Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka

Vörös zóna 26-30. rész

2021. július 30.

26.

   A rendőr nem viccelt, amikor a „haladéktalanul”-t emlegette. Természetesen Biankának hátra kellett ülnie a rendőrautóban, a térelválasztó rács mögé.  Épphogy volt ideje bekötnie magát. A Skoda kilőtt, vaskos porfelhőt hagyva maga mögött a földúton, mely kivezetett az Újszász felé vezető műútra. Bianka jó néhányszor beverhette volna fejét, ha nem lett volna bekötve. Így is úgy pattogott, mint szöcske a mezőn, amit nem is átallott megjegyezni a csendbe burkolózott rendőr-sofőrnek, nem kis mennyiségű malíciát keverve a hangjába:

- Azért ennyire nem lehet sürgős semmi! Kovács Béla már meghalt, nem? Ha én is meghalok itt, a közúton, azzal nem lesznek előrébb a nyomozásban! Jól gondolom?

- Elnézését kérem! Az eljárás lefolytatása követeli meg a leginkább a gyorsaságot. Természetesen nem célom az ön utazás során való veszélyeztetése. Higgye el, tapasztalt sofőr vagyok! Nem fenyegeti valós veszély!

- De mégis? Hogyan halt meg a Béla? Milyen körülmények között találtak rá?

- Erre vonatkozóan nem kaptam felhatalmazást, hogy bármit is megosszak önnel. A helyszínen mindenről részletes tájékoztatást kap Takács hadnagytól, aki a nyomozást vezeti, és aki a rendkívüli halál esetén kirendelt vizsgáló tiszt. Többet nem mondhatok, mivel nincs is tudomásom többről.

- Rendben! Értem, köszönöm – felelte Bianka, és az út hátralévő részében hallgatott. A rendes körülmények között másfél órás utat a rendkívül tapasztalt rendőr-sofőrnek köszönhetően alig egy óra alatt letudták. Bianka megszédült egy pillanatra, mikor kikászálódott a rendőrautóból. A helyzet teljesen olyan volt, mint a Taxis című filmben, amikor az utas csak azután dobta ki a taccsot, hogy kiszállt Sam Rémy autójából. Bizony, neki se sok hiányzott hozzá, de aztán a kíváncsiság, és még jobban a balsejtelem kerekedett benne felül. A katonai lakótelepi otthonuk előtt álltak – melyet nem volt huszonnégy órája, hogy hátrahagyott –, pont Béla elől menekülve. A névtelen rendőr-sofőr felkísérte egészen a lakásuk ajtajáig, mely jelenleg le volt szalagozva, mint lehetséges bűnügyi helyszín.

27.

   Takács hadnagy magas, vékony, hórihorgasnak mondható férfi volt. Biankának első látásra egy kaszáspók jutott eszébe róla. Aranykeretes szemüvegét törölte meg éppen, aprót biccentett a fejével a nőt ideszállító rendőr felé, megköszönve annak gyorsaságát és az ügy komolyságához való hozzáállását. Aztán Bianka felé fordult.

- Kovács Béláné?

- Igen, az vagyok. Mi történt? A sofőr azt mondta, hogy ön – már ha ön Takács vizsgálótiszt –, ad majd bővebb tájékoztatást. Mi van a férjemmel? Hol van?

- Lassabban, hölgyem! Csak szépen, sorjában! Múlt éjjel ön itt tartózkodott a lakásban?

- Igen.

- Mikor távozott?

- 03:25-kor.

- Ennyire pontosan tudja?

- Igen, kérem! A vonat miatt folyton néztem az órámat. El kellett érjem a 04:10-es zónázót Újszász felé. De akkor a férjem még élt! Ő dobott ki innen! Majdhogynem szó szerint! Mondjon már valamit! Mi történt vele?

- Nos, asszonyom. A férje, Kovács Béla a hajnali órákban elhalálozott. Halálának körülményei nem zárják ki az idegenkezűséget. Magyarán mondva hivatalból kénytelen vagyok eljárni és megindíttatni a nyomozást. Önt pedig őrizetbe kell vetetnem, mint lehetséges elkövetőt. Kovács Béláné, született Bajnóczi Bianka, letartóztatom, mint a férje sérelmére elkövetett gyilkosság, illetve emberölés vádjával terhelt gyanúsított személyt. Kérem, forduljon a fal felé és tegye hátra a csuklóit! Tájékoztatom, hogy a továbbiakban nem vagyok köteles megosztani önnel semmiféle információt, amely az ügyhöz kötődik, avagy azzal kapcsolatban áll. Javaslom, hogy ügyvédje jelenléte hiányában inkább hallgasson. Ne tegyen önmagára nézve terhelő tanúbizonyságot! Megértette a felsorolt jogait?

   Bianka annyira megdöbbent, hogy reagálni sem lehetősége, sem ereje nem volt. Beletörődően intett a fejével, a falnak fordult és engedelmesen hátranyújtotta a kezeit.

28.

Zsuzsa négykézláb állt az ágyon és hangosan nyögdécselt, súlyos mellei előre-hátra csapódtak.

- Jaj istenkém… úgy… igen… jííííí… még… uh!...

Áron mögötte térdelt, fogait összepréselve koncentrált, és a nő hájas farába markolva módszeresen döfködte. Aztán amikor Zsuzsa kéjesen felvonított, a hüvelye összerándult és ráfeszült a mélyen beléje hatoló péniszre, Áron elhaló hörgéssel ürítette bele a magját.

- Végre… – gondolta – ezen is túlvagyok...

Még mindig zihálva lehengeredett az asszonyról, és a padlóra leszórt, gyűrött nadrágja zsebében cigaretta után kezdett kotorászni. Eszébe jutott az Annie Hall című film, ahol az aktus után marihuánás cigarettát szívtak. „Nekem csak ez jutott, már nem is emlékszem, mikor volt részem benne…”

- Jujj, cuki mackóm, ez fergeteges volt, annyira, de annyira élveztem! – búgta Zsuzsa nagy szerelemittasan.

„Cuki mackó az anyád, hagynál már békén, legalább ilyenkor” – füstölgött Áron, de csak magában persze, nehogy kihúzza a gyufát. Végre megtalálta az öngyújtót is, felült, és az ágytámlának dőlve pöfékelni kezdett.

- Úgy innék egy kis pezsit! – nyafogta Zsuzsa kislányosra vett hangon. – Ugye van itthon még egy üveggel?

- Van hát, várj egy kicsit, mindjárt hozom, drágám! – színészkedett a férfi, és amúgy anyaszült meztelenül kibaktatott a konyhába, kinyitotta a hűtőszekrényt, és előhalászott egy palack édes Törleyt. Ahogy megmarkolta az üveget a nyakánál fogva, az agyába villant, hogy ezzel kéne most fejbe vágni, de jó alaposan, hogy elkussoljon végre. Ilyenkor persze lehet inni, ha elvégezte a szolgáltatást, bezzeg máskor tilos a szesz! Ráadásul az édeset szereti ez a boszorkány, neki meg hányingere lesz az efféle nyalós piától.

- Jó lesz üvegből? Nem találom a pezsgős poharakat! – kiabált a szoba felé.

- Nehogy már ilyen szerencsétlen legyél! Ott vannak a mosogató feletti polcon, jobbra fönt, te hülye kis pöcs!

Áron máris megérezte a közelgő vihar előszelét, és kétségbeesetten kutakodott a mondott helyen, ám ott csak néhány kupicát, két söröskorsót és négy-öt vizespoharat látott. Szerencsére eszébe jutott, hogy a nappaliban álló üveges vitrinben mintha lenne pár talpas pohár, igaz, nem pezsgőnek való, de jó lesz az is. És csakugyan! Megkönnyebbülve szedett ki kettőt, tálcára tette és a pezsgővel együtt bevitte a szobába, ahol Zsuzsa már áttetsző selyemköntösében trónolt a hitvesi ágy közepén.

29.

Áron óvatosan letette a tálcát az éjjeliszekrényre, felbontotta a pezsgőt (vigyázott, hogy ne durranjon nagyot, mert Zsuzsa nem tűrte jól a hangos zajokat), majd töltött mindkét pohárba – Zsuzsának tele, magának csak egy kortyot.

- Gyere ide mellém – ütögette meg a nő a lepedőt maga mellett, miközben hálóköntöse szétnyílt és látni engedte méretes kebleit. – Mit szólna az én cuki mackóm még egy menethez? – azzal egy húzásra ledöntötte a pezsgőt, és máris nyújtotta az üres poharat a következőért. Áron szolgálatkészen teletöltötte.

- Jaj, drágám, nagyon fáradt vagyok már, hiszen tudod, milyen sokat túlóráztam! Inkább lazítsunk, igyunk még egy kicsit. …Tényleg, a gyógyszeredet bevetted? – igyekezett témát váltani.

- Hűha, azt teljesen elfelejtettem! Behoznád nekem?

- Hozom, hozom azonnal! – ugrott fel Áron, kicsit gyorsabban, mint a helyzet indokolna volna. Kinyitotta a gyógyszeres szekrényt, kipattintott egy tablettát, de amint az altatót tartalmazó üvegcsére esett a pillantása, ördögi ötlete támadt. Olyan hasonló a két tabletta…! Zsuzsa gyógyszerét visszanyomta a buborékba, és helyette az üvegből rázott ki egyet a markába, azt vitte be egy pohár vízzel együtt. „Jobb lesz, ha minél előbb elalszik, mielőtt tovább erőszakoskodna velem. A pia még talán rá is segít” – gondolta.

- Minek a víz, hiszen itt a finom pezsi, be tudom venni azzal is – nyafogott a nő, és eltolta magától Áron vizespoharat tartó kezét. A tablettát viszont elfogadta, és jó nagy korty pezsgő kíséretében azonnal el is tüntette. Egy darabig szótlanul ültek egymás mellett, aztán Áron egy javaslattal állt elő:

- Bekapcsolom a tévét, mit szeretnél nézni, drágám?

- Nem is tudom. Csak ne híradót, úgy utálom az összes gazdasági problémát meg a baleseteket meg bűnügyeket meg azokat a hülye barom politikusokat! Á, inkább aludjunk, úgy elálmosodtam… De előbb kimegyek pisilni meg fogat mosok – azzal kikászálódott az ágyból, és tétova léptekkel egyensúlyozott a fürdőszoba felé. Még jó, hogy nem esett el. A fürdőszoba ajtaja becsukódott, de a csobogás azért kihallatszott. Áron sietve a telefonja után nyúlt, és először a Facebookra keresett: hátha van valami újság Biankáról. Tegnap azt ígérte, telefonálni fog, de eltelt a nap, és azóta se híre, se hamva. Mi lehet vele vajon? Megverte-e az az ütődött férje megint? Ezen jártak a gondolatai, amikor látta, hogy a Messengeren üzenete érkezett. Bárcsak ő lenne! – s gyorsan megnyitotta. Nem akart hinni a szemének! A küldő: Kertész Róbert, és az üzenet: „Szia apa, hogy vagy?”

30.

Biankának e pillanattól kezdve – így, hogy őrizetbe vették –, már nem volt kívánatos a jelenléte a helyszínen, mivel Kovács Béla halála körülményeinek felgöngyölítése átkerült az Életvédelmi csoporthoz, ahonnan várták az ügyvivő nyomozókat. Emiatt már nem is nézhette meg a férje holttestét. A rendkívüli halálesetekhez kirendelt helyszínelő egység folytatta a munkáját, ezúttal már mint hivatalos emberölési felderítőegység.  Takács hadnagy rendelt egy eseti autót, amely el is szállította a XXII. kerületi kapitányságra, ahol majd később az életvédelmisek kihallgathatják, mielőtt döntenének a rabosításáról. Addig is egy széken ülve kellett várakoznia az őt őrző rendőrrel együtt. Mondták, hogy készüljön fel, mert ez bizony elnyúlhat több órányira, vagy akár egy egész napra, az attól függ, mikorra végeznek a helyszínelők és a nyomozók a lakásukban. Murphy törvénye szerint: „Ami elromolhat, az el is romlik és még tovább is romolhat.” Bianka csak ült, a rendőr állt, aztán leült mellé, de nem beszélgethetett vele sem. Rendkívüli módon elnyúltak a percek, már órákká is alig akartak összeállni. Sőt! De inkább minden perc egy órának tűnt. A szék egyre kényelmetlenebbül nyomta. Nem tudott már kínjában sem olyan pozícióban ülni, ami kicsit is kényelmes lett volna. Időnként elkéredzkedett a mosdóba. Ennyi volt az összes mozgási lehetősége. Hat óránként kapott egy szendvicset és egy félliteres ásványvizet az automatából. Eleinte még figyelte a történéseket, de már eleve annyira fáradt volt, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét, meg aztán nem is történt szinte semmi. Úgy folyt le a székről, mint Dalí órái a képen. Álomtalan alvásba ájult.

Arra ébredt, hogy a vállát rázzák. Már világos volt odakint. Egy barátságos mosolyú fiatalember ébresztette, aki civil ruhában volt. Bianka rájött, hogy ő vezetheti a nyomozást. A fiatalember pedig bemutatkozva meg is erősítette ezt.

- Karai Sándor törzszászlós vagyok. Ön Kovács Béláné Bajnóczy Bianka, ugye? Most elkísérem egy helyiségbe, ahol felvesszük az elsődleges vallomását. Legyen szíves, erre kövessen!

   Bianka felállt elgémberedett tagjai vadul zsibongó tiltakozása ellenére is, és maga sem értve, honnan nyerte az erőt, biztos léptekkel követte a törzszászlóst.