Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka

Vörös zóna 51-55. rész

2021. szeptember 3.

51.

A következő hét viszonylag nyugodtan telt. Áron egyelőre nem vett autót, ugyanis a szalonban azt tanácsolták neki, hogy két hét múlva eladó lesz a kiállított darab, azt nagyon kedvező áron elviheti. Áronnak tetszett ez a lehetőség, és meg is állapodott az üzletvezetővel. Mivel a „kísértet” többé nem jelentkezett, arról is megfeledkezett.

Robinak lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgái, saját elmondása szerint elég jól vette az akadályokat, különösen a matematikával volt megelégedve. Azt mondta, abból akár jelest is kaphat. Áront teljesen áthatotta az atyai büszkeség – mégiscsak rendes gyerek ez! Olyannyira, hogy pénteken egy vadonatúj laptoppal állított haza.

- Ez a tiéd – adta át neki. – Remélem, jó hasznát veszed az egyetemen!

Robi alig akart hinni a szemének.

- Apa, ez most tök komoly? De szuper jó fej vagy! Annyira köszi! – és már csomagolta is ki a dobozából. Áron látta előre, hogy a hétvégén nem sokat lehet majd Robihoz szólni, a gép teljesen le fogja kötni, de hát megérdemli. Hiszen azért vette.

Bianka Jászbereken töltötte a hetet szüleinél, és meglepően jól érezte magát. Ha csak tehette, kint sürgölődött a kertben. Eszébe jutott, hogy lánykorában mennyire utálta a veteményezést, gazolást, kapálást. Úgy kellett kizavarni az ágyások közé, és büntetésnek érezte, hogy amíg a városiak nézik a tévét a kényelmes panellakásukban, addig ő itt görnyedezhet. Többször fel is lázadt:

- Minek kell itt burcsázni, nem egyszerűbb, ha megveszünk mindent a Tescóban? Állítom, hogy még sokkal olcsóbban is jönnénk ