Az én Nagyalásonyom
Biztosan maradi vagyok, de nem szívesen nézek videókat, hallgatok podcastokat, inkább elolvasom, ha lehet. Nemrégiben készült rólam és a faluról, ahol élek, egy rövid, mindössze 5 perces kisfilm (a készítője szeretne névtelen maradni), aminek a forgatókönyvét ideírom. Ha valakinek kedve támad megnézni a filmet, a lenti linkre kattintva megnézheti.
„…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)
Én úgy tudtam, hogy legátus jön, azért tartunk összevont istentiszteletet. Így reggel elmentem futni (bár tudom, nem azé, aki fut…), és utána úgy indultam el a templomba, mint bármelyik másik vasárnapon. Kicsit gyanús volt ugyan, amikor láttam a sok parkoló autót, de hát – gondoltam – milyen jól megszervezték, hogy a vendég teológus hallgatónak legyen közönsége. Aztán amikor rákérdeztem, hol van ő, a lelkész úr azt felelte, hogy sajnos nem tudott eljönni. Ám akkor már erősen gyanakodtam, amikor az oltár előtti igeolvasáskor felállva megláttam a kisasztalon az ajándékokat, ráadásul a főének szövege így szólt: „Gyorsan folyó időmet / Az Úr nem adta hiába, / De azért, hogy erőmet / Szánjam oda jó munkára; / Hogy mint drága vagyonnal / Éljek vele haszonnal. / Ne engedd könnyelműen / Elhenyélnem életemet, / Add, Uram, hogy serényen / Tegyem kötelességemet, / Végezzem jól dolgomat / Reád bízva utamat! / Hivatásom ösvényén / Adj erőt tovább haladnom…” (EÉ 450)
A gyógyszer: Agátakriszti és Miszmarpli!
Jó, jó, tudom, hogy Agatha Christie és Miss Marple. Csak mostanában nem érzem valami jól magam, kell egy kis hülyéskedés!
10 nagyalásonyi gyerek karácsonyi ajándéka
Az idei utolsó tanítási napon, december 20-án a karácsonyi műsor keretében "átadtam" az ajándékot a 10 nagyalásonyi 6-8. osztályos tanulónak: egy-egy színházjegyet a január 11-i Hair előadásra Ajkán. Ők a következők: Kővári Balázs, Sikos Evelin, Süle Jázmin, Varga Nóra (6. osztály); Kovács Virág, Sikos Dominik (7. osztály); László Barbara, Molnár Milán, Nagy Gábor Ivó és Vánkos Kornél.
PÉNZT ADOK… MIÉRT ÉS MIRE?
Megszületett a döntés! Bár megdöbbentően kevesen reagáltak a bejegyzésemre (ha a kutyámról vagy a kertben nőtt virágokról tettem volna fel képet, a lájkok kb. tízszeresét kaptam volna), mégis az a kettő, aki írt nekem, nagyon sokat segített. Köszönöm, Németh Viktória és Sörösné Zsóka!
MENNYI PÉNZT ADJAK? KINEK, MIÉRT és MIRE? – a képviselő blogja
Amikor indultam az önkormányzati választáson, már akkor tudtam, hogy a képviselői illetményem egy részét az iskolában tanuló gyerekek támogatására fogom fordítani. Mivel megválasztottak, itt az ideje elkezdeni meghálálnom a belém vetett bizalmat. Ezt évente kétszer szeretném megtenni: karácsonykor és augusztusban, a falunapon.
Választás Nagyalásonyban
Most először történt, hogy megmérettettem magam az önkormányzati választáson. Képviselőnek indultam, és csak abban voltam biztos, hogy ugyanakkora esélyem van arra, hogy be sem kerülök a testületbe, mint arra, hogy én kapom a legtöbb szavazatot. De ami történt, arra nem számítottam… Aki nem ismeri a falusi viszonyokat, annak a kedvéért elmondom, hogy nálunk ilyenkor nem a pártpolitikáról szól a dolog, és emlékeim szerint kezdettől fogva mindig mindenki független jelöltként indult. Így én is.
Miért szeretek Nagyalásonyban lakni? (sokadik rész)
Már többször megírtam, miért jó Nagyalásonyban lakni, de nem győzök új meg új okokat felsorolni. Például tegnap átmentünk az urammal a "nagykocsmába", azaz bocsánat, a Ludas Kisvendéglőbe. Gondoltuk, megnézzük az étlapot, hátha megkívánunk valamit. Józsi kinyitja, majd elkezd a zsebeiben kotorászni. „Hoppá, nincs nálam a szemüvegem!” – mondja, és mire válaszolnék neki, hogy sebaj, majd én felolvasom neked, a fiatal tulajdonos, Andris megelőz: „Van itt. Milyen kell?” Szóval nem elég, hogy tartanak szemüveget a kocsmában azoknak a kedves vendégeknek, akik nem látnak elég jól, még válogatni is lehet! Ez aztán az előrelátó, körültekintető vendégszeretet! Kérem szépen, írjátok meg: találkoztatok-e már ilyennel, és ha igen, hol?