Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka

Vörös zóna 36-40. rész

2021. augusztus 13.

36.

Áron arra ébredt, hogy Zsuzsa megrázza a vállát.

- Hát te? Miért itt aludtál? Ennyire gyűlölsz már?

Áron először azt gondolta, hogy „hát, mi tagadás…”, azután mégis valami váratlan gyöngédség öntötte el az asszony iránt. Húsz éve élnek együtt, és az első időszak nem is volt olyan kibírhatatlan. Még Erzsit és Robit megbocsájtotta! Mennyit küzdöttek ezért a szép lakásért, amiből bizony Zsuzsa varázsolt igazi otthont. Rengeteget dolgoztak együtt, tulajdonképpen szépen éltek, sok közös élményük volt, hát igen, azok a bakancsos-hátizsákos kirándulások a hegyekben, később egy tengerparti nyaralás Horvátországban… azonban a betegség egyre súlyosbodott, és a felhőtlen időszakok egyre ritkábbakká váltak. Miért is nem vált el? Már maga sem tudja. Rendes férjnek tartotta magát, aki – amint az esküvőn megfogadta – kitart a társa mellett jóban-rosszban, egészségben és betegségben. Talán abban reménykedett, hogy egyszer minden jóra fordul. És éppen ellenkezőleg: minden egyre rosszabb és rosszabb lett! Az élete kész pokol, örökös színlelés, nonstop színház… Apropó, színház… Bianka! Őszintén remélte, hogy Zoltán segít neki, bármi is történt.

- Áron, nem hallod? Kérdeztem valamit! – vált Zsuzsa hangja egyre vészjóslóbbá.

- Ne haragudj, szívem, csak annyira mélyen aludtál, és úgy elterpeszkedtél az ágy közepén, hogy nem akartalak felébreszteni.

- Tényleg? – csengett a nő hangja immár békülékenyen. – Úgy fáj a fejem, meg szédülök is egy kicsit, nem tudom, mi lehet velem!

„A sok pezsgő meg az altató” – gondolta Áron, de inkább ezt mondta:

- Egy finom reggeli biztosan jót tesz! - azzal feltápászkodott, csomóba gyűrte az ágyneműt és bedobta a hálószobába. – Tudod, mire gondoltam? Olyan szép idő van – (előtte azért a biztonság kedvéért kinézett az ablakon) –, menjünk el kirándulni!

- Jaj de jó ötlet, nyuszikám! Menjünk! Hová is?

- Mondjuk a Hűvösvölgybe, úgyis régen jártunk ott, emlékszel?

- Aha – válaszolta Zsuzsa bizonytalanul.

- Csak felülünk az 5-ös buszra, az elvisz a Pasaréti térig, onnan meg elsétálunk. Tudok ott egy jó kis vendéglőt, ott megebédelünk, illetve megvacsorázunk, de mindegy, eszünk valami finomat. Na, mit szólsz hozzá?

- Pompás lesz! Akkor úgy öltözök!

Már majdnem dél volt, mire elindultak. Zsuzsa meglepően csendes volt, egész úton alig szólt egy-két szót. Ám amikor leszálltak a buszról és a pasaréti templom felé közeledtek, felélénkült.

- Te, ez katolikus templom, ugye? Mert akkor biztosan nyitva van! Menjünk be, Áronkám, kérlek!

- Mi ütött beléd? – hüledezett a férfi. – Nem szoktál te templomba járni.

- Tudo-o-om! De most mégis szeretnék! – már szinte nyafogott.

- Rendben – állt rá Áron, azzal beléptek a félhomályos, hűvös épületbe, amely majdnem teljesen üres volt, csak itt-ott ült a padban néhány ember, minden bizonnyal imádságban elmerülve.

Némán álltak egy darabig az előtérben, aztán Áron – nem tudván mit kezdeni magával – halkan kioldalgott, és leült egy padra, átadva magát a gyengéd áprilisi napsütésnek. Talán tíz perc telhetett el, mikor megjelent Zsuzsa sugárzó arccal.

- Jaj, köszönöm! Olyan… olyan nem is tudom, milyen volt, de valahogy teljesen megnyugodtam. Na, mehetünk! – azzal belekarolt a férjébe.

