„…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)
Én úgy tudtam, hogy legátus jön, azért tartunk összevont istentiszteletet. Így reggel elmentem futni (bár tudom, nem azé, aki fut…), és utána úgy indultam el a templomba, mint bármelyik másik vasárnapon. Kicsit gyanús volt ugyan, amikor láttam a sok parkoló autót, de hát – gondoltam – milyen jól megszervezték, hogy a vendég teológus hallgatónak legyen közönsége. Aztán amikor rákérdeztem, hol van ő, a lelkész úr azt felelte, hogy sajnos nem tudott eljönni. Ám akkor már erősen gyanakodtam, amikor az oltár előtti igeolvasáskor felállva megláttam a kisasztalon az ajándékokat, ráadásul a főének szövege így szólt: „Gyorsan folyó időmet / Az Úr nem adta hiába, / De azért, hogy erőmet / Szánjam oda jó munkára; / Hogy mint drága vagyonnal / Éljek vele haszonnal. / Ne engedd könnyelműen / Elhenyélnem életemet, / Add, Uram, hogy serényen / Tegyem kötelességemet, / Végezzem jól dolgomat / Reád bízva utamat! / Hivatásom ösvényén / Adj erőt tovább haladnom…” (EÉ 450)
