Hosszú idő óta végre lett egy igazi angolcsoportom a Teológián: három fiú, három lány, jobban mondva három férfi és három nő. Nagyon jó hangulatú órát tartottam. Élveztem a lelkesedést, a csillogó szemeket; úgy éreztem, egymásra hangolódtunk, és a folytatás is hasonló lesz. Ahogyan az egyik hallgatóm írta: „Hálásan köszönöm a mai órát, igazán élvezetes volt számomra! Öröm lesz így tanulni, hogy ilyen lendületes és életvidám módon adja át nekünk az anyagot. Hálás köszönet!”
Az óra után feldobott hangulatban, a vállamon a hátizsákommal mentem be a városba elintézni pár dolgot, amikor az utcán megállt előttem egy idősebb férfi, terepszínű ruhában, és ezt mondta: „Ilyen vagány, csinos, szép nőt ritkán lát az ember!” Egy pillanatra meghökkentem, aztán szétterült a mosoly az arcomon, és csak ennyit tudtam mondani meghatottan: „Köszönöm!” …Ez volt a hab a tortán. Hiszen 61 éves vagyok, és… és mégis történhet velem ilyen?!
Köszönöm a hallgatóimnak és ennek az ismeretlen férfinak, hogy bearanyozták a napomat!
