Mennyire udvariasak és figyelmesek a mai ifjak? Ez a legkevésbé vidám rész…
Tudjuk, hogy a mai fiatalok szinte össze vannak nőve a telefonjaikkal. Ez rendben is lenne, ha értelmes dolgokra használnák, pl. egy ilyen utazáson arra, hogy kövessék a térképen, merre is járunk, mikor érünk a következő úti célunkhoz, mik az adott hely nevezetességei, vagy éppenséggel milyen idő lesz másnap. Ehelyett (bocsánat, de számomra ostoba) játékokkal múlatták az időt még akkor is, amikor bőven lett volna látnivaló. Persze próbáltam felhívni a figyelmet rájuk, de nem mindig jártam sikerrel. A folytonos nyomkodásnak az lett a következménye, hogy a telefon hamar lemerült, aminek a következményét én szenvedtem meg, ugyanis a szülők engem hívtak, nekem írtak: mi újság, minden rendben van-e. (Szerencsére figyeltem, hogy ne merítsem le a telefonomat fölösleges dolgokkal.)
A buszra való föl- és leszálláskor szinte soha nem tapasztaltam, hogy valamelyik gyerek maga elé engedett volna, de nemcsak engem, hanem a többi felnőttet sem. Sőt amikor Stonehenge-re vitt be bennünket a turistabusz, egyedül egy fiúnak és nekem nem jutott ülőhely, és senkinek sem jutott eszébe, hogy átadja. Ezt szóvá is tettem, kihangsúlyozva, hogy bár én úgyse fogadtam volna el, de tekintettel kellett volna lenniük arra, hogy én vagyok a legidősebb, és ha legközelebb egy idős nő jár így, ugyan adják át neki a helyet. (Úgy láttam, ekkor kissé elszégyellték magukat.)
Volt köztünk egy spórolós kisfiú, akire több mint 7 eurót költöttem (belépőjegy különbözete, innivaló, apró ajándék), és nem jutott eszébe megköszönni, akárcsak egy másik pedagógus kollégám diákjainak, akik egy zacskó fánkot kaptak ajándékba.
Természetesen ez nem mindenkire volt jellemző! Voltak nagyon kedves, udvarias, minden újdonságra fogékony gyerekek, akik miatt úgy éreztem, hogy igenis van értelme az efféle kirándulásoknak.
