most hozzá se tudtam fogni. Hogyan? Ki fogja a gyerekeket tanítani? Nagy szerencsénkre egy nyugdíjas hölgy ma elvállalta a 7-8. osztályban a matematika- és a fizikaórákat, de sokat hezitált előtte, ugyanis a tankerület bruttó 2500 Ft-ot akart fizetni neki egy órára. Végül kialkudott 3000 Ft-ot (ami szintén nem valami jelentős összeg).
Nem tudtam, hogy nem tudjátok
Szinte minden nap ér valami meglepetés az iskolában. Szerencsére többször jó (pl. bukásra álló viselkedészavaros kisfiú ötös röpdolgozatot ír a személyes névmásokból), ám gyakran kellemetlen. Sokszor kell szembesülnöm azzal, hogy a gyerekek nem értenek meg olyan kifejezéseket, amikre nem is gondolnék. Egy idegen nyelv tanulásakor többféle témát érintünk (ezért is szeretek angolt tanítani és tankönyveket írni), és egyes új szavak értelmezésekor derül fény arra, hogy az a bizonyos szó vagy kifejezés nekik magyarul is új.
Elvis Presley és a matematikai kompetencia
Ma történt az egyik 6. osztályban. Az angol munkafüzetben volt egy rövid szöveg Elvis Presleyről. Szorgalmi házi feladatnak adtam fel lefordítani azoknak, akiket esetleg érdekel. Két kislány vállalkozott rá, de mivel a „fordításuk” több helyen értelmezhetetlen volt (felismerni véltem a Google fordító melléfogásait), gondoltam, rászánunk egy kis időt, hogy megmutassam a többieknek is, hogyan kell hozzányúlni egy ismeretlen szöveghez. Arra akartam rávezetni őket, hogy elég megérteni a dátumokat, tulajdonneveket és a kulcsszavakat, amelyekből aztán józan paraszti ésszel is összerakhatjuk a jelentést. Jól is ment a dolog egészen addig, amíg a következő részlethez nem értünk: „He left school in 1953 and got a job as a lorry driver”. Nézzük meg, mely szavakat értjük – javasoltam. – Ő, iskola, 1953, foglalkozás, kamionsofőr… – ezeket ismerték. Rakjuk össze! Mondtam, hogy a „left” a „leave” ige múlt idejű alakja. Mi történt akkor 1953-ban? Otthagyta vagy elvégezte az iskolát? Hány éves is volt akkor, ha 1935-ben született? Nos, ez a nem várt kérdésem okozta a legnagyobb problémát…
Olvasmány, a kötelező?
Ma a 6. osztályban angolórán a „spy” (=kém) szót szeretettem volna megtanítani. Eléggé kézenfekvő módon az Egri csillagok jutott eszembe, minthogy nekik az a kötelező olvasmány. Arra gondoltam, hogy Varsányi Imréről mondok pár mondatot, amiből majd rájönnek a szó jelentésére. (Pl. Varsányi was a spy. He got information from the Turkish.) Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem (természetesen angolul), hogy ki olvasta a regényt. Senki sem jelentkezett. Talán nem értik, mit kérdeztem? Magyarra fordítottam hát a beszédet.
Butábbak a mai gyerekek?
Ma a 8. osztályban az évszakokból feleltettem, természetesen előre tudtak róla, tehát volt idejük készülni. A szerencse döntötte el, kinek melyik jut, dobókockával kellett dobni, ha 1-est, a tavaszról, ha 2-est, a nyárról, ha 3-ast, az őszről, ha 4-est, a télről kellett beszélni, az 5-ös azt jelentette, hogy én választok, a 6-os pedig azt, hogy a felelő.
A fordítás és kérdésalkotás „varázsigéi”
Körülbelül 12 éves kortól a legtöbb gyerektől már elvárható, hogy tudatosan alkalmazzák a tanult idegen nyelv egyszerűbb nyelvtani szabályait, de vannak állandóan visszatérő problémák. Az angol nyelv esetében a legtöbb gondot talán a fordítás és a kérdések alkotása okozza, ugyanis a mi anyanyelvünk szerkezete, logikája gyökeresen eltér attól. Ezért a biztonság kedvéért mindig elmagyarázom (magyarul!) a nyelvtant, szem előtt tartva, hogy a gyerekeknek még néha a saját anyanyelvükön is gondot okozhatnak az efféle nyelvtani fogalmak, mint alany, állítmány, tárgy, személyes névmás, helyhatározó stb. Pedig ezek ismerete nélkül elég nehéz dolgunk van...
Ki az elnök?
Angolórán a 7. osztállyal Magyarországot tanultuk, arról is a leglényegesebb dolgokat: földrajzi elhelyezkedés, terület, népesség, államforma, hivatalos nyelv, vallás, pénznem, nevezetességek stb. A szöveg alatt volt pár kérdés: Ki a köztársasági elnök? Ki a miniszeterelnök? És képzeljétek el, az egész 7. osztályban senki, de senki nem tudta, ki az elnökünk, Magyarország első embere! Néhányan Orbán Viktorra tippeltek.
Hogyan lesz az Egyesült Királyságból Ukrajna?
Érdekes (megdöbbentő, frusztráló, elképesztő, szomorú, hihetetlen) élményem volt ma a 4. osztályban.
