Bár Joanne Harris összes regényét olvastam, mindig úgy voltam ezzel a könyvvel, hogy „ez most engem nem érdekel”. Mert mivel is nyűgözhetne le egy XVII. századbeli, Franciaországban játszódó, apácákról szóló történet? Aztán mégiscsak kivettem a könyvtárból. Nem kellett csalódnom.
Ebben is – mint Harris legtöbb regényében – van egy, a lányát egyedül nevelő okos fiatal anya, aki a természet és a gyógynövények szerelmese, és akit az ösztönei vezetnek. Van benne jelbeszéddel kommunikáló különös gyerek, romantikus életet élő cigányok, egyszerű, de bölcs mester… szóval visszaköszönnek a jól ismert motívumok (bár gasztronómiáról nem sok szó esik). A vége felé fokozódik az izgalom, mindenre fény derül, aztán váratlanul győzedelmeskedik a szerelem…
…Vagy a romlott vágy? Merthogy a főszereplő Juliette (érdekes, a Tainted Love-ban Júlia) és Guy LeMerle, az ál-pap közt valami efféle kapcsolat feszül. Ez a Guy egyébként sok mindenben emlékeztet a Tainted Love Jánosára. „Tudod, hogy egy hajítófát sem ér, tudod, hogy fütyül rád, és egy nap biztosan elárul. De ettől még hinni akarsz benne. Olyan, mint a templomi szobrok: kívül csupa arany és csillogás, belül meg csak gipsz. Tudjuk, miből készültek, mégis úgy teszünk, mintha nem tudnánk, mert jobb egy hamis istenben hinni, mint semmilyenben.” – ezek a sorok akár róla is íródhattak volna. A külsejét és épp olyannak képzeltem olvasás közben, mint amilyennek Jánost ábrázoltam. S mindketten gyakran mondják: „Bízz bennem!” A különbség köztük az, hogy míg LeMerle alapvetően gonosz, János szerethető figura. Szent bolondok?...
