Ma a 8. osztályban az évszakokból feleltettem, természetesen előre tudtak róla, tehát volt idejük készülni. A szerencse döntötte el, kinek melyik jut, dobókockával kellett dobni, ha 1-est, a tavaszról, ha 2-est, a nyárról, ha 3-ast, az őszről, ha 4-est, a télről kellett beszélni, az 5-ös azt jelentette, hogy én választok, a 6-os pedig azt, hogy a felelő.
Kijött az első kislány, a tavasz jutott neki, szépen leültettem, és vártam a feleletét. Hosszú gondolkodás után azt mondta, hogy „Go to the bike ride” (= kb. Menj a biciklizéshez). Megkérdeztem, mit szeretne mondani, mondja meg magyarul, és akkor segítek. „Bicikliznek”, felelte. „Kik?”, kérdeztem. „Hát csak úgy. Nem tudom.” Hűha, gondoltam, de próbáltam segíteni: „Mondd el a tavaszi hónapokat, nézz csak oda!” – a falon levő hatalmas poszterre mutattam, ahol egy fa szimbolizálja a négy évszakot, és a nagybetűs Month cím alatt fel vannak sorolva a hónapok. (Aki nem tud angolul egy kukkot se, az is felismerné: January, February, March…) Néma csönd. Próbálkozom tovább: „Figyelj, kezdd így: Spring months are… és sorold el a hónapokat!” Semmi válasz. Ekkor kezdtem gyanakodni: „Te, mondd csak el a tavaszi hónapokat először magyarul, jó?” „Hát izé… augusztus…” „Micsoda-a?” „Ja nem! Szeptember! Vagyis… június?” No, itt elfogyott a türelmem. Az tényleg lehet, hogy egy nyolcadikos nem tudja ezt?
A második felelőnek, egy fiúnak a tél jutott, mondott is róla pár mondatot, aztán elakadt. Neki is az előbbi módon akartam segíteni, tehát nézzen a plakátra, s olvassa le a téli hónapokat (ha nem tudná fejből). „Ööö… november… Az már tél, nem?” Elképedtem rendesen. Azt gondoltam, hogy ezt már egy alsós kisgyerek is tudja, esetleg már az ügyesebb nagycsoportos óvodások is. És talán nem is az iskolában kellene ezeket megtanulni, hiszen a tévében is kiírják, bemondják az aznapi dátumot, de sok mese is szól az évszakokról, hónapokról. Hihetetlen.
A következő kudarc a negyedik osztályban ért. A his és her birtokjelző szavakat szerettem volna megtanítani nekik. (Mindkettő azt jelenti: az ő …a/e, a his-t hímnemben, a her-t nőnemben használjuk.) Először körbeálltunk, és mutogattam, mondtam: His name is Vince. Her name is Anita… (=Az ő neve…) végig az egész osztályt. Ismételték szépen utánam. Aztán próbáltam, hogy rámutatok egy gyerekre, és mondják ők. Sehogy se ment. Tisztáztuk magyarul. Utána mindenki a kezébe fogott egy tárgyat, azokat is végigmutogattam: His pencil. His book. Her rubber… (=Az ő ceruzája/könyve/radírja…) Ismételték. „Most én csak mutatom, mondjátok ti!” No, azt a kavarodást, ami lett, le se tudom írni. Mondtak ők mindenfélét, ami eszükbe jutott: she is pen, he book… Majdnem negyedóra telt el, és nem sikerült megtanítanom ezt a két szót.
Azért a nap tartogatott pozitív meglepetést is. Egy nyolcadikos fiúval (igen, ugyanabból az osztályból, akikről az elején írtam) a középfokú nyelvvizsgára készülünk, nagyon tehetséges a srác. Mégis aggódtam, hogy az a hallás utáni értés, ami a témához kapcsolódik, nem nagyon fog neki menni, elég nehéz a szöveg. (Egy kamasz fiúról szól, aki kuponokkal vásárolva spórol több száz fontot, és a megvett árucikkeket szétosztja szegény családoknak. Meghallgatható a honlapomon: http://myenglish.hu/me-intermediate-hanganyag-part-5 Part5-05) Hibátlanul megoldotta a feladatot! Majd szépen elbeszélgettünk arról (természetesen angolul), készpénzzel vagy kártyával jobb-e vásárolni, mit szól a hitelre történő és az online vásárlásról.
Tudom, „ezek a mai fiatalok” miatt mindig szoktak aggódni, meg „bezzeg az időmben”, de ugye van remény?
