Kezdőlap

életmű, Kapocsi Sándor, memoár, olvasok, Orbán Viktor, Szabó Magda

Jókai Anna: Átvilágítás

2017. július 26.

Van abban valami szívszorító, hogy az ember úgy vesz a kezébe egy rég várt könyvet, hogy tudja: az írója már nem teheti ezt meg; nem sokkal azután, hogy megírta, elhunyt. Ahogyan ő fogalmaz: „Mire ez az írás megjelenik, 85. évemben járok. Még itt leszek, vagy már ott – patetikus találgatás. Akárhogy is: befejezett, teljes memoár nincsen.”

Mint már említettem, régóta vártam erre a könyvre, hiszen Jókai Annát a nagy kedvenceim közt tartom számon. Azt hiszem, minden regényét olvastam, s több novelláskötete is ott van a polcunkon. Érdekelt a magánélete – hogyne érdekelt volna! – s a vele, körülötte élők személyisége, mert íróként leginkább az foglalkoztatott: írásainak melyik szereplőit, eseményeit kiről, miről mintázta vajon. Jókai Anna utolsó művében egdöbbentően és kíméletlenül őszintén fogalmaz. Minden személyt néven nevez (lehet, hogy szégyen, de én bizony utána is néztem az interneten, tényleg úgy hívják-e a gyerekeit, ahogyan), leírja sanyarú gyerekkorát, s azt is, hogyan lett saját anyjának (és gyenge jellemű, alkoholista apjának) „köszönhetően” önző, nehezen szerethető leány. Kendőzetlenül vall arról a sok emberről, akikben csalódott – köztük van Szabó Magda is, akihez kezdetben mély barátság fűzte –, és azokról is, akik mindig megbecsülték őt, és akiket ő is megbecsült, pl. Orbán Viktor és Balog Zoltán. (Talán sokan ezért nem szeretik őt?)

Amit vártam a könyvtől, nagyrészt meg is kaptam: fény derült arra, életének mely szakasza, kapcsolata melyik novella- vagy regénybeli alakot ihlette. Csak egyre nem: a Ne féljetek Richárdja annyira hasonlított a 3. férjére, Sándorra, hogy alig vártam, hogy az írónő bevallja: ez ő. (Talán azért nem tette meg, mert Richárd meghal a könyv lapjain, míg Sándor akkor még vígan élt?) És kicsoda is ez a 3. férj, Dr. Kapocsi Sándor? Az írónő ezt mondja neki, amikor először meglátogatja: „…én csak azt a férfit fogadnám el, aki átlagon felül vonzó, de van sütnivalója is, nem nekem kell eltartani, és akinek a sírjára ráírhatják: hivatása Jókai Anna.” És Sándor pár hét múlva ezt telefonálja neki: „Gondolkodtam. Anikó: én leszek az a férfi.” Romantikus, ugye? Sándor megtartja a szavát, és így válik érthetővé, hogyan tudott Jókai Anna annyit dolgozni, amit ilyen háttér nélkül egyetlen családos nő sem tudna megtenni. (Hangsúlyozom: „családos” - az írónőnek két gyermeke született és unokái.) Az eredmény: egyedülálló életmű.

„Az arcomat a tenyerembe hajtom. Nem sírok; gondolkodom.” (a könyv utolsó mondatai)