Kezdőlap

Blog
PRTA

Indexkép

Egy nehéz hét éjszakája

2018. október 8.

Húzós hetem volt, az már igaz. Hétfő: 4 óra az iskolában, kis szünet, majd 4 óra a Teológián, amiből kettőn engem tanítottak, kettőn meg én tanítottam. Kedden egész nap a Teológián voltam estig, ugyanígy hallgatóként és tanárként. Most kedden nálunk rendeztük a tutorvacsorát, ami azt jelenti, hogy eljöttek a csoporttársaim és a tutorunk (az évfolyamunkat támogató, segítő professzor, olyasmi, mint az iskolában az osztályfőnök) hozzánk grillezni. Nagyon jó hangulatú, tartalmas beszélgetésekkel teli találkozó volt! (Köszönöm Nektek: Bátki Marci, Busch Peti, Jaap Doedens, Kálmán Muki és Szűcs Matyi!) Aztán szerdán kihagytam a görögórát, hogy készüljek a pénteki minősítésemre. Csütörtökön délután már készen álltam ez utóbbira, úgyhogy futottam egy keveset (6,8 km-t).

Indexkép

Elmúlt egy év…

2018. június 5.

Amikor elkezdtem a Pápai Református Teológiai Akadémiát, egy évet adtam magamnak (és az uramnak… és az Uramnak ;)). Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet, hiszen nem kis dolog 52 éves fejjel belevágni felsőfokú tanulmányokba, még ha az annyira érdekel is. Sejtettem, mi vár rám, de hogy ennyit kell magolnom, arra nem számítottam. Mert az rendben van, hogy sokat kell olvasni, elgondolkodni az olvasottakon és azokról számot is kell adni, de az a rengeteg memoriter bizony nehezemre esett. Nem arra gondolok, amikor meg kellett tanulnom a héber, görög, latin szavakat, kifejezéseket, hiszen ezek oly könnyen megragadtak az elmémben, mint a bogáncs a pulóverben. (Héberből 95%-ra, teológiából a latin szavakból és kifejezésekből álló beugró 97%-ra, görögből a szódolgozatok 90-100%-ra sikerültek.) Ezzel szemben a kátét 10 kérdésenként és válaszonként napokig, az újszövetségi bibliaismeretre való beugró szövegeit több, mint egy hétig tanultam. Nem is beszélve az előző félévi ószövetségi bibliaismeret dolgozatokról, ahol minden „memóriamankót” bevetve is örvendtem, hogy közepesre voltam képes visszaadni a tanultakat.

Blog / Legfrissebb