Ez az ószövetségi igeszakasz nagyon kemény, szinte pornó- és horrofilmbe illő képeket elevenít meg. De nem véletlenül! Ha elég bátrak vagytok hozzá, hogy belevágjatok egy izgalmas utazásba a Biblia sokak által ismeretlen pokoli bugyrai felé, akkor... rajta, kalandra fel! ;)
(Most volt az első alkalom, hogy áhítatot tartottam (ez egyfajta rövid istentiszteletet jelent) a Teológián. Nem először prédikáltam gyülekezet előtt, ezért nem is izgultam, de mégis különös érzés volt a tanáraim (azaz megbecsült professzorok) és - nem mellesleg - hallgatótársaim előtt hirdetni az igét. Hát még ha elolvassátok, miről...)
EZÉKIEL 23 36Ezt mondta nekem az ÚR: Emberfia! Akarsz-e ítéletet mondani Oholá és Oholíbá fölött? Akkor szembesítsd őket utálatos tetteikkel! 37Mert házasságtörők, vér tapad a kezükhöz; bálványaikkal követték el a házasságtörést, azoknak áldozták oda eledelül még a fiaikat is, akiket nekem szültek. 38Azt is megtették velem, hogy ugyanazon a napon tisztátalanná tették szentélyemet, és meggyalázták szombatjaimat. 39Mert levágták fiaikat bálványaiknak, és még aznap elmentek szentélyembe, meggyalázva azt: ezt tették az én házammal! 40Sőt emberekért küldtek, akik messze laknak tőlük; követet küldtek hozzájuk, és azok el is jöttek. A kedvükért megmosakodtál, kifestetted a szemedet, és ékszerekkel ékesítetted fel magad. 41Vetett ágyra ültél, előtte terített asztal volt, és az én tömjénemet és olajomat tetted arra. 42Vidám lárma hallatszott ott. Az embertömeghez még ivócimborákat is hoztak a pusztából. Ezek karperecet adtak a nők kezére, díszes koszorút a fejükre.43Akkor ezt mondtam: Még a kivénült asszony is házasságtörő? Már egy ilyen paráznával is paráználkodnak? 44Úgy jártak hozzá, ahogy a parázna nőhöz szokás: úgy jártak Oholához és Oholíbához, ezekhez a galád nőkhöz. 45De majd igaz férfiak ítélkeznek fölöttük a házasságtörők és a vérontók törvénye szerint, mert házasságtörők, és vér tapad a kezükhöz.
46Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Hívjanak össze ügyükben népgyűlést, és elrettentő példaként vessék őket prédára! 47Kövezze meg őket a népgyűlés, és vágják őket a kardjukkal darabokra; fiaikat és leányaikat gyilkolják le, házaikat pedig perzseljék föl!48Véget vetek a fajtalankodásnak az országban, hogy okuljon belőle minden asszony, és ne kövessen el olyan fajtalanságot, mint amilyet ti. 49Így róják ki rátok fajtalankodásotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! Ámen. Eddig Istennek írott igéje.
Kedves Testvérek! Milyen dolgokról hallottunk most ebben az igeszakaszban? Az ember szinte nem akar hinni a fülének. Utálatos tettek, házasságtörés (ráadásul bálványokkal), szentély meggyalázása, ivócimborák, paráználkodás, fajtalankodás… Vérontás, megkövezés, karddal darabokra vágás, leányok meggyilkolása, házak felperzselése… Még a mai, tévéhíradókon és akciófilmeken edzett ember is felkapja ezekre a fejét és értetlenkedve kérdezi: most mi van???
Magam is ezt kérdeztem, amikor először szembesültem ezzel a textussal. És mivel ha egy fontos eseményről olvasunk, vagy ha valami fontos történik egy fontos emberrel, akkor mindig felmerül a kérdés: de mi volt előtte? Ez a kérdés – hogy mi volt előtte – mindenkit érdekel! Nos, ha megnézzük ennek a jelenetnek az előzményeket, még jobban égnek áll a hajunk:
5Oholá azonban ismét parázna lett, noha már a feleségem volt. Vágyra gerjedt szeretői, az asszírok iránt, akik eljöttek hozzá 6kék bíborba öltözve: helytartók és elöljárók, kívánatos ifjak mindnyájan, lovasok, harci kocsin járók. 7Paráználkodott velük, Asszíria válogatott ifjaival és mindazokkal, akik iránt vágyra gerjedt, és tisztátalanná tette magát bálványaikkal. 8De az egyiptomiakkal sem hagyta abba a paráználkodását, hiszen azok háltak vele fiatal korában; ők is tapogatták szűzies kebleit, és sokat paráználkodtak vele… 11Amikor látta ezt a húga, Oholíbá, romlottabb lett nála, mert fölgerjedt a vágya, és még a nővérén is túltett a paráználkodásban.
