Tavaly úgy láttam, hogy hat 7. osztályos tanítványomnak van esélye, hogy a 8. osztály végén letegye a középfokú nyelvvizsgát. Mivel ez az általános iskolai tananyagnál jóval több készülést igényel, a gyerekekkel és a szüleikkel is beszéltünk róla. Sajnos ketten már az elején kiestek, mert nem akarták vállalni a többletmunkát, és a szüleik sem támogatták (erőltették?) a dolgot, így a 8. osztály elején négyen kezdték el a középfokú tananyagot. Nagyon jól haladtunk, és biztos voltam benne, hogy az erőfeszítésüket majd siker koronázza. Ám amikor döntésre került sor – mármint hogy beadják-e a jelentkezésüket a nyelvvizsgára – ketten mégis visszaléptek. Ezt azzal indokolták, hogy majd a gimnáziumban úgyis lesz rá lehetőségük, hogy letegyék. Hiába magyaráztam, hogy ennél több idejük sohasem lesz, hiszen később is sokat kell tanulni, mindig kell ebből-abból készülni… nem hallgattak rám. Pedig elmondtam nekik azt is, hogy a teológus hallgatóim folyamatosan arra hivatkoztak, hogy rengeteg a tanulnivalójuk (és tényleg!), ezért nem érnek rá a nyelvvizsgára készülni, holott anélkül nem kaphatják meg a diplomájukat, ezért rendszerint az utolsó évben kezdődik a kapkodás… Szóval így mindent összevetve nem volna jobb, hogy most, amikor megtehetnék – igaz, egy kis plusz erőfeszítés árán – letegyék a nyelvvizsgát?
A szülők szerepét is szeretném hangsúlyozni, mert nélkülük – mi tanárok – nem sokra megyünk. Nem kell mindig a gyerekre hallgatni! Egy 14 éves nem biztos, hogy jobban tudja, hogy neki mi a jó! Higgyék el, mi értünk a szakmához, és meg tudjuk ítélni, hogy mire képesek! Ezért fájt, hogy a tehetséges tanítványaim (szerintem főként a szülői nyomás hiányában) a könnyebbik utat választották. Pedig ezt a programot eredetileg nem két főre terveztem…
Az volt a célom, hogy így a finisben ne a tanterembe szorulva tanuljunk, legyen inkább élmény a tanulás. Így kerültünk Borgátafürdőre csütörtöktől szombatig, ahol nyugodt körülmények között folyhatott a munka, természetesen egy kis kikapcsolódással együtt. Amikor ott volt az ideje, a lányok szorgalmasan tanulták a szavakat és a kifejezéseket, fogalmazást írtak, szövegértési feladatokat oldottak meg, én pedig kikérdeztem (vagyis inkább meghallgattam) őket, majd segítettem a következő témakörhöz való felkészülésben. De azért maradt idejük bőven a fürdőzésre, szórakozásra! A német nyugdíjasokkal is kedélyesen elbeszélgettek angolul, akik nagyon örültek, hogy ilyen aranyos fiatal lányok színesítik a vendégkört (szinte csupa idős ember látogatja a fürdőt). Péntek este kirándultunk is egy kicsit, felmentünk a Kissomlyó tetejére a Királykőhöz, ahol állítólag IV. Béla király a tatárok elől menekülve megpihent. (Vagy mások szerint Mátyás király. Mindegy, higgyünk a legendának!)
És mindezt ajándékba kapták, mert – hála Istennek – megtehetem. A képviselői illetményem egy részét amúgy is a nagyalásonyi gyerekek jutalmazására szánom, a többit meg arra fordítom, amire akarom, nem igaz? A tanítványaim sikere az én örömöm is. Bízom benne, hogy meglesz a munka gyümölcse: két múlva leteszik a középfokú nyelvvizsgát!
