Előző blogbejegyzésemben leírtam egy félreérthető gondolatot: azt, hogy 31 éve dolgozom életem első munkahelyén. Tudom, a mai világban ez nem sokat számít, mert inkább díjazzák a rugalmasságot, mint azt, hogy valaki (talán begyöpösödött módon) nem képes a változtatásra. Kaptam egy erre utaló hozzászólást is, ami érdemes arra, hogy tovább boncolgassuk.
Alapjában véve magam is egyetértek azzal, hogy önmagában nem érdem, hogy valaki hosszú ideje ugyanott dolgozik. De azzal nem – kövezzenek bár meg érte az idősebb kollégák! –, hogy a pedagógus életpályamodell alapján a fizetésünk a munkában eltöltött évek után arányosan emelkedik. Ugyan miért? Egy fiatal ember nem dolgozhat annyit, ugyanolyan hatékonyan, vagy akár többet és jobban, mint egy idősebb? Dehogyisnem!
Még pályakezdő koromban hallottam egy szakfelügyelőtől (akkor még volt ilyen), hogy egy pedagógus az első tíz évben akar dolgozni, csak nem tud; a második tíz évben akar is és tud is; a harmadik tíz évben pedig nem is akar és nem is tud. Valljuk be, van azért ebben némi igazság. Bár az első szakaszt lerövidíteném mondjuk öt évre – mert ennyi idő elég arra, hogy megfelelő tapasztalatot szerezzünk –, a másodikat pedig kitolnám úgy húsz évre. A harmadikkal kapcsolatban viszont távol álljon tőlem az általánosítás, hiszen mindkét véglettel találkoztam: munkáját a negyedik évtizedben is lelkesedéssel végző, karizmatikus tanáregyéniségekkel, és sajnos megfáradt, megkeseredett, eltompult pedagógusokkal is (akik inkább maradnának otthon, mint hogy gyerekekkel foglalkozzanak).
Másik fontos szempont, hogy a fiataloknak sokkal nagyobb szükségük van a pénzre, hiszen éppen családot alapítanak, lakást vásárolnak vagy építenének, egyszóval a jövőjüket alapozzák meg. A pénzszükség szorításában vagy akár nyomorogva nem lehet magas színvonalú munkát végezni, de úgy sem, hogy a megélhetést mellékállásokkal biztosítjuk magunknak (volt benne részünk nekünk is). A kiegyenlített bérek több fiatalt vonzanának a pedagóguspályára, ami számtalan előnnyel járna, ezért helyesebbnek tartanám, ha a munkában eltöltött évek száma helyett a valódi teljesítményt fizetnék meg. Tisztában vagyok vele, hogy ez a mi pályánkon nehezen mérhető (és azzal is, hogy a portfólió abszolút nem alkalmas rá). Annak idején javaslatot tettem egy egyszerű, olcsó és objektív minősítési rendszerre… de ez legyen a következő bejegyzés témája! Addig is kíváncsian várom a véleményeket a fenti felvetésekre.
