Lulu a régi!
Pénteken kellett Lulut visszavinnünk az állatorvoshoz varratszedésre. Kicsit aggódtam, hogy mit fog szólni hozzá, mert a falusi eboltás groteszk jelenetei jutottak az eszembe, amikor kötélen, szíjon, kordéban hurcolják a rémült ebeket a hivatalhoz, ahol a kirendelt állatorvos várja őket a fecskendővel. Ezek a szerencsétlen kutyák soha sem kerülnek a kerítésen kívülre ezt az egy alkalmat leszámítva, és – talán éppen ezért – egy évre visszamenőleg emlékeznek arra, mi történik ilyenkor. Így tehát arra számítottam, hogy Lulu rettegni fog, amikor felismeri az állatorvosi rendelőt. Ezzel szemben lelkesen szaladt fel a lépcsőn, és farkát csóválva alig várta, hogy bejusson. Döbbenten figyeltem, ahogyan lelkesen fogadja az állatorvost és a kedves asszisztenst, és zokszó nélkül tűri a varratszedést.