Kezdőlap

éjszakai ügyelet, futás, Refi, tanítok

RefiMLányok – az első hat hét (2. rész)

2022. október 16.

Azt ígértem, az éjszakákról kicsit részletesebben írok. Az elsőt, amit ott töltöttem, soha nem fogom elfelejteni! Este 11-kor – amikor már azt hittem, mindenki lefeküdt és lassan el is alszik – velőtrázó üvöltés verte fel a csöndet. Az összes lány kint áll a folyosón, a fiúk épületszárnyán az összes ablak nyitva, és mind a 160 diák teli torokból ordít majdnem egy percen keresztül! Először megrémültem, hogy valami nagy baj van, de a fiúk nevelőtanára felhívott, hogy ne izguljak, mert ez afféle beavatási szertartás, amely minden tanárnak kijár élete első éjszakai ügyeletén. Így lettem hát én is beavatva! A hangosbemondóban megköszöntem nekik a feledhetetlen élményt, és kifejeztem abbéli reményemet, hogy eléggé elfáradtak és talán most már nyugovóra térnek.

Hát, nem tértek! Még éjfélkor is fel-alá sétáltam (legalább ezeken a napokon simán összegyűlik a 10 000 lépés), bekopogtam, beszóltam a szobákba, kértem őket szépen, majd erélyesen, ám így is kb. fél 2 volt, mikor úgy éreztem, hogy talán most már én is lefekhetek. Pont, mint egy nyári táborban az első nap! Azóta javult a helyzet, legutóbb már sikerült 6 órát aludnom a reggeli ébresztőig. Ez a lányoknak 6:45, de én persze előbb felkelek. A tanáriban alszom egyébként egy heverőn; nincs külön szoba az éjszakai ügyeletesnek. Nem baj, kibírható. Szóval jön a zenés ébresztő (Marc Almond: Seedy films, mert ebben benne van, hogy „sleepy people”, azaz álmos emberek), ezt van, aki szereti és van, aki nem, de hát én így ébresztek és kész. 7-kor végigjárom a szobákat, hogy mindenki fölkelt-e, s emlékeztetem őket a rendrakásra. Ez néha összejön, de van néhány olyan szoba, ahol szinte soha. Pedig minden reggel összeírjuk a rendes és a rendetlen szobákat, miután elmentek iskolába. Ezzel nagyjából 8 órára végzek is, mire letelik a szolgálat, én is mehetek haza. Jó álmosan telnek a keddek, nem tagadom!

A szerdákat nagyon szeretem, mert ilyenkor este megyünk futni a lányokkal. Ez úgy kezdődött, hogy az igazgatónő – mivel tudja, hogy lelkes futó vagyok – megkérdezte tőlem, nem volna-e kedvem futószakkört tartani a vállalkozó kedvűeknek. Még szép, hogy volt! Nagy örömmel! Micsoda klassz dolog, hogy megvan az edzésem, jó társaságban, ráadásul munkaidőben, tehát még fizetnek is érte! Így aztán szerda esténként a 2. szilencium után kiszaladunk a Várkertbe, ahol a kivilágított pályán lenyomunk 2-3 kört (kinek-kinek erőnléte és kedve szerint).

És végül az anyagiakról: a csoportvezetői pótlékkal és órakedvezménnyel jóval többet keresek, mint az általános iskolai félállással; a tavalyi teljes állásomnál – beleértve az osztályfőnökséget is – sokkal nagyobb összeget kapok kézhez. Mindenképpen megérte, hogy így döntöttem! Illetve már tudom, ez nem is csupán az én döntésem volt, hiszen semmi sem véletlen. Az, hogy 26 évvel ezelőtt kántor lettem, hozta magával a teológiai tanári állást, majd a teológiai tanulmányaimat, és most úgy érzem, a helyemre kerültem. SDG!