Szinte minden nap ér valami meglepetés az iskolában. Szerencsére többször jó (pl. bukásra álló viselkedészavaros kisfiú ötös röpdolgozatot ír a személyes névmásokból), ám gyakran kellemetlen. Sokszor kell szembesülnöm azzal, hogy a gyerekek nem értenek meg olyan kifejezéseket, amikre nem is gondolnék. Egy idegen nyelv tanulásakor többféle témát érintünk (ezért is szeretek angolt tanítani és tankönyveket írni), és egyes új szavak értelmezésekor derül fény arra, hogy az a bizonyos szó vagy kifejezés nekik magyarul is új.
Lássunk néhány példát! Az 5. osztályban a „chemist’s” (=drogéria) szót azzal szoktam magyarázni, hogy ilyen üzlet pl. a DM és a Rossmann, de a kis ötödikeseknek ez nem mondott semmit, mert hiába van Pápán is, Ajkán is (a legközelebbi városokban), még nem jártak ott, nem látták s nem is hallottak róla.
A 6. osztályban a „Ki volt ő?” témában híres emberekről tanultunk. Azt reméltem, néhány gyereknek a „composer” (=zeneszerző) és a „poet” (=költő) szóról beugrik majd a komponál és a poéta, de csalódnom kellett. Ezt nem is vettem zokon, de amikor kiderült, hogy nem hallottak még Mozartról, az meglepett. Szerencsére Kodály és Bartók rémlett néhányuknak. Ugyanebben a témakörben barkochbázni tanultunk. Igen, angolórán tanulták meg, merthogy a két 6. osztályból mindössze egy kislány volt, aki ismerte ezt a játékot. Azon is megdöbbentem, amikor kiderült, hogy nem tudják, kik azok az indiánok és hol élnek. Talán Ausztriában? – volt az egyik tipp.
Az utazással kapcsolatban mindig számítok arra, hogy a hetedikesek nincsenek tisztában a „peron” és a „vágány” szó jelentésével. Ám az vicces volt, amikor a mai angolszakkörön a két legügyesebb hetedikes fiúnak nem jutott az eszébe az „arc” szó angolul (activityztünk – no, ezt a szót ismerik), persze mind használják a Facebookot, csak hogy mi a jelentése, abba talán nem gondoltak még bele…
A pálmát mégis az ötödikesek viszik el! Tudni kell, hogy az összes angolkönyvemhez készült interaktív tananyag, amelyeket rendszeresen használunk már 4. óta, ha nem is minden órán, de egy héten egyszer-kétszer biztosan. Azokat a feladatokat, amelyekhez interaktív anyag is tartozik, a könyv egy IT ikonnal jelöli. Hát tegnap éppen egy ilyen feladat következett. Mondom a gyerekeknek (bevallom, magyarul):
- Nézzétek csak, milyen ikonok vannak a feladat mellett! (PW és IT – tehát „pairwork”, azaz pármunka és „interactive teaching material”.) Hogyan szeretnétek csinálni ezt a feladatot?
Szegénykék csak néztek, aztán az egyik kislánynak eszébe jutott, hogy a könyv elején van a jelmagyarázat. Abból rájött, hogy a PW pármunkát jelent, de hogy az IT mi a csuda lehet, arra nem volt ötlete. (Pedig már május van! A könyvük minden oldalon található ilyen ikon...) Hát megmondtam nekik magyarul. Akkor sem tudták, mi az. Próbálkoztam az interaktív táblával (minden felsős teremben van):
- Az mire való? Szoktátok más órákon is használni?
- Igen, vetíteni…
- Akkor az interaktív tananyag az a vetítést jelenti?
Próbáltam számukra érthetően elmagyarázni, mit értünk az „interaktivitás” alatt általánosságban, aztán azt is, hogy amikor mozgatták a robotot, eldugták a macskát, halakat fogtak vagy akasztófáztak a számítógéppel (amit mellesleg kivetítettünk), vagy csak képeket, szavakat húztak be a megfelelő helyre, és a program visszajelzett nekik, az mind interaktív tananyag volt. Jé! …
Nem tudom, hibát követek-e el, amikor nem magyarázok el minden – számomra – magától értetődő dolgot. Tanulom én is, mit kell megtanítanom, de úgy érzem, ez nemcsak az iskola felelőssége, hanem bizony a szülőké is. Nekik kellene többet foglalkozniuk, beszélgetniük a gyerekeikkel, és arra figyelmeztetni őket, hogy járjanak nyitott szemmel.
Nektek mi a véleményetek, milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban? Kíváncsian várom a hozzászólásokat!
