Pénteken kellett Lulut visszavinnünk az állatorvoshoz varratszedésre. Kicsit aggódtam, hogy mit fog szólni hozzá, mert a falusi eboltás groteszk jelenetei jutottak az eszembe, amikor kötélen, szíjon, kordéban hurcolják a rémült ebeket a hivatalhoz, ahol a kirendelt állatorvos várja őket a fecskendővel. Ezek a szerencsétlen kutyák soha sem kerülnek a kerítésen kívülre ezt az egy alkalmat leszámítva, és – talán éppen ezért – egy évre visszamenőleg emlékeznek arra, mi történik ilyenkor. Így tehát arra számítottam, hogy Lulu rettegni fog, amikor felismeri az állatorvosi rendelőt. Ezzel szemben lelkesen szaladt fel a lépcsőn, és farkát csóválva alig várta, hogy bejusson. Döbbenten figyeltem, ahogyan lelkesen fogadja az állatorvost és a kedves asszisztenst, és zokszó nélkül tűri a varratszedést.
Egy híját esmérte öröminek még… a gallérnak még két napig rajta kellett maradnia. Nemcsak ő, mi is alig vártuk, hogy megszabaduljon tőle. Annyira idegesítette, hogy enni se tudott tőle; a kezünkből etettük egy hétig, de akkor is alig evett.
És szombaton végre valahára elkövetkezett az idő! Először leszedtük a kötést a lábáról, majd Józsi lebontotta a kerítést (amit a tüzelése miatt húztunk ki). Ekkor már érezte, hogy valami fontos történik; fel-alá rohangált, még a gallérral a fején.
Előkészítettem háromféle ételt (hogy amikor lekerül a fejéről a gallér, ne rögtön a sebeivel legyen elfoglalva): tojásos nokedlit, Pedigre Pal konzervet, Royal Canin szárazeledelt (ezek nagyon menő, a legdrágább kutyakaják)… És Józsi leszerelte róla a gallért, és… no mit gondoltok, melyik kajának esett neki először? …
Aki a tojásos nokedlire tippelt, az nyert! Második helyezett a Pedigre Pal konzerv lett, a száraz kaját (mi úgy nevezzük: magot) csak utoljára kezdte rágcsálni. Kedves cégek, bocsánat a negatív reklámért! …Esetleg nem kéne elgondolkodni a tojásosnokedli-konzerven? ;)
És ma Lulu köszöni szépen, remekül érzi magát, a jelleme nem változott, ugyanolyan bohókás, energikus kis kutyika, mint volt.
Jaj, nagyon, szeretjük! …
