2022. 1000 km :)
2007-ben (a 2006. július 16-án történt balesetem utáni felépülésemkor) fogadtam meg, hogy minden évben lefutok 1000 km-t. Ezt azóta – talán egy vagy két év kivételével – mindig sikerült betartanom. Most is! Futottam itthon hűvös tavaszi időben, nyári hajnalokon, szürke őszi és fagyos téli napokon, többnyire a kutyámmal, Luluval, de néha – ha szoros volt az időbeosztásom – nélküle, és el ne felejtsem megköszönni a refis futótárs lányoknak, hogy októbertől minden szerdán velük is a pápai Várkertben. De ha elmentünk valamerre, ott sem hagytam ki a futást, pl. Budapesten, Borgátán, Szalafőn, a Szajki-tavaknál… És négy futóverseny is benne volt! Az elsőt Jánosházán meg is nyertem 10,5 km-en, de a többi miatt sem szégyenkezem, hiszen Csókakőn, Tatán és Zalakaroson is az első hat között végeztem. Így jött össze ez a gyönyörű, kerek szám, amire büszke vagyok. Sokszor nehéz volt nekiindulni, de a megérkezés mindig kárpótolt: ma is megcsináltam! SDG!
2020 - 1000 km együtt
2020-ban is sikerült teljesíteni a célomat: 1000 km-t lefutni. Ám nem feledkezhetek meg kis társamról, Luluról, aki ennek a távnak a nagy részét velem együtt tette meg (és biztos vagyok benne, hogy egyedül még ennél sokkal többet is :D). SDG, és hála neked is, szőrös kis kutyabarátnőm! Nélküled sokkal unalmasabb lett volna az egész, hiszen nem kellett volna megállni néhány kilométerenként (vagy néha pár száz méterenként) szaglászni, pisilni, kakilni, pocsolyából inni és aztán benne megmártózni!... Hányszor akartál vadakat űzni, nyulat, fácánt elcsípni! Ha megállt mellettünk egy autó, mindig megérezted, milyen ember ül benne – ha úgy gondoltad, hevesen csóváltad a farkad vagy éppen dühösen, harcra készen ugattál. Biztos lehettem benne, hogy ha kell, megvédesz akár az életed árán is. Hidegben te is jobban bírtad a futást – akárcsak én –, de a nyári melegben az is megtörtént, hogy fogtad magad, és lefeküdtél az út szélén, szemrehányóan nézve rám, mintha azt mondtad volna: „Én innen ugyan tovább nem megyek, fuss egyedül, ha akarsz!” Még szerencse, hogy volt kit segítségül hívni, Józsi jött érted kocsival, te meg olyan boldogan ugrottál be az első ülés elé, mintha én ott se lettem volna. Ezek után mindig vittem neked vizet, és út közben többször is kaptál inni. Az erdőszélen az egyik fára fel van akasztva egy kis műanyag edény, és a keresztnél is ott a tálkád. Megígérem, ezután is figyelek rád! Ha nincs kedved persze, nem kell velem jönnöd, bár kötve hiszem, hogy ilyen előfordulna. Hiszen ha meghallod a hám csörgését, már ott ugrálsz lelkendezve az ajtó előtt, vidáman csaholva. Ugye jövőre együtt folytatjuk?
Vetettem számot (2019)
A 2019. nagyon jó év volt. Ritka jó! Januárban ugyan szinte hiányérzetet jelentett, hogy nem a teológiai vizsgákra készültem, hanem a ME InterMEdiate angolkönyvünk (lányommal, Csikós Borbálával együtt írtam) átdolgozásán végeztem az utolsó simításokat. És mivel februárban kezdtem el írni a ME Upper InterMEdiate-et (ezt fiammal, Csikós Mátyással), hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a tanulás egy ideig nem fog beleférni az időmbe, és beadtam a halasztási kérelmemet.
Amiért nem írok regényt mostanában…
Amikor befejeztem a regényemet, már készültem a folytatásra, hiszen szándékosan úgy lett vége, hogy az olvasóban maradjanak kérdések. És neki is álltam, írtam kb. 40 oldalt, aztán… úgy maradt.
