Menekülésünk (Kató néni naplója) 4. rész
December 30. Ekkor tudtuk meg, hogy Piliscsabán vagyunk. Utunkon először akadtunk irgalmas lelkekre, akik azonnal raktak tüzet és kaptunk egy csésze meleg kávét. Utána megmosdottunk és lefeküdtünk először annyi idő óta ágyba, de sajnos nem sokáig pihentünk, mert 11 óra felé felkeltettek bennünket, mert ott volt az orosz. Nagy volt a riadalom. Minden nálunk levő kis értéket és pénzt iparkodtunk eltüntetni, és ekkor ért megint egy másik fájdalmas csapás: meg kellett válnom attól az öt darab levelezőlaptól, amit te, drága kicsi fiam, írtál. Sírva tettem a tűzre, hisz naponta elolvastam őket, s most már ez sem lesz.
Menekülésünk (Kató néni naplója) 2. rész
11 óra felé kicsit kisüt a nap. Kicsit gyötör az éhség, de inkább egy kis meleg ital után vágyom, de ez csak vágy marad. Lemászunk az autókról, hogy járkálással mozgásba hozzuk elgémberedett tagjainkat. Itt találkoztunk Szalaiékkal, én nagyon megörültem, hogy végre asszonytársaság is lesz. A tudomásunkra hozták, hogy az asszonyok és a gyerekek menjenek fel a dobogókői szállóba, és ott kapunk majd meleg ételt. Hát nem tudom, hányan voltunk, de az út felfelé csak úgy feketedett a néptől, és én már akkor aputól mindenféle batyut elvettem, és rogyadozó térdekkel vittem, mert ő alig tudott járni. Gizike a segítségemre volt, így mi egy kis társasággal körülbelül fél óra gyalogolás után odaértünk, de sajnos semmi jó nem várt ránk, csak kongó hideg termek, és ételről szó sincs, szegény katonáink pedig reggel óta harcban vannak, mert az orosz már itt van a nyomunkban. Már halottunk is van, itt földelték el az egyik erdő szélén, még fejfa se jutott szegénynek.
