Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös Zóna 9-10.

2021. július 5.

9.

Áron hatalmas meg könnyebbüléssel a szívében lépett hozzá.

- Úgy megijesztettél! Azt hittem, elmentél!

- Vártalak! Jó sokáig elmaradtál! Aztán láttam, hogy feltart a Zoltán nevű ismerősöd és gondoltam, addig beugrok a mosdóba. Ám amikor kijöttem, láttam, hogy nem vagy sehol. Gondoltam, te is a mosdóba mentél, így visszaültem ide - mondta Bianka.

Áron leült vele szemben és előadta a hihetetlen történetet, hogyan rohant a villamos után, teljes pánikban, ellopva egy taxit. Bianka szeme kikerekedett a csodálkozástól és ezt nem igazán tudta palástolni. „Micsoda ember! Elszánt! Végre egy igazi férfi!” – gondolta. Meghatotta a férfi ragaszkodása. Rendkívüli módon imponált neki, hogy ennyire nem akarja elveszteni őt. Áron pedig le is csapott rá és megkérdezte:

- Tudsz bármilyen elérhetőséget adni, ha netalán tán előfordulna még egy ilyen, el ne veszítselek örökre? – Bianka bólintott egyet. Nemrég csinált magának egy hamis Facebook profilt, ahová csak és kizárólag internet-kávézókból lépett be. Áron felírta és elismerőleg mosolygott. „Lám, milyen ötletes! Tutira kibúvót keres a férje túlságosan is óvó szárnyai alól! ” – gondolta.

Bianka fejében azonban komor gondolatok kavarogtak. Mintha megszólalt volna benne a vészcsengő. Folyton azt a képet látta maga előtt, ahogyan Áron Zoltán hátát veregetve hajt föl egy nagy Unicumot, majd röhögve int a csaposnak, aki leteszi eléjük a másodikat, amit egy gyors koccintás után ledönt a torkán. Mennyire ismerős volt ez a jelenet! A férje épp így viselkedett a kocsmában. Itta a rövideket majd a söröket, egyiket a másik után, és amikor hazajött, egyre agresszívebb lett, és olyankor bizony eljárt a keze, néha még az öklét se kímélte. Ékes bizonyítéka mindennek az a folt, amit Bianka a napszemüveggel takargatott. „Hiányzik ez nekem? Még egy alkoholista pasas? Persze, jóképű és kedves, és lám, mikre nem képes… Á, biztosan csak a sok pia adott neki bátorságot! Milyen jó, hogy csak azt a hamis Facebook profilomat adtam meg neki. Oda úgyis csak akkor lépek be, amikor valakire rá akarok nézni. Például Ferire, aki letiltott, mert… Á, ne is gondolj erre!” – próbálta más irányba terelni a gondolatait. Például arra, hogyan szabadulhatna meg Árontól, főleg ezek után.

10.

Aztán, mivel egyenes embernek tartotta magát, úgy döntött, rákérdez Áronnál. Ismerte jól az összes falmelléki dumát és hazugságot.

- Lehet egy indiszkrét kérdésem?

- Persze!

- Hogy állsz az alkohollal? Most úgy látom, vesztésre! Mindig ennyit fogyasztasz?

- Korántsem! Bár igaz, hogy most kissé elragadtattam magam! Bocsáss meg, ha idióta módon viselkedtem! Vagy ha netalántán megsértettelek esetleg valamivel!  Hónapok óta nem fogyasztottam ennyi alkoholt! Szerintem, az izgalom teszi! Teljesen józanul nem lett volna bátorságom se megszólítani, azt hiszem! És az, hogy igent mondtál és eljöttél velem, még izgatottabbá tett! De ma estére leállok, és nem iszok többet egy korttyal sem!

- Ezt megköszönném.

- Mi sem természetesebb – válaszolta Áron és valóban váltott. A következő rendeléskor kért egy jókora adag kávét ásványvízzel. Bianka elismerően vette tudomásul, hogy talán mégsem alkoholista a férfi. Talán valóban csak az izgalom.

Ám a beszélgetés már nem zajlott köztük olyan gördülékenyen, mint az elején. Biankának folyton azon járt az esze, hogy a férje nemsokára hazaér, s addigra neki vissza kell vinnie a színházba a maskaráját. Mert ha meglátja így, biztosra veszi, hogy megcsalta. Majdnem meg is csalta, fűzte tovább a gondolatait, nem sok választotta el tőle. Pedig nem is ismeri ezt a férfit, aki itt ül mellette, és szinte kétségbeesetten próbál valami izgalmas témát feldobni, amire ő csak udvariasan hümmög. „Hiszen ez a pasas hazudik”, mondta magának, „nézd meg a gesztusait. Nemrég olvasta a Mindennapi Pszichológiában, hogy viselkednek az emberek, miközben nem az igazat mondják. Igen! Áron a karjait összefonja a gyomránál, mintegy védőbástyát vonva maga elé, és gyakran megérinti a száját, mintha valami rossz csúszott volna ki rajta. Most jobb irányba néz. Biztos, hogy éppen egy kitalált történeten agyal! Most meg az orrához nyúlkál. Ahá! Teljes testével felém fordul, a szemembe néz és pislog. Pont ezeket olvastam.”

- És mi van a gyerekeiddel? – kérdezte tőle egy hirtelen ötlettől vezérelve.

Áron mintha meghökkent volna, de gyorsan rávágta a választ:

- Nincsenek gyerekeink. Valahogy úgy alakult, hogy a karrier előtérbe szorult. Aztán meg már késő lett hozzá. Zsuzsa is túlkoros lett, én sem vágytam már rá annyira. Meg aztán ott volt Zsuzsa diagnózisa a bipolaritásról és már nem is mertünk vállalni! Nektek van?

- Nekünk sem lett. Béla eléggé olyan hajmeresztő dolgokat művel, nem akarja, hogy a családján keresztül fogják meg és tudják megszorítani.

- Mit? Nem elég neki, hogy téged bántalmaz, még veszélybe is sodor a foglalkozásával?

- Nem akarok erről beszélni most. De lehet, hogy máskor sem. Ne haragudj! Kellemes nap volt! Izgalmas, de szerintem bennünk nincs túl sok közös, nem érzem jelenleg úgy, hogy túl sok közünk lehetne egymáshoz! Indulnom kell. Haza kell érnem, mire megérkezik, különben lesz még egy pár ebből! – mondta Bianka és lecsúsztatta direkt a szemüvegét, hogy Áron láthassa a monokliját.

- Így viszont nem túlságosan értem, miért jöttél el velem, ha nem is akartál igazából semmit! – vágott vissza Áron.

- Az elején, hidd el, éreztem! Ez a nap végére változott. És most megyek, ha haragszol, ha nem – mondta Bianka. Felállt az asztaltól és a kijárat felé indult. Áron utána ment és megkérdezte:

- Találkozunk még?

- Szerintem nem. De lehet, jobb is így. Mindkettőnknek! Viszlát! Minden jót!

Áron se köpni, se nyelni nem tudott. Lehorgasztott fejjel beletörődően bólintott

- Viszlát! -  Bianka kilépett az étterem ajtaján és eltűnt az épp leszállni készülő estében.