Tegnap csináltam magamról néhány szelfit, bevallom. Ritkán teszem. Ha más kezében van a fotóapparátus, az biztosan objektívebb. A szelfinél direkt olyan fejet vágunk, olyan előnyös pozícióba helyezkedünk, amiről úgy hisszük, másoknak tetszeni fog (pedig elsősorban magunknak akarunk tetszeni), ráadásul ellenőrizhető – akkor kattintunk, amikor úgy érezzük, hogy hopp! ez most jó lesz. És persze még akkor is bátran szelektálhatunk a képek között. Nos, tessék, itt egy ilyen szelfi. Nincs rajtam szemüveg, és ráadásul eléggé sejtelmes. A hajam szőkébbnek tűnik, nem látszanak a ráncaim – pedig vannak. És képzeljétek, a ráncaim zavarnak a legkevésbé, mint ahogy az sem izgat, hogy kancsal vagyok. Tudjátok, miért? Mert ezekről nem tehetek! Így születtem, a ráncok meg jönnek a korral; a kenceficék meg a kozmetikus se sokat tud velük kezdeni.
Amiről úgy érzem, tehetek, és épp ezért nagyon zavar, az a túlsúlyom. No nem sok, úgy 4-5 kg (ha szigorú akarok lenni magammal). Régebben elég volt pár hétig vigyáztam az evéssel, és az a pár kiló huss! eltűnt. Mindig sportoltam, tehát arra nem kellett külön odafigyelnem. És a sport sajnos engem nem fogyaszt. Lánykoromban minden este futottam 6 km-t, egy dekát se fogytam, jó kondiban voltam, ennyi az egész. Most is futok, tornázom, jobb időben biciklizek, már hetek óta 1000 kalórián élek (az italt is beleszámítva), és… ma 9 km futás után, 3 órakor ráálltam a mérlegre (reggeli óta nem ettem), és 54 kg-ot mutatott. 2 hét alatt fél kiló fogyás, szuper…
A férjem azt mondja, az a legnagyobb baj, hogy nem tud velem jóízűen enni, mert én mindig a súlyommal vagyok elfoglalva. Szerinte ha rendesen ennék, kicsit híznék ugyan, de megállnék egy bizonyos testsúlynál, és őt ez egyáltalán nem zavarná. Szépnek lát így is. (Hát ilyen hülye vagyok!)
Anyukám azt mondja, hogy ha túl leszek a klimaxon, majd normalizálódik a helyzet. Hát, szerintem kezdek túl lenni, de a helyzet inkább fokozódik! Igen, ahogy öregszünk, a testünkön egyre kevésbé uralkodhatunk.
Jönnek a szellemi képességek… Észrevettem, hogy pár éve nehezebben jegyzek meg dolgokat, pl. egy könyv, egy film tartalmát (azért is jó ez a blog, mert így legalább leírom és megmarad), illetve többet kell gondolkodnom, hogy eszembe jussanak tények, események, adatok. Ezért is félek új tanulmányokba belevágni. Olyan kínos lenne, ha lebőgnék egy-egy vizsgán…! Pedig az agyunkat pallérozni sosem késő, frissen tart, azt mondják.
De a kreativitásommal nincs baj! Bármikor kész vagyok szóvicceket gyártani, hülye verseket faragni vagy lerajzolni bármit, ami eszembe jut. Akkor ez még biztató? …
