Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka

Vörös zóna 31-35. rész

2021. augusztus 6.

31.

A törzszászlós nyomában lépkedve Bianka végighaladt egy hosszabb, szürke színű szőnyeggel fedett folyosón, ahonnan jobbra és balra is fehér ajtók nyíltak. Majd felmentek egy barna korlátos kőlépcsőn, míg Karai meg nem állt egy jellegtelen külsejű ajtó előtt. A fehér ajtó közepére rézszínű lapot csavaroztak, melyen ez állt: „1-es számú kihallgató.” Odabent nem volt más, csak egy asztal és két szék, valamint egy detektívtükör a falon. Karai hellyel kínálta. Megkérdezte, kér-e kávét. Bianka kért, és rövidesen eléje is került az automatából hozatott, kis műanyag pohárkában a gőzölgő fekete ital, mely most kifejezetten jól esett neki. Az asztaltól balra egy videó-állvány ágaskodott, melynek tetején egy kisebb kamera várakozott, hogy elkezdődjék a kihallgatás. Karai törzszászlós előre elmondta, hogy először a személyes adatokkal kezdik, majd bemondja a dátumot és a személyi adatokat, valamint azt is, hogy miért vannak itt. Azután Biankának tisztán és érthetően beszélve kell válaszolnia a feltett kérdésekre. A kis LED-lámpa, mely eddig zölden világított, most vörös fénnyel villogott tovább, jelezve, hogy a felvétel elindult.

- A pontos dátum: 2020. április 11. szombat, reggel 6 óra 49 perc. Jelenlévők: a kikérdezést levezető nyomozótiszt, Karai Sándor törzszászlós, jelvényszáma: 201367/02, valamint Kovács Béláné, születési nevén Bajnóczy Bianka vádlott, aki született 1988. március 14-én. Anyja neve: Sudér Aranka. Születési helye: Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye. Jelenlegi állandó lakcíme: Budapest XXI. kerület, Csepel, Csillagtelep 22. IV. emelet 12. Amennyiben adatainak tartalma megfelel a valóságnak, kérem, szóban is erősítse azt meg!

- Megfelel – válaszolt Bianka.

- A vádlott a férje sérelmére előre megfontolt szándékkal, és/vagy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés vádjával lett őrizetbe véve 2020. április 10-én 17 óra 45 perckor. El tudná mondani, kérem, szépen sorjában, hogy mit csinált aznap korán reggel, milyen történések vezettek a férje halála előtti közvetlen pillanatokig és hogy utána miért távozott oly hirtelen a helyszínről a szüleihez, a lakóhelyükre, Jászberekre?

- Amikor otthagytam a Bélát a lakásban, korán reggel, még élt. Ezt biztosan tudom! Ő dobott ki gyakorlatilag a lakásból! Előtte csúnyán összevesztünk, ez igaz, mivel én későn értem haza és megmondtam neki, hogy el akarok válni. Ez egy folyamatos jellegű, bántalmazó kapcsolat volt az ő részéről. Ahogy legtöbbször, most is volt már benne ital jócskán, amikor előző este hazaértem. Elmondott engem mindenféle kurvának, és számon kérte, hol jártam. Ekkor mondtam meg neki, hogy válni akarok. Ezután úgy tett, mint aki meghunyászkodik. Könyörgőre fogta, hogy így szeret, meg úgy szeret. Bocsánatot kért, hogy megütött és megígérte, hogy nem iszik többet. Én pedig úgy tettem, mint aki elhiszi, csak legyen végre csend és nyugalom. De nem hittem el egy szavát sem, hiszen ezt már többször is eljátszotta, aminek aztán rendre az lett a vége, hogy megütött. Ebből, kérem, már teljesen elegem lett. Hiszen láthatja, még mindig itt az ökle nyoma! Megvártam, míg mélyeket szuszogva elalszik. Akkor felkeltem, hogy összepakoljam a holmimat és kiszökjek a lakásból. Nem állt szándékomban és nem is tudtam volna őt bántani. Fizikailag jóval erősebb volt nálam még így, részegen is! Ám, mint röviddel később kiderült, most csak eljátszotta, hogy teljesen berúgott. Mikor el akartam hagyni a lakást, nem engedett. Rám támadt, megfenyegetett, hogy agyonver. Ekkor történt, hogy leütöttem az üres borosüveggel. Önvédelem volt, kérem! Összeesett. Meggyőződtem róla, hogy él, csak elájult. Aztán bemenekültem a hálóba, hogy összekapjak még pár holmit. Már csak arra tudtam koncentrálni, hogy elérjem az első hajnali vonatot. Ekkor néztem rá az órámra. 03 óra 45 perc volt. Sajnos, eltotojáztam az időt, mert ő meg közben kint magához tért, és én pedig kénytelen voltam előle bezárkózni a hálószobába. Ekkor felszólított, hogy hagyjam el a lakást, amíg tehetem, különben rám töri az ajtót és ő dob ki a saját kezeivel. Én már nem tudtam, mit higgyek, kérem! Rettegve előbújtam, ő a nyitott lakásajtóra mutatott, én pedig kimenekültem. Ekkor láttam őt utoljára. Becsapta mögöttem az ajtót. Nagyon is életben volt.  Elértem a vonatot és hazautaztam a szüleimhez vidékre, ahonnan vissza tetszettek hozni. Ez az igazság, minden így történt szóról-szóra, ahogy elmondtam!

- Kedves asszonyom! A férje, Kovács Béla tetemére a konyhában találtunk rá. A nyakát az ön által említett, összetört boros üveg egyik szilánkjával fültől - fülig átvágva véreztették el! Azt kívánja, hogy elhiggyük, nem ön ölte meg? Amiket most elmondott, azzal csak megalapozta a gyanút, hogy ön követte el a tettet. Remélem, van egy nagyon profi jogász ismerőse, mert jelen pillanatban úgy áll a dolog, hogy igencsak szüksége lesz rá!

32.

Áron döbbenten meredt a telefonja kijelzőjére. Mi van? Mióta is nem találkoztak? Bizony, jó hosszú idő eltelt azóta. Hány éves lehet most Robi? Tizenhét, tizennyolc? Lássuk csak…

Zsuzsával friss házasok voltak, nemrég végzett az egyetemen, első vagy második évét töltötte a munkahelyén. Akkor került oda Erzsi asszisztensnek. Rövid szőke hajú, szemüveges, fiús alkatú nő, közel a negyvenhez, de harmincnak sem látszott. Áron fel sem figyelt rá, csak egyszerűen tudomásul vette, hogy innentől kezdve együtt dolgoznak. Egyik délután bent kellett maradnia, mert sürgős határidejű munkát kapott, amivel nem sikerült végeznie. Már mindenki elment, a takarítónő is elköszönt, s épp azon a fontos tervrajzon dolgozott, mikor egyszer csak nyílt az ajtó, és Erzsi lépett be.

- Hát te? – kérdezte tőle csodálkozva.

- Bocsánat, csak elfelejtettem valamit – válaszolta a nő, és egyenesen feléje tartott.

- Mit? – fordult ki Áron az irodai székkel.

- Ezt! – azzal hozzá hajolt, és szájon csókolta. S mivel Áron annyira megdöbbent, hogy eszébe se jutott elutasítani, Erzsi eléje térdelt, kioldotta a nadrágszíját, lehúzta a sliccét, és ott folytatta a kényeztetést.

Ezek után hetente több alkalommal bent maradtak kettesben. Hol Áron íróasztalán, hol a főnöki kanapén, hol csak a szőnyegen szeretkeztek, de mivel Erzsi nem volt válogatós, az is előfordult, hogy a lépcsőházban a korlátba kapaszkodva akarta, hogy Áron a magáévá tegye. Izgalmas hónapok voltak ezek, bár Áron küszködött a lelkifurdalással, hiszen akkor még – úgy érezte – szerette Zsuzsát. Ám egyik reggel Erzsi egy cédulát csúsztatott az asztalára, melyen ez állt: „Gyereket várok. Tőled.

