Kezdőlap

Blog
Dabrony

Indexkép

„…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)

2021. november 14.

Én úgy tudtam, hogy legátus jön, azért tartunk összevont istentiszteletet. Így reggel elmentem futni (bár tudom, nem azé, aki fut…), és utána úgy indultam el a templomba, mint bármelyik másik vasárnapon. Kicsit gyanús volt ugyan, amikor láttam a sok parkoló autót, de hát – gondoltam – milyen jól megszervezték, hogy a vendég teológus hallgatónak legyen közönsége. Aztán amikor rákérdeztem, hol van ő, a lelkész úr azt felelte, hogy sajnos nem tudott eljönni. Ám akkor már erősen gyanakodtam, amikor az oltár előtti igeolvasáskor felállva megláttam a kisasztalon az ajándékokat, ráadásul a főének szövege így szólt: „Gyorsan folyó időmet / Az Úr nem adta hiába, / De azért, hogy erőmet / Szánjam oda jó munkára; / Hogy mint drága vagyonnal / Éljek vele haszonnal. / Ne engedd könnyelműen / Elhenyélnem életemet, / Add, Uram, hogy serényen / Tegyem kötelességemet, / Végezzem jól dolgomat / Reád bízva utamat! / Hivatásom ösvényén / Adj erőt tovább haladnom…” (EÉ 450)

Indexkép

Szerelmes Gárdonyi

2020. szeptember 20.

Közismert, hogy Gárdonyi Gézának nem volt szerencséje a nőkkel. Ugyan szerette őket, vágyott a házasságra, de a sok csalódás és bánat miatt magába fordult, és a fájdalmairól nem beszélt. Ám novellái, regényei sokat elárulnak, ha értő szemmel és szívvel olvassuk őket.

Indexkép

Lujza néni, Dezső bácsi

2018. október 1.

Hát elmentek ők is… Lujza néni alig több, mint egy hónapja, Dezső bácsi négy hétre rá – hiszem, hogy a mennyországban örvendenek egymásnak mind a ketten. Nagyon megérintett, mikor a fiuk, Attila elmondta, hogy Dezső bácsi azért szerette volna túlélni a feleségét – akár egy nappal csak – hogy ne neki kelljen átélni azt a fájdalmat, amit egy hűséges társ elveszítése jelent. Ennyire önzetlen volt, még ebben is.