Ezt az igaz történetet a társtalan fiatal (és kevésbé fiatal) embereknek szánom: ne féljenek nyitottnak lenni, ismerkedni, mert az Isten nem véletlenül terel két embert egymással szembe az úton. Vannak, akik elmennek a másik mellett, de vannak, akik megállnak egy időre...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy 44 éves, családos asszony, akinek folyamatosan új ötleteken járt az esze. Tanított, könyveket írt, rajzolni, énekelni, orgonálni is szeretett, de még a munkájában is örömét lelte. Egyszer kitalált egy internetes angolversenyt, amelyet a kiadója is támogatott. Kirendelt hát neki egy informatikust, aki majd megvalósítja az elképzeléseit. Eleinte csak munkaemileket váltottak a verseny kapcsán, s a nőnek egyre jobban tetszett, ahogyan az ismeretlen, furcsa nevű férfi dolgozik. Miféle szerzet lehet vajon? Azt sejtette, hogy nagyon fiatal, s egy napon megnézte magának az iwiw-en (akkor még ez a közösségi oldal is létezett), mert közben az emilek elkezdtek egy-egy személyes mondattal bővülni, majd egyre több dolgot megosztottak egymással. Néhány hónap múlva már nap mint nap az MSN-en írogattak egymásnak (ma úgy mondanánk: cseteltek), s ha valamelyikük elmaradt, a másik alig várta, hogy újra kapcsolatba lépjen. S még mindig nem ismerték egymást személyesen, bár rengeteget tudtak egymásról. Aztán egy napon – egy szemeszternyi idő után – ez is megtörtént. A kezdeti elfogódottság után hamar rátaláltak a megszokott "hangra", s úgy beszélgettek, mintha mindig is jó barátok lettek volna. A férfi meglepetésképpen eljött az asszony 45. születésnapjára (a lánya hívta meg), s ettől kezdve szinte minden hónapban találkoztak. Voltak társasággal kirándulni, kenutúrán, bringázni, koncerten, még Angliában is egy gyerekcsoporttal, Csehországban a rokonoknál... De volt, hogy csak úgy meglátogatta az asszonyt, náluk aludt, jókat evett-ivott, s ha bármiben segíthetett, segített: gyönyörű honlapot csinált neki, folytatta az angolversenyt, zsűrizett a döntőn, tervezett címlapot az új könyvének, ellátta jó zenékkel...
Közben persze másokkal is ismerkedett, s a kiszemelt leányt (legalábbis a fényképeit) mindig megmutatta az asszonynak, kíváncsian, hogy ő mit szól hozzájuk. Nem eggyel még találkozott is, hiszen volt, akit elhozott magával. De egyik sem bizonyult igazinak. Valahogy másfajta leány illett volna hozzá – gondolta az asszony –; valaki, aki természetes, okos, gondoskodó (még az sem baj, ha nem szőke ;)). A lánya egyszer bulit szervezett, s a férfit is meghívta (aki közben már az egész családdal jóban lett, még a nő unokái is rajongtak érte). Előtte egy emilben megírta neki, hogy lesz ott egy lány, aki tetszeni fog neki, nagyon – az asszony a lányának a legjobb barátnőjére gondolt. S mit tesz Isten, csakugyan így történt!... A két fiatal ma már boldog férj és feleség, két kisfiú szülei. S a két "öreg"? A nagyobbik kisfiú keresztszülei!
Boldog 40. születésnapot, kedves barátom, édes keresztkomám! :) <3
