Az elmúlt napok hűvös, esős időjárása után húsvétra végre kisütött a nap és a szél is csillapult. Csak hétfő reggel készültünk Hévízre, de vasárnap felhívott Ida, a vendéglátónk, hogy nem tudnánk-e már aznap elindulni, mert szabad a szobánk. Meghánytuk-vetettük a dolgot, a délutáni református istentisztelet után összepakoltunk, beültünk az autóba és irány Hévíz! Jól tettük, hogy így döntöttünk, hiszen így nem kellett korán felkelni, és este még elsétálhattam megnézni a templomot. Mivel a szállásunktól alig több, mint tíz percre volt, úgy döntöttem, reggel gyalog megyek.
Gyönyörű időben sétáltam a Helikon utcában épült református - evangélikus templomig; érdekes, hogy mindkét gyülekezeté, de jól van így! Nagyon kedvesen fogadtak, a két férfi presbiter – akik már a helyszínen sürgölődtek – mindjárt meg is locsolt. A lelkésznő, Márta szintén örömmel várt. Mondtam neki, hogy a prédikáció miatt csöppet sem izgulok, csak attól, hogy mikor hova kell állnom, mit kell csinálnom, de minden türelmesen elmagyarázott, megmutatott. Már érkeztek az emberek, köztük apósomék, a férjem, a szállásadóink. Mint Keszthelyen, itt is jó volt látni a sok értelmes, tiszta tekintetű embert, s nem csak időseket. Úgy éreztem, tetszett nekik az igehirdetés (textus: Máté evangéliuma, 28. fejezet, 1-10. vers), értették, érezték a mondanivalót. (Szükségesnek tartom itt megjegyezni, hogy a teológus hallgatók eleinte nem saját prédikációval készülnek a legációba, hanem egy már létezővel, amit előtte jóvá kell hagyatni a tutorukkal. Én Baráth Julianna igehirdetését vittem, de természetesen kicsit átalakítottam, pár gondolattal megtoldottam; de előtte megkérdeztem őt magát is, mit szól hozzá. Biztatott, hogy mondjam el nyugodtan, hiszen egy legátustól szívesen veszik a bizonyságtételt.) Mártával együtt osztottuk az úrvacsorát, s amikor férjemnek adtam át a bort („ez Krisztus vére, mely érted is kiontatott”), bizony meghatódtam… Annak is nagyon örültem, hogy az istentisztelet végén elénekeltük a Himnuszt, hiszen az a mi nemzeti imádságunk. Kár, hogy nem mindenhol él ez a szép szokás.
Köszönöm ezt a csodálatos ünnepi élményt mindenkinek – legfőképpen az Úrnak. Úgy éreztem, jó helyen vagyok, jó úton járok.
