A ház, ahol megszálltunk, az Északi-tenger partján fekvő, Norfolk megyei Sheringhamben található Canaan Christian Centre, ami egy karitatív szervezet tulajdonában van. Ők alapították Pápán a Kánaán Házat – így kezdődött az ismeretségünk 20 évvel ezelőtt, amikor az első angolkönyvemhez kerestem anyanyelvi szereplőket. Nekem ezért baráti áron adják ki az egész házat + a kertben a mobilházat összesen max. 19 fő számára. Kivétel az iskolai szünetek: őszi és tavaszi (ezek nagyjából megegyeznek a mienkkel) és július – augusztus, amikor gyerekes családokat fogadnak.
A következő fontos dolog a tanárainkkal való egyeztetés. Ők hárman nyugdíjasok (volt tanárok és/vagy lelkipásztorok), akik csupa szeretetből jönnek tanítani minket Sheringhambe. A vezető tanár, Chris egy kb. 50 km-re lévő városban lakik, a másik kettő – Brenda és Sid – Londonban (220 km-re!); de mivel ők jó barátok, azon a héten Chriséknél szállnak meg, s onnan járnak ki hozzánk. Természetesen ők sem érnek rá akármikor, szóval alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Chris felesége, Lynette nem vesz részt az oktatásban, de ő az ötletgazda.
A repülőjegyek foglalása úgy történik, hogy folyamatosan figyelem a Ryanair alkalmazást. Amikor valami akció van, arról rögtön értesülök, így többnyire sikerül olcsóbban megszerezni a repülőjegyeket. (Az akciók rendszerint nem vonatkoznak hétvégére és ünnepekre.)
A következő előzetes teendő a transzfer megoldása a repülőtér és a szállás között. Ez elég rizikós (júliusban az utolsó pillanatban kaptam meg a sofőrök telefonszámát, és már azt hittem, internetes csalás áldozata lettem, szerencsére végül minden rendben volt), de mostanra megvan a megbízható cég, akikkel a jövőben együtt tudunk működni.
A napirend és a program összeállítása már bizonyos rutin szerint történik. Általában így:
7.00 ébresztő
7.30-8.00 előkészület a reggelihez
8.00 rövid áhítat, a napi program ismertetése
8.15-8.45 reggeli
9.00-12.00 angolórák
12.00-13.00 ebéd (a tegnapi maradék, vagy tojás, szendvicshez való alapanyagok stb.)
13.30- kötött program
18/19.00 vacsora (pizza, pörkölt, spagetti, halrudacskák, kolbász, sült krumpli, rizibizi stb.)
22.00 készülődés a lefekvéshez
Az étkezés önellátással történik, ezért fejenként 60 fontot kérünk, ami magába foglalja a napi háromszori étkezést, a belépődíjakat és a helyi közlekedést. Az önellátás azt is jelenti, hogy mi, tanárok főzünk, ami nem könnyű feladat, tekintve, hogy nem vagyunk szakácsok, és 18 főre kell számolni… Jó esetben számíthatunk a gyerekek segítségére.
A programunk most, november 6-tól 13-ig így alakult:
Szerda este érkeztünk Sheringhambe, és mint mindig, a berendezkedés és a házirend ismertetése után levittem őket a tengerhez.
Csütörtökön korán reggel kollégámmal, Istvánnal elmentünk vásárolni. 18 főre megvettük a kenyeret, tejet, dzsemet, zöldséget, mogyoróvajat, csokikrémet, kukoricapelyhet, margarint, teát stb. reggelire + a vacsorának valót. (Képzelhetni, ketten mit cipekedtünk minden nap!)
9-kor elkezdődött a tanítás. Nem szokványos angolórákat kell elképzelni, hanem nagyon játékos, humoros, interaktív dolgokat. Megnézték a „The Greatest Showman” c. filmet, s ennek alapján is kaptak feladatokat. Vicces dalokat tanultak, rajzoltak, csoportmunkában dolgoztak. A gyerekek szerint élvezetes volt!
Most nem tudtam ott lenni az órákon, mert – mivel ketten voltunk tanárok – ezt az időt használtuk fel a bevásárlásra, az ebédre (ezt is legalább elő kellett készíteni) és a délutánra való felkészülésre.
Délután elvittem a csapatot a városba körülnézni. Megmutattam, mit merre találnak, és igyekeztem felhívni a figyelmüket az érdekességekre, különösen azokra, amikre szükségük lesz az utolsó napi városi vetélkedőre. Sajnálattal láttam, hogy a helyi múzeum bezárt a téli időszakra, így ahelyett valami más programot kellett kitalálnom. Már csak azért is, mert a múzeumban is szoktam vetélkedőt tartani, ami után a győztes csapatok az ajándékboltban választhatták ki a nyereményüket. Hát aznap este felvettem a kapcsolatot a West Runton-i bábszínházzal… de erről majd később.
Pénteken, mivel az idő jónak ígérkezett – mindig időjárásfüggő a program –, elvittem őket a Sheringham Nemzeti Parkba, Anglia egyik leghíresebbikébe. Ez kb. 8 km körtúra a szálláshelyünktől, útba ejtve egy kilátót, és visszafelé egy kincsgyűjtő sétát a tengerparton. Utána szabadidőt kaptak a városban, mi Istvánnal bevásároltunk másnapra. Estére megismerkedtem (online) a bábszínházas hölggyel. Ez lutri volt, hiszen nem tudhattam pontosan, mire számíthatunk. Ezért…
Szombaton délelőtt elsétáltam hozzá West Runtonba, megnéztem mindent, úgy láttam, van benne fantázia, és lealkudtam a 12.50 font/fő részvételi díjat kevesebb, mint felére. J Ennek fejében készíthettek árnyjáték-bábokat a tulajdonos (Karen) segítségével, használhatták az ott található vagy 100 másik egyéb bábot, és tarthattak előadást a bábszínházban, persze egymásnak, 2 csoportban. Nagyon pici bábszínház, de igazi csoda!
