Menekülésünk (Kató néni naplója) 2. rész
11 óra felé kicsit kisüt a nap. Kicsit gyötör az éhség, de inkább egy kis meleg ital után vágyom, de ez csak vágy marad. Lemászunk az autókról, hogy járkálással mozgásba hozzuk elgémberedett tagjainkat. Itt találkoztunk Szalaiékkal, én nagyon megörültem, hogy végre asszonytársaság is lesz. A tudomásunkra hozták, hogy az asszonyok és a gyerekek menjenek fel a dobogókői szállóba, és ott kapunk majd meleg ételt. Hát nem tudom, hányan voltunk, de az út felfelé csak úgy feketedett a néptől, és én már akkor aputól mindenféle batyut elvettem, és rogyadozó térdekkel vittem, mert ő alig tudott járni. Gizike a segítségemre volt, így mi egy kis társasággal körülbelül fél óra gyalogolás után odaértünk, de sajnos semmi jó nem várt ránk, csak kongó hideg termek, és ételről szó sincs, szegény katonáink pedig reggel óta harcban vannak, mert az orosz már itt van a nyomunkban. Már halottunk is van, itt földelték el az egyik erdő szélén, még fejfa se jutott szegénynek.
Menekülésünk (Kató néni naplója)
Ma 115 éve született Kató néni - Csikós Józsefné - apósom nagynénje. Naplója nemrégiben került hozzám, és én szinte kötelességemnek éreztem, hogy megosszam szívszorító történetét arról, hogyan kellett menekülniük a háborús Budapestről...
