Egy terepfutóverseny, amin tutira nem indultam volna, de a végén mégis jó lett!
Azt kértem a születésnapomra a lányomtól, hogy jöjjön el velem futni egy hosszabb távot. Az ugyanis egyedül meglehetősen unalmas. Azt mondta, rendben van. És mi lett belőle? Két futóversenyt kaptam ajándékba! Sajnos nem vele, és nem is hosszabb távot – ez utóbbit mondjuk nem is bánom. De tegnap szembesülnöm kellett azzal, hogy 7 km-t kell futnom terepen, méghozzá föl a csókakői várba! Hűha… ilyen versenyekre sohasem neveztem, mert tisztában vagyok a korlátaimmal. 57 éves vagyok, sík terepen, aszfalton egész jó időeredményeket hozok, de ekkora szintkülönbség, ráadásul terepen…! Szóval aggódtam rendesen. De hát nem volt mit tenni, ha már be lettem nevezve, akkor muszáj megcsinálnom! Mondjuk elég rosszul aludtam az éjjel, meredek sziklafalakkal és csúszós lépcsőkkel álmodtam. Aztán amikor odaértünk a helyszínre – a falutól távoli focipályára és játszótérre –, a viharos szél és a hegyek fölött tornyosuló fekete föllegek nem fokozták a lelkesedésemet.