Délután újabb túra következett a város szélén található Beeston Bump magaslatra, ahol állítólag Sir Arthur Connan Doyle merítette az ihletet A sátán kutyájához. A kilátás gyönyörű volt!
Vasárnap természetesen templomba mentünk, de ezúttal olyanba, amilyet eddig még nem láttak (The Lighthouse, azaz „A világítótorony”). Elvileg baptista, de mindenféle vallású embert szeretettel fogadnak. Minket is külön, nagy tapssal köszöntöttek! Modern épület, gitáros, szintetizátoros zenekar, farmeres, laza „papsrác” lendületes prédikációja, vetítés, utána kávé, tea… Különleges élmény volt. Aznap emlékeztek meg a háborúk áldozatairól (november 11-e a Remembrance Day, vagy más néven Poppy Day), ez a része különösen megható volt.
A délután fantasztikus élményt tartogatott! Chris tanárunk és felesége, Lynette egy barbecue-val készültek számunkra a kb. 7 km-re található szomszédos városban, Cromerben található tengerparti „beach hut”-jukban (talán parti bódénak lehetne fordítani.) Oda busszal utaztunk.
Nem akármit sütögettek! A grillkolbászokon kívül wagyu marhából készült burgerek vártak ránk, persze salátával, szószokkal. Hű de finom volt! (És mibe kerülhetett ez nekik?... Erre nincsenek szavak.) Visszafelé megálltunk egy kicsit Cromerben a mólón, gyönyörködve a város és a katedrális látványában.
Hétfő délután mentünk a West Runton-i bábozdába. Első alkalom, nagy élmény! Az előadásokról készült klip fenn van az Instagramon (az általam készített videók és fotók felhasználásával):
https://www.instagram.com/p/DCQ6vRpMgBO/
Kedden az utolsó angolóra, búcsú a tanárainktól… de egy jópofa ötlettől felbuzdulva a gyerekek nekik is csináltak egy vetélkedőt Magyarországról, amin különböző díjakat nyerhettek. Nagyon élvezték!
Délután pedig ők szállhattak versenybe a városi kvízen, ahol fel kellett keresniük különféle helyeket (ahol addig még talán nem is jártak); információkat megtalálni padokon, táblákon, feliratokon; bizonyos emberekkel elbeszélgetni… Izgalmas verseny volt, értékes díjakkal.
Szerda reggel indultunk haza. Hála Istennek, minden simán ment, időben hazaértünk. Élményekkel megrakodva, ahogyan szokták mondani.
Nem bírom véka alá rejteni, hogy sajnos ezen a kiránduláson is történt néhány olyan dolog, ami megkeserírette a szájízünket. A szülők közül páran méltatlankodtak, sokallották az összeget, amibe az út került (175 000 Ft-tal hirdettem meg, de mivel a repülőjegyet sikerült olcsóbban megszerezni, végül 170 000 Ft-ot szedtünk). Egyrészt egy 8 napos angliai út nyelvtanfolyammal kb. a duplájánál kezdődik (utána lehet nézni), másrészt a font árfolyama szeptember óra majdnem 20 forinttal emelkedett – ezt is előre be kellett kalkulálni. Volt olyan szülő, aki megnézte a repülőjegyek árát, és talált még olcsóbban, de arra valószínűleg nem gondolt, hogy a poggyászért külön kell fizetni, illetve a csoportos foglalás mindig többe kerül fejenként, mint egy darab egy főre szóló jegy.
Érdekes, hogy egyesek azért reklamáltak, hogy a napi háromszori étkezésre (beleszámítva a minimum egy főtt ételt), a buszközlekedésre és a belépődíjakra szedett 60 font túl sok, és vajon mi lesz a maradékkal? Ha belegondolunk, hogy mindez átszámítva napi kb. 4200 Ft-ot jelent, hát… azt gondolom, oldják meg kevesebből, ha tudják. Igyekeztünk ügyesen vásárolni, hogy kijöjjünk a pénzből, de mégis mindenki jóllakhasson. A busz helyett gyalogoltunk, amikor lehetett (pl. a bábozdába), persze némelyek ezen is nyavalyogtak. Elmagyaráztam nekik, hogy ez kb. annyit jelent, mint ha a suliból elsétálnánk a Várkertbe, azt körüljárnánk, majd visszamennénk. Valaki azt is rögtön megkérdezte, hogy mivel a múzeum zárva volt, mi lesz a belépődíjakkal; visszakapják az árát? Lett helyette másik program, a bábozás, ami egyébként többe került, mint a múzeum.
Az anyagiakról még annyit, hogy a szervezésért és az ottani napi 24 órás munkaidőért semmiféle plusz juttatást nem kaptunk, sőt nekem arra a hétre fizetés nélküli szabadságot kellett kivennem (az általános iskolában, ahol félállásban dolgozom). Ennek ellenére mindent megtettem, hogy az út megvalósuljon, és minden jól sikerüljön.
Persze sajnos mindig van a csapatban néhány olyan fiatal, akinek semmi sem tetszik. Ők vajon mire számítottak, talán arra, hogy egy hétig csak bulizunk? Pedig elmondtam előre, hogy ez nem erről szól, hanem arról, hogy minél többet lássanak, tapasztaljanak, használják az angol nyelvet, amikor csak lehet.
Szerencsére a többség nem így gondolkodott. Öröm volt látni az érdeklődésüket, a nyitottságukat, és az különösen jólesett, amikor ők maguk és a szüleik megköszönték a fáradozásunkat.