Az Ördög-árok partján sétáltak, amíg beértek az erdőbe, és egy alig félórás séta után kiértek a busz és a villamos hűvösvölgyi végállomásához, ahonnan már nem volt messze az a vendéglő, amit Áron javasolt. A korai vacsorához egy üveg finom vörösbort is kértek, és a férfi meglepődött azon, hogy Zsuzsa ezúttal nem kért röviditalt, és a bort is lassan, megfontolt kortyokban, annak minden cseppjét kiélvezve itta. Kevés szó esett. Amikor Áron az utolsó pohár bort töltötte, a nő megfogta a kezét, hosszan nézett a szemébe, és így szólt:

- Áron, nagyon köszönöm neked ezt a szép napot. Biztosan ez is benne van, hogy elhatároztam magam. Holnap bemegyek a kezelésre, de nem úgy, mint eddig. Átkérem magam a függőségi terápiára. – Áron döbbenten hallgatott, de a nő folytatta. – Tudod, az három hónap izolációval kezdődik. Se hazajövetel, se látogatók, se telefon, se internet. Még könyveket is csak olyanokat olvashatok, amiket engedélyeznek. De megcsinálom – azzal fölemelte a poharát, és Áron felé nyújtotta koccintásra. – Kettőnkre!

37.

Biankát a szombat reggeli kihallgatás után lekísérték a fogdába és egy egyszemélyes cellába zárták, mivel jelenleg rajta kívül más őrizetbe vett személy nem tartózkodott a kapitányságon. Most kipihenhette volna magát, ám az ügyvédet várva feszültség töltötte el. Nem, vagy alig bírt megmaradni a fenekén. Ötpercenként felkelt, járkált, kérdezősködött, míg a fogdán szolgálatot teljesítő tiszt végképp elveszítve közmondásos türelmét, oda nem vágta neki:

- Nézze, hölgyem! Vasárnap van! Ugye, nem várja el egy ügyvédtől, hogy feladja a teniszmeccsét vagy a balatoni vitorlázást az ön kedvéért! Hétfőnél hamarabb ne várja a jelentkezését, mert teljesen felesleges! Ha szerencséje van és jó ügyvédet sikerült szereznie, az most épp felkészül holnapra, pont az ön ügyének előzményeit tanulmányozva. Kérem, maradjon veszteg! Megígérem, amint jelentkezik az ügyvéd úr vagy -hölgy, azonnal értesítem. Ehhez még csak a szomszédba sem kell átmennem! Telefonon ide fognak szólni!

És bár kissé csípős volt a hangnem, Bianka végiggondolta magában, s rájött, hogy igazat kell, hogy adjon a tisztnek. Végre lenyugodott, és a nap hátralévő részét gondolkozással töltötte. Mindent sorra vett újra és újra: mi történt akkor, kinek mit mondott azóta. Ebbe aztán úgy belefáradt estére, hogy egyik pillanatról a másikra aludt el.

Másnap reggel az ügyeletes fogdatiszt ébresztette.

- Örülhet, hölgyem! Dr. Maglay Zoltán ügyvéd úr épp az imént érkezett és önt kereste. Rögtön fel is kísérem hozzá!

Noha már egyszer látta futólag, nem képzelte volna, hogy Áron Zoltán nevű barátja ilyen magas. A férfi akkor éppen annak az étteremnek a bárpultja mellett ült. Most pedig jószerével fölébe tornyosult a maga 185 centijével. Jóképűnek is mondható, negyvenes fickó, atlétához méltó testalkattal, villogó fehér fogsorral, amiről nem lehetett egyszerűen megmondani, mennyire saját vagy utólag kiegészített, netán teljesen pót.  Fekete haja halántéktájon meglehetősen sok szürke szálat tartalmazott. Mindent összevetve megnyerő külsejű, pontosan a hivatásának megfelelően bírósági termekbe illő alak volt. Határozott mozdulattal nyújtotta kezét bemutatkozáskor. Biankának ez egyelőre éppen elég volt a megnyugváshoz. A helyiség, ahová a fogdatiszt felvezette, merőben más jellegű volt, mint a kopár kihallgató szoba. Ez a helyiség inkább egy meglehetősen kényelmes klubszobához volt hasonlatos, sötétzöld plüss bevonatú kanapéval és fotelekkel, valamint egy alacsony, üvegtetejű dohányzó asztalkával.