Majd később ezt olvassuk: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Ki kell innod a nővéred poharát, a mélyet és öblöset; kinevetnek és kigúnyolnak, mert sok fér bele! 33Részeg leszel, gyötrelemmel tele, 34Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is összerágod, és felhasítod vele a melledet. Megmondtam! – így szól az én Uram, az ÚR.
Hát ezek a jelenetek már pornófilmbe és horrorfilmbe illenének! Ám ha jól figyeltünk, egy szó, egy tulajdonnév kilógott a szövegből, és általa egészen más értelmet nyerhet: „szörnyű borzalom pohara nővérednek, Samáriának a pohara”. Tehát a kulcsszó: Samária.
És ha még visszább megyünk, Ezékiel maga adja meg a megfejtést:
1Így szólt hozzám az ÚR igéje: 2Emberfia! Volt két asszony, egy anya lányai.3Paráznaságból éltek Egyiptomban, már ifjúkorukban paráznák voltak. Ott tapogatták a mellüket, ott szorongatták szűzies keblüket. 4Az idősebbik neve Oholá volt, a húgáé Oholíbá. Aztán az enyéim lettek, fiakat és leányokat szültek. A nevük így értendő: Oholá Samária, Oholíbá pedig Jeruzsálem.
Itt már teljesen világossá válik, hogy ez egy példázat, aminek a lényege, hogy a két részre szakadt ország (Izrael és Júda – ez utóbbit Jeruzsálemmel szimbolizálja a próféta – hűtlenek voltak az Úrhoz, és másik istent választottak maguknak, amit az Ószövetség a hűtlenség szavával, a paráznasággal szokott kifejezni.
Asszíria, Egyiptom, Babilon – éppen ezek a népek támadtak a zsidókra, ezekkel szentségtelenítették meg a parázna feleségek a szövetséget, melyet az Úr és népe közötti házassággal mutat be a szentíró, tudniillik, mintha népe az ő parázna felesége lenne. Tehát az ige nem a paráznaságról szól, hanem a hűtlenségről, mégpedig az Istenhez való hűtlenségről.
Jó, ha tudjuk azt is, hogy abban az időben, amikor Ezékiel prófétált, Oholá, azaz Samária már megszűnt létezni, mivel az asszírok fogságba került a nép. Talán Jeruzsálemben, vagyis Júdában (amelyet Oholíbá szimbolizál) azt gondolták, hogy ők ennél különbek, és ilyesmi velük nem történhet. De azt az üzenetet kapják, hogy ha ugyanígy viselkednek, ugyanaz lesz a sorsuk. Ez tehát nemcsak szavakban jelent meg, hanem tisztán láthatták, hogy mik lehetnek a következmények, ha bálványokat imádnak. A bálványimádás egyébként mindig arról szól, hogy az emberek erejüket, energiájukat stb. valamilyen teremtett dolognak adjak, s nem pedig az élő Istennek.
A két leány nevének eredete nem teljesen ismert. Ohola jelentése lehet „az ő saját sátra”, míg Oholiba annyit tesz „az én sátram őbenne (nő) van”. Ez a különbség abból származhat, hogy Isten azt választotta, hogy csak a jeruzsálemi templomban tartózkodik (Mózes 5 12,5 „hanem azt a helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek, az ÚR valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét és ott lakjon”), ugyanakkor pl. Jeroboám hamis szent helyeket hozott létre Izraelnek.
Ezékiel is elmondja azt, amit Jeremiás és Ézsaiás könyve: a nép, ha hűtlen és bűnt követ el, akkor az Úr csapást fog mérni rá. Egyedül az Úrnak van hatalma, hogy megtorolja a bűnt és visszaállítsa a régi állapotot. Izráel bűne, ami ellen Ezékiel is tiltakozik: a bálványimádás, a szombat megszentségtelenítése, a magaslatokon való áldozatbemutatás, a szentély megbecstelenítése. Az Úrtól való elszakadás a törvény elvesztésében mutatkozik meg. A nép mindig is engedetlen volt, amióta csak elhagyta Egyiptomot. Isten nekik adta a törvényeket és az előírásait, hogy tisztán tudják őt szolgálni, de ez nem volt elég a népnek. Amint Jeremiás, Ezékiel is azt a példát idézi fel, mely szerint: „az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle!” Az üzenete pedig nem más, mint az, hogy minden nemzedéknek felelősséget kell vállalnia saját tetteiért, mert az Úr leszámol a múlt és jelen gonoszságaival. Igen, Ő valóban megtorolja a vétkeket, viszont nem feledkezik meg arról, amit megígért.
Érdekes lehet az előbbieket a hazai példával összevetni. Nemeskürty István A bibliai örökség – a magyar küldetéstudat története c. kis könyvében ír arról, hogy a magyarok meg voltak győződve arról, hogy a Kárpát-medencét Istentől kapták, mint Attila örökségét, mint egyfajta ígéret földjét. Amint Nagy Lajos király krónikása írja (Képes Krónika 1358): „Az Úr tehát visszaadta a magyaroknak Pannoniát, mint ahogyan Izráel fiainak Mózes idejében örökségül adta Kánaán valamennyi országát.” A magyarság is választott népnek érezte magát, melyet az Isten épp ezért keményebben büntet; szigorú, mert szereti. A reformáció eszméinek magyar hívei a török hódítást Isten méltán ránk mért büntetésének tekintették, mint ahogyan Isten a bűnbe esett zsidó népet a babiloni fogsággal büntette.
Ugyanakkor a reformáció a török sújtotta ország lakosságát felszabadító lelki hatásként érte. Isten bűneink miatt megharagudott ránk, választott népére, és most büntet. De ha visszatérünk az ősi keresztény hithez, Isten megbocsájt, és földje ismét ép lesz. A küldetéstudat gyakorlati érvényesítésébe tehát a hit tanait tudatosan értelmező, buzgó vallásosság is beépült.
A nép bűnei miatt az Istentől ránk mért büntetés újra és újra felbukkan irodalmunkban, ennek legismertebb példája nemzeti imádságunk, a Himnusz:
Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben, / S elsújtád villámidat / Dörgő fellegedben,
Most rabló Mongol nyilát / Zúgattad felettünk, / Majd Töröktől rabigát / Vállainkra vettünk.
Nem árt, ha tudjuk, hogy Kölcsey előtt mintegy 20 évvel Berzsenyi Dániel (aki épp Kölcsey kemény hangú kritikája miatt hagyott fel évekre a versírással) fogalmazott meg nagyon is hasonló gondolatokat A magyarokhoz című versében (gimnazista koromban meg voltam győződve arról, hogy Kölcsey erről koppintotta a Himnuszt):
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon? (…)
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének.
És Berzsenyi az is, aki ezeket a bizakodó sorokat papírra vetette:
Él még nemzetem istene!
Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz!
Állsz még, állsz, szeretett Hazám!
Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed!
Méltán búslakodám előbb,
Hogy hérósz eleid nyomdokiból kitérsz,
S régen félt veszedelmidet
Rád húzzák netalán majd buta korcsaid.
Hála! mást mutat e sereg… (A felkölt nemességhez)
Igen, az Úr valóban féltőn szerető Isten, aki megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölik őt, de irgalmasan bánik ezerízig azokkal, akik szeretik és megtartják parancsolatait.
Isten ezért nem csak a büntetést hozza el, de a szabadulást is! Az engedetlenség talán mélyen beleivódott az emberi szívbe, de Isten a szövetségben megjelenő szeretete által cselekszik és megbocsát népének. Új szívet és új lelket ad majd népének, és engedelmesek, hűségesek lesznek hozzá.
Mi tehát mai igénk üzenete? Az első az, hogy az Isten felé mutatott hűtlenség, az Istentől való távolság bűn. Ha az ember kikerül az Úr erőteréből, akkor minden esetben rossz irányba tart.
A másik üzenete pedig az, hogy a világ – még ha úgy is tűnik – nem következmények nélküli (ahogyan a 49. versben hallottuk), de minekünk már van Krisztusunk, ezért az utolsó mondat – "Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!" – számunkra már nemcsak ítéletet, hanem kegyelmet is jelent, mert Jézuson keresztül pontosan tudjuk, hogy milyen az Úr! Jézus más alapokra helyezte az istenkapcsolatot. Ő az, aki emberi testet öltött, ezt a saját testét engedelmesen hagyta megtöretni a kereszten, és a tulajdon vérével ékesítette fel, méghozzá miértünk!
