Lulu befogadott kutya, tavaly augusztusban látta meg a lányom, hogy kidobják egy autóból. Mivel kedves kis jószágnak tűnt, és tudta, hogy mi (valamikor, egyszer, majd) szeretnénk kutyát, lefényképezte, hogy elhozhatja-e nekünk. Ez az első fotó az unokámmal, Lilivel készült Lajos-napkor, amelyről csakis Lala barátom jut eszembe, így lett a kutyika neve Lulu. Megnézettük az állatorvossal, aki elmondta, hogy egészséges, fiatal kis szuka, maximum egy éves. Ha megtartjuk, természetesen beoltja és bechipezi.
Hát persze hogy megtartottuk! Annyira barátságos, aranyos állat, olyan igazi „cukiság”. Akárhová megyünk vele, mindenkit elvarázsol. Okos is, bár rettentően önfejű. Érti, hogy „leülsz”, „pacsit”, „ott maradsz”, de csak akkor csinálja meg, ha kedve van hozzá. Vagy ha örömet akar okozni vele nekünk.
Ilyen dolog a futás is. Végre nem egyedül kell rónom a kilométereket, van társaságom. Mivel a fiam óvott attól, hogy sokat fussak Luluval, mert megárthat egy ilyen kicsi állatnak, eleinte csak 4-5 km-re vittem magammal. Ám a fáradtságnak semmi jelét se mutatta soha, sőt otthon tovább nyargalászott az udvarban, így hosszabb távokat is bevállaltunk, és ő lelkesen jött velem. Sőt szinte húzott maga után – ekkor futottam a rekordokat.
Egy hete történt, hogy elvittem sétálni, és a pórázát – hogy ne kelljen egyfolytában tartanom – rákapcsoltam a dzsekim cipzárjára. S egyszer csak valami szagot kaphatott, mert letépte magát rólam cipzárostul, és elvágtatott a repceföldön. Hiába ordítottam utána torkom szakadtából, a füle botját se mozdította. Nagy sokára került elő póráz és nyakörv nélkül. Hogy hogyan veszíthette el vagy tépte le magáról, el se tudtam képzelni. Nagyon mérges voltam rá, és hogy újra el ne szökjön, az ölemben vittem a tóig. Közben megpróbált békülni, nyalogatni akarta az arcomat, de mogorva maradtam. „Rossz kutya vagy!” A férjemet nemsokára megérkezett egy kötéllel, azon vezettük haza.
És a problémák csak most kezdődtek igazán! Csütörtökön vettem észre, hogy tüzel. Nosza, minden szakirodalmat elolvastunk, állatorvossal konzultáltunk. Előbb-utóbb műtét lesz a vége, csak sajnos most, hogy vérzik, nem kerülhet rá sor, ezért ki kell várnunk ezt az első időszakot. De hogyan? Hiszen az udvarunkba könnyen bejutnak a szomszéd kutyák, sőt az egyik rendszeres látogatónk. Az állatorvos „garázs-hotelt” javasolt, s először mi is úgy gondoltuk, hogy az istállóba zárjuk majd. De hát éjjel-nappal? Hogyan viselné szegény kis ártatlan állat? Így jött az ötlet, hogy ideiglenesen drótkerítést húzunk ki a garázs és a ház közé, s akkor maradhat a megszokott helyén a szabadban. Irány az Obi! Megvettünk minden szükséges kelléket, és elkészült a jó alaposan rögzített, erős kerítés. De azt mondják, hogy még ez sem biztonságos, akármilyen magas, de még a lyukakon keresztül is hozzáférhet a kan. Tényleg így van? Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Kérlek, írjátok meg!