- Dohányzik?

- Általában nem, de tekintettel a jelenlegi helyzetre, megköszönöm a felkínálást. Élnék vele!

Dr. Maglay elővette cigarettatárcáját – mely természetesen ezüstszínű és biztos, hogy ötvözetében is 100 %-ban ezüst volt –, és a nő felé nyújtotta. Bianka enyhén remegő ujjakkal kivett egy szálat, az ügyvéd pedig tüzet adott.

- Kérem, vágjunk is a közepébe! Amennyiben jól értesültem, az ön előzetes meghallgatása megtörtént tegnap délelőtt.

- Azt nem mondták, hogy előzetes meghallgatás. Kifejezetten kihallgatásról beszélt Karai Sándor törzszászlós!

- Bár láttam a videót, beszámolna a saját szavaival, miket mondott el Karai nyomozónak?

- Én kérem, csak az igazat!  A férjem, azaz a néhai férjem, Kovács Béla még élt, amikor otthagytam a lakásban pénteken hajnalban. Ő dobott ki a lakásból, miután önvédelemből muszáj volt leütnöm azzal a borosüveggel.

- Á! Szóval, első pont: nem megfelelő szintű tájékoztatás. A jogairól tájékoztatta valaki korábban?

- Elképzelhető! Ám miután irtózatosan fáradt voltam, szinte érzelmileg és testileg is kiégettnek éreztem magam, nem tudtam mindent megjegyezni abból, amit mondtak nekem.

- Kettes pont: visszaélés a kondíciójával és akkori helyzetében adott értelmi, érzelmi állapotával! Ezeket a támpontokat magamnak jegyzem föl, ne is foglalkozzon vele! Rendben. Egyelőre ennyi elég is lesz, kérem. Egyelőre, amíg én egyeztetem a dolgokat az ügyében a nyomozással megbízott tisztekkel, önt visszakísérik a fogdára. Annyit azonban elárulhatok, nem áll annyira rosszul a szénája, mint azt ők állították önről. Úgyhogy fel a fejjel!  Még nincs veszve semmi! De a közeljövőben, ha kérdezik, csak az én jelenlétemben nyissa ki a száját, velem előre egyeztetve! Rendben?

- Természetesen! - felelte Bianka.

38.

   Hazafelé a buszon ültek már, amikor Zsuzsa megkérdezte:

- Édesem, miért nincs nekünk autónk? Holnap akkor nem kellene taxival menni, hanem bevihetnél a terápiás központba.

„A piás központba” – gondolta Áron, és elkomorult. – Hát nem tudod, Zsuzsikám? Te törted össze a BMW-t, amikor részegen beültél és már fogalmam sincs, hova indultál. Szerencsére nem jutottál messzire, és csak a kocsi lett totálkáros, te megúsztad egy-két karcolással. Igaz, agyrázkódást kaptál, biztosan azért esett ki az egész az emlékeidből. Pedig amikor egy hét után megmutattam a roncsot, el is meséltem, hogy mit műveltél.

- Ja tényleg! Már emlékszem! És azóta nem akartál új autót, igaz? Hogy nehogy még egyszer ilyet csináljak?

- Valahogy így. De most már mindegy. Ha vége lesz a kezelésnek és kijössz, veszünk egy klassz új verdát. Te választhatod ki a színét.

- És a típust nem? Én egy tűzpiros Honda Civicet akarok, az olyan dizájnos! A Zsaniéknak is olyan van, annyira, de annyira menci!

- Hát, a Totalcaron olvastam tesztet róla, nincsenek nagyon oda érte. Szerintem a BMW vagy a Volkswagen sokkal megbízhatóbb. Persze a legszuperebb egy Audi volna. Esetleg egy Merci.

- Még mit nem! Az csak az agresszív, beképzelt, hájfejű fasziknak van! Fúj, undorító! Akkor egy Citroen?

Áron érezte, hogy jobb lesz, ha nem vitatkozik. Még talán Zsuzsa meggondolja magát, amit pedig a lehető leghasznosabb volna elkerülni. Micsoda kínálkozó lehetőség adódott most, hogy végre valahára egy kis nyugalmat leljen! Eddig nem is mert reménykedni, hogy valóra válhat. Csak hát… mi lesz, ha valóban meggyógyul? Ha ezúttal tényleg sikerül, és…

- És elhatároztam, hogy lefogyok! Ott biztosan menni fog. Szerintem a sok pia miatt nem tudtam eddig se leadni azt a pár kiló túlsúlyt!

