Kezdőlap

Catania, Erasmus, gránátalma, olvasok, Szicília, Ughy Szabina

Ughy Szabina: A gránátalma íze

2018. december 17.

Bevallom, kis fenntartással ballagtam át az iskolába az általam eddig ismeretlen, fiatal írónő könyvbemutatójára. Ha egyik kolléganőm nem ajánlja lelkesen, lehet, hogy át sem megyek. De hát nekem, mint magyartanárnak, írónak, közéleti szerepeket vállaló személynek illik ilyen programokon részt vennem, nem igaz?

És milyen kár lett volna, ha kihagyom! Nem is a bemutató miatt, hanem maga a regény miatt, ami nagyon kellemes csalódást okozott. Mondtam is a kolléganőmnek: ez a nő tényleg TUD írni – így, nagybetűkkel! A könyvnek nem annyira a cselekménye, inkább a hangulata az, ami megmaradt bennem. Szakonyi Károly is hasonló gondolatokkal méltatja: „Színekre, hangokra, napfényes olasz tájra, kávéházi beszélgetésre, hajnalban nyitó bárokra, emberi arcokra, szerelemre és barátságra emlékszem, hangulatos utazásra, gondterhelt hazatérésre, gyermeki aggodalomra a súlyosan beteg anyáért, és a nehezen meghozható döntésre, hogy hol lehet, kell élni.”

Tegyük hozzá: a színek, hangok, illatok mellett az ízeket is oly hatásosan érzékelteti, hogy még Joanne Harris is büszke lehetne rá. Jó szívvel ajánlom hát a regényt, ami minden bizonnyal kellemes olvasmány lehet ezekben a hűvös napokban, a fotelba kucorodva egy gyertya fénye mellett… és nehogy elfelejtsem megemlíteni: mosolyogni is jókat lehet rajta – Ughy Szabinának ugyanis remek humora van. Egyet sajnálok csupán: hogy nem írja a folytatást. (Még…?)