Áron aznap nem tudott a munkájára koncentrálni, annyira feldúlt volt. Most fog romba dőlni az élete! Hogyan tovább? A munkaidő végeztével karon ragadta Erzsit.

- Beszélnünk kell! Mi a szándékod?

- Ó, ne izgulj! Nekem a gyerek kell, te nem. Tudod, ketyeg a biológiai órám, lassan negyven leszek, és mivel párom nincs és nem is volt, te jó alapanyagnak tűntél.

- De hát a feleségem nem tud semmiről!

- Majd fog.

- Micsoda? Nem lehetne inkább titokban tartani?

- Áron, kedves, gondolod, hogy a tartásdíjról egyedülálló anyaként csak úgy simán lemondok? Ne kívánd ezt tőlem! Még ma felhívom a feleségedet, és elmondom neki, hogy mi a tényállás. Ne félj, úgy fogom előadni, hogy én csábítottalak el, és csak egyetlen alkalommal voltunk együtt, te nem akartad folytatni, mert a feleségedet szereted.

- De hát…

- Holnap reggel felmondok, úgyhogy nem találkozunk többet. Majd értesítelek, ha megszületett a gyerek. Viszlát, kedvesem!

Áron akkor este rettegve ment haza. Zsuzsa meglepően higgadtan fogadta, pedig már mindent tudott. Egyetlen kikötése volt: mivel ő nem akarja látni azt a gyereket, Áron a lakásukba nem hozhatja, de nyilvános helyen találkozhat vele. Így is lett. Mikor Robika megszületett, Áron bement a kórházba megnézni, aztán évente kétszer-háromszor felkereste, a születésnapja és a névnapja tájékán, karácsony körül. Ám mikor Robi kamaszodni kezdett, ezek a találkozások ritkulni kezdtek, mert úgy tűnt, a fiú kínosan érzi magát a társaságában, így Áron nem is ragaszkodott hozzá a későbbiekben. Azért néha felhívta telefonon, de az utolsó beszélgetés már több, mint egy éve zajlott le köztük. És most írt neki! „Szia apa, hogy vagy?” Vajon mit akarhat?

Áron épp elkezdte pötyögni a választ, amikor Zsuzsa – mint egy lidérc – ott termett, kikapta a kezéből a telefont, és visítani kezdett:

- Te nyomorult pöcs, kinek irkálsz te? A kis lotyódnak, mi?

 

33.

- Zsuzsikám, ne csináld már – csitította Áron, közben azon járt az esze, hogyan tudott a nő ilyen hamar végezni a fürdőszobában. – Robi az, és csak azt kérdezte, hogy vagyok. Nézd csak meg!

- Szóval az a nyomorult fattyú kölyköd! A Zabi-Robi! – röhögött fel Zsuzsa saját szójátékán. – Biztosan pénzt akar a kis rohadék! Nem elég nekik az a 40 százalék a fizetésedből minden hónapban? És még van képük kuncsorogni! – tajtékzott a dühtől remegve.

- Eddig soha nem kuncsorgott pénzért se ő, se az anyja. Nem is találkoztunk több, mint egy éve!

- Pont ez az! Akkor most meg minek nyomul? Remélem, nem akar még egyetemre is menni, inkább maradna olyan hülye tök, mint az a büdös kurva anyukája!

- Drágám, nyugodj meg. Ideje lefeküdni (mikor hat már az a rohadt altató???), gyere szépen, és ha akarod, kikapcsolom a mobilomat, hogy ne zavarjon a pittyegés.

- Kivágom az ablakon inkább – vicsorgott Zsuzsa és rávetette magát –, te meg fogd be a pofádat, mert nem állok jót maga… - azzal megtántorodott, és ha Áron el nem kapja, a padlón terült volna el. Nem kis munkával az ágyhoz vonszolta, föltaszigálta a helyére, betakarta, és figyelte, alszik-e már. Szerencséjére nemsokára hallani lehetett a halk, egyenletes horkolást. – Végre! – sóhajtott fel, és felszedte a szőnyegről a telefonját, ahová a nagy dulakodásban Zsuzsa kiejtette a kezéből.

Gáz van, anya új pasija egy agresszív barom, folyton balhéznak” – olvasta a kijelzőn. – „engem is tökre utál, azt akarja, költözzek el” „de hova a gyászba

Áron tanácstalanul megvakarta a fejét a füle mögött, mielőtt írni kezdett.

Nagyon sajnálom, hogy ez van. Próbáld kibírni az érettségiig, aztán kitalálunk valamit.

Nem mehetnék hozzátok?”

Szó se lehet róla. Zsuzsa beteg.” – ezt inkább nem részletezte. „Nem tudsz kollégiumba menni arra a pár hónapra? Vagy valamelyik haverodhoz?

Á, kizárt. Már próbáltam. Ennyi. Kösz.

Áront kissé furdalta lelkiismerete, hogy nem tud segíteni a fiának. Igaz, hogy nem ő nevelte fel, de akkor is felelősséggel tartozik érte. Ugyanakkor dühöt is érzett. Robi (micsoda hülye név, hogy juthatott eszébe Erzsinek?) nem szívesen találkozott vele, ha néha felhívja, a kérdéseire szűkszavúan, kurta tőmondatokban válaszolgat, de persze ha baj van, akkor rögtön keresi. Ráadásul úgy tűnik, hiába… Gyötrődve álldogált még egy darabig a nappaliban, aztán úgy döntött, lefekszik. És mivel nem volt kedve Zsuzsa mellé bemászni az ágyba, kihurcolta az ágyneműjét a nappaliba, és a kanapén ágyazott meg magának.

Elalvás előtt Biankára gondolt. Nem tudta, hogy a nőnek éppen ő jár az eszében, és az, hogyan kérhetne tőle segítséget…

 

34.

   Bianka enerváltan tűrte, hogy a rabosítási eljárást a Karai törzszászlós által a kihallgató helyiségbe behívott technikus végrehajtsa rajta. Ez mindössze annyiból állt, hogy készítettek róla három fotót, egyet szemből, egyet-egyet pedig jobb és balprofilból, valamint összetintázva mind a tíz ujját és tenyerét, egy tiszta lapra nyomják, melyekre utólag fel lettek vezetve személyes adatai. Túl fáradt volt hozzá, hogy ellenkezzen. Abban a pillanatban Áron járt az eszében. Hogyan értesítse a férfit jelenlegi helyzetéről? Egyáltalán értesítse-e? De hátha ismer egy jó ügyvédet? Telefonját és személyes holmijait elkobozták, leltárba vették. Sosem gondolt volna arra, hogy ilyen faramuci szituációba keveredhet valaha is! Az eljárás után maga a törzszászlós kérdezte meg tőle, van-e olyan, akit értesíthetne, mert egy telefonhívás engedélyezett. Ekkor döntött úgy, hogy más lehetősége nem lévén, mégis csak Áront fogja felhívni. Szerencséjére számokat eléggé jól meg tudott jegyezni, szinte elsőre. Így, amikor elé tettek egy hivatali készüléket, fejből nyomkodta be a férfi hívószámát. Elég hosszan kicsengett. Már éppen feladta és letette volna, mikor a férfi meglehetősen álmos hangon felvette a mobilját.

- Halló? Ki az? Robi fiam, te vagy?

- Nem. Bianka vagyok.

- Bianka? Jaj, de jó! Már azt hittem….

- Ne haragudj! Erre most nincs időm! A rendőrségen vagyok. Letartóztattak Béla megölésének vádjával. Tudsz egy jó ügyvédet ajánlani?

- Hogy mi? Letartóztattak? Várj egy kicsit! Ez sok nekem így, hirtelen! Gondolkodnom kell… Igen! Megvan! Zoli barátom, aki ott volt az étteremben. Ő ügyvéd. Mindjárt fel is hívom. Hol vagy? Melyik kapitányságon? Oda fogom küldeni, jó? Dr. Maglay Zoltán. Ezt a nevet jegyezd meg! De úgy kell viselkedned, mintha nem ismernéd! Mert elvileg ő sem ismer! Erre kértem akkor, tudod, mikor az étteremben meglátott minket együtt.

- Valójában tényleg nem ismer. Be sem mutattad!

- Persze! De ez formai dolog. Rögtön hívom is! Vigyázz magadra!

- Oké! A XXII. kerületi kapitányságon vagyok. Egyelőre! …Zsuzsa?

- Most alszik. Kiütöttem pár pirulával, mert már untam a terrorját.

- Szép kis alakok vagyunk, mondhatom – suttogta Bianka.

- Ne haragudj! Ebből egy szót sem értettem!

- Mondom, le kell tennem! Visznek le a fogdára!

- Jó! Illetve dehogy jó! De hívom Zolit és jó lesz minden! Szia! Csók!

- Csók!

 

35.

- Zoli? Szia! Bocsánat, hogy ilyen későn hívlak. A segítségedet szeretném kérni!

- Áron, semmi gond, parancsolj! – szólt bele egy meglehetősen álmos hang a telefonba.

- A barátnőm… izé… az a nő, akivel a minap összefutottunk, bajban van. Komoly bajban. Szóval neki kellene segítened. Gyilkossággal gyanúsítják, de persze ártatlan.

- Biztos ez? – vált élénkebbé Zoltán hangja.

- Egészen biztos!

- Honnan tudod?

- Csak tudom. Tutira. Igazából… na tulajdonképpen hát… ezt vele kéne megbeszélned, már ha érdekel az ügy.

- Még jó, hogy érdekel! Izgalmas egy nőszemély volt, annyi szent! Ha nem te lettél volna vele, hétszentség, hogy lecsaptam volna a kezedről!

- Ne, kérlek, ez most nem erről szól. Tehát elvállalnád?

- Aha, ja. Mondd a részleteket!

- A neve valamilyen Bianka, sajnos csak ennyit tudok, és azt, hogy a XXII. kerületi kapitányságon van, és a férje Béla. Hogy állítólag őt gyilkolta meg, de én úgy hiszem, hogy nem. Egy állat a pasas, folyton verte… bakker, igazából azon se csodálkoznék, ha tényleg kicsinálta volna… de hát ezt majd te megcáfolod, ugye? Kurvára bízom benned, légyszi, kövess el mindent, amit csak lehet, oké?

- Áronom, ismersz régóta, tudod, ha ráharapok egy témára, azt nem engedem el egykönnyen! Nos, holnap vasárnap, így nem foglalkozik az üggyel senki, a csinos barátnőd is nyugiban dekkolhat az őrizetesben, de majd hétfőn reggel bemegyek, aztán kezembe veszem a dolgot. Jó lesz így?

- Szenzációs. Baromi hálás vagyok érte. Ezer köszönet!

- Hát akkor megdumáltuk. Jó éjt!

- Jó éjt, és köszi még egyszer!

Áron nagy sóhajjal lerakta a telefont. Talán sínen van az ügy. Micsoda Isten csodája, hogy Bianka éppen őt kereste meg! Hát ennyire nincs senkije a városban? Felidézte a nő karcsú alakját, finom metszésű arcát, gyönyörű zöld szemét. Elragadta a vágyakozás. Szerette volna megfogni a kezét, átölelni, belemarkolni abba dús hajába, és… Ennyire nagy hatást tett rá? Talán a jövőben… De ezt a gondolatot még magának sem merte befejezni. Hiszen holnap vasárnap, amit Zsuzsával kell eltöltenie. Mit találjon ki, hogy kihúzza hétfőig, amikor vissza kell mennie a gyógykezelésre? Tudta, hogy a felesége állapota teljesen kiszámíthatatlan. Mindenesetre sokat innia nem szabad, az mindig gátszakadást hoz. Talán valami kirándulás a budai hegyekben, gyertyafényes vacsora egy barátságos vendéglőben (uhh, csak megússza jelenetek nélkül), de hát ez az egész egy rohadt nagy szarkupac, úgy, ahogy van!

A sok terhes gondolattól sokáig nem tudott elaludni a kényelmetlen kanapén, órákig forgolódott, amíg végre eljött a szabadító álom.