(részlet a regényből)
The autumn leaves / All red and gold / I see your lips / The summer kisses / The sunburned hands / I used to hold. / Since you went away / The days grow long... / And soon I'll hear / Old winter songs / But I miss you most of all / My darling, when autumn leaves start to fall...* (Autumn Leaves)
Szeretem az őszt. Egyáltalán nem érzem azt, hogy „álomra készülődik a természet”, sőt inkább azt, hogy valamit ígér még a hangulatával, a szépségével. Régen mindig ilyentájt lettem szerelmes (akkor is, ha nem volt kibe). Jó volt belefeledkezni abba az édes-fájdalmas érzésbe. Ilyenkor érzékenyebb is vagyok, a szemüvegem is hamarabb bepárásodik...
Szép ilyenkor kirándulni, biciklizni. Reggel tekertem hazafelé az erdészháztól, a Ság ködlött a tiszta-kék ég alatt. Errefelé a nyárfák már elkezdtek kopaszodni, de a távolban még sárgállottak az erdők, és feltűnt egy-egy zöldellő folt is. A kezem kicsit fázott a kormányon, de az arcomat sütötte a nap, és jólesett lefelé suhanni a dombról a nyúlánk árnyékok között, ahonnan tiszta időben látszik a Somló. (…)
(…) Aztán elmentem futni, és az a reggel is nagyon szép volt: a mező felett kúszó vastag párán keresztül látszott, hogy ki fog sütni az ébredező nap, s egyszer csak két szarvas bontakozott ki a ködből és átfutottak előttem az úton. Először megijedtem, aztán csak néztem utánuk. A telefonom csupa álmosító nótát játszott, de azért az erdészházig elfutottam, onnan is tovább sétáltam. Visszafelé könnyeden ment, észre se vettem, hogy futok.
* Az őszi falevelek / Mind vörös- és aranyszínűek / Látom az ajkaidat / A nyári csókokat / A napbarnított kezet / Amelyet valaha fogtam. / Amióta elmentél / Hosszabbak a napok / És nemsokára hallom majd / A régi téli dalokat / De leginkább te hiányzol / Kedvesem, amikor az őszi falevelek hullani kezdenek…