„Pár kiló, persze… pár tíz kiló” – füstölgött magában a férfi, de ki nem mondta volna. – Jól van, drágám, ennek is csak örülni tudok – bólogatott helyette egyetértően.

- És akkor… és akkor – folytatta Zsuzsa föllelkesülve, csillogó szemekkel – lehetne egy cuki kisbabánk! Tudom, hogy mindig akartál volna kis trónörököst! – Áron nem tudott uralkodni az arcvonásain, szája kissé lebiggyedt, szemei összeszűkültek, mire a nő azonnal hangnemet váltott.

- Jaj, bocsánat, arról a kis koszos fattyúról egészen megfeledkeztem! Neked már persze van gyereked, tőlem meg nem akarsz? Na mondjad! Gyerünk! – és már fröcsögött a dühtől.

Áron megragadta a kezét és felhúzta az ülésről.

- Gyere, leszállunk! – majd a járdára lépve nyugtató hangon duruzsolta:

- Egyébként eszembe se jutott. Komolyan. Csak téged féltelek. Tudod, eddig nem voltál olyan állapotban, hogy megpróbálkozhattunk volna. De mindennek eljön az ideje! Előbb a kocsi, aztán a kicsi!

Zsuzsa még dúlt-fúlt egy darabig, de Áron kedveskedő szavaitól lassan lehiggadt. Az este is eltelt minden különösebb konfliktus nélkül. Áron lefekvés előtt ismét az altatót adta be neki. „Csak a békesség kedvéért” – ezzel nyugtatta a lelkiismeretét.

Reggelre taxit hívott, és együtt mentek a központba. Bekísérte Zsuzsát a recepcióig, ott a nő maga kérte, hogy innentől kezdve hagyja magára. Egy rövid ölelés után el is köszöntek egymástól. Áron már nem látta, hogy a felesége lerogy egy székre, és némán zokogni kezd.

39.

- Ugye, ti sem gondoljátok komolyan, hogy ez a szerencsétlen nő, aki feleakkora sem volt, mint az „áldozat”, közel tudott volna férni hozzá annyira, hogy átvágja a torkát? Ez egyszerűen nevetséges!

- Ő maga ismerte el, hogy leütötte a férjét a borosüveggel!

Az ügyvéd a két nyomozóval, Karai törzszászlóssal és Higenoff Mihály alhadnaggyal a korábbi szobában ült, ahonnan Biankát pár perccel azelőtt kísérték le a fogdára.

- Azt önvédelemből tette. Hirtelen, úgy, hogy a férfi nem számított rá, de szerintem még a nő sem, hogy sikerrel járhat.  Ahhoz viszont, hogy valakinek átvágjuk a torkát, már félig-meddig elszántság szükséges. Ezek közvetett bizonyítékok csupán. Nézzük a tényeket! Átvizsgáltam az egész nyomozati anyagot. Ráment az egész vasárnapom, de hagyjuk! A kórboncnok szerint a vágás precíz volt és erőteljes kézzel irányított. Jobbról balra haladó irányú. Ha Bianka szemben áll a férjével és úgy vág, az artériából kifröccsenő vérből biztos, hogy kellett volna találni az akkor rajta lévő ruháin és a bőrén is. Kovács Béla holttestére a konyhában találtak rá, lecsúszva a konyhaszekrény előtt. Hátát félig maga a szekrény támasztotta a helyszíni fotók alapján. Tehát hátulról rátámadva semmiképp sem történhetett a dolog. Illetve egy esetben tűnhet úgy, hogy így történt: ha a vágást saját magának okozta. A vágás szöge egyenes, a vér fröccsenése oldalirányú. Ha Bianka szemből vág, a ruháin kellett volna vérnek lennie, ha hátulról, akkor meg a konyhaszekrény lett volna véresebb. Nem mellesleg, ha a feleség hátulról vágott volna, mivel vagy jó tíz centivel alacsonyabb, mint a férje, a vágás szöge lentről felfelé tolódott volna el! Ez is arra mutat, hogy Kovács Béla a saját torkát vágta el, öngyilkosságát a feleségére akarván kenni!

 - Erre mi oka lett volna? – kérdezte Karai.

- Kicsinyes, utolsó bosszú, mivel a nő szembe mert szállni vele annyi év után? Eddig ő volt nyeregben, de most úgy gondolhatta, még rúg egyet Biankán! Javaslatom, hogy vizsgáljátok át nyugodtan, amiket most elmondtam a saját megfigyelésem alapján, aztán engedjétek el ezt a szerencsétlen nőt. Van elég baja így is. Részemről ennyi volt! Uraim! Minden jót! – köszönt el Dr. Maglay, majd kilépett az ajtón, maga mögött hagyva a két nyomozót, akik pontosan azt tették, amit mondott. Az iratok és fényképek fölé tornyosulva újra átvizsgáltak mindent. Bianka ellen még aznap délután megszüntették az eljárást. Felmentették és szabadon engedték, tájékoztatva a friss fejleményekről. Bianka csak pislogott. Alig értett valamit. Minden olyan hirtelen történt. De nagyon megkönnyebbült, és végre tudott örülni. És még jobban örült, mikor meglátta Áront, aki a kapitányság épülete előtti kis parknál várta őt a Városház téren. Boldogan fúrta magát a férfi karjaiba. 

40.

- Köszönöm! Ez a te Zoli barátod rendkívül értheti a dolgát! Félórát sem tartott a megbeszélésük, azután lejött a Karai, aki kihallgatott előtte és azt mondta…

Áron nem várta meg, hogy befejezze a mondatot, hanem a két tenyerébe vette Bianka arcát, és éhes pillantásával majdnem benyelte a látványt.

- Hozzád, vagy hozzám?

- Nem ezt mond… Ó! Muszáj ennyire sietnünk? Ne haragudj! Kicsit még sokkos vagyok. A vadállat férjem úgy ölte meg magát, hogy rám akarta kenni! Most kezdem csak elhinni, hogy ennek vége és szabad vagyok! Te meg már vinnél az ágyadba?!

- Igazad van – szabadkozott Áron, és zavartan simogatni kezdte a nő kicsit csapzott haját. – Kérlek, te ne haragudj! Csak a vágy… ahogy megláttalak, hogy kilépsz onnan… nos, kissé magasabbra csaptak a lángok! – és önkéntelenül magához szorította.

- Semmi gond! Hidd el, bennem sem szűntek meg égni. Mindössze annyi, hogy túl sok minden történt túl rövid idő alatt! Kérek még egy kis időt, még egy kis türelmet! Jó? És ami a helyet illeti, tudnod kell, hogy én oda be nem teszem a lábam, abba a lakásba még egyszer! A Béla, amilyen egy tetű volt, biztos ott maradt már csak kicseszésből is kísérteni! – hirtelen elhallgatatott, majd elgondolkodva így folytatta. – Hozzád se mehetünk Zsuzsa miatt, gondolom. Említettél valami kis hotelt az utcátok végén, a legutóbb.

- A Zsuzsa miatt ne aggódj! Bevonult egy komplex, három hónapos önkéntes elvonó terápiára. Nem érintkezhet senkivel. Még a telefonját is le kellett adnia. Ma reggel vittem be. Zoli pont akkor hívott, amikor jöttem el onnan. De így, utólag jobban belegondolva, én se mennék olyan lakásba, ahol Zsuzsa ott volt még pár órával ezelőtt. Ő is ott kísértene, még így is, hogy él!

Bianka összerázkódott, és ujjaival Áron kezét kereste. Áron gyöngéden a magáéba kulcsolta a nő remegő kezét, a szájához emelte és megcsókolta.

- A hotel jó ötlet! Ám előtte bevásárlunk egy kis ezt meg azt. Kicsit kilazulunk! Nézd csak! Itt is van a 47-es. Pont ott tesz le a Szent Gellért téren, ahol tudok egy jó kis boltot, ami olcsó, de…

- Te mindent is tudsz? Tudtál egy jó kis éttermet, tudtál egy jó kis hotelt. Tudtál egy jó ügyvédet! Tisztára olyan ez az egész, mint egy előre megrendezett színjáték! Picit félelmetes, de azért izgató! – Bianka már megkönnyebülve kacagott, és egymás kezét el nem engedve szálltak föl a villamosra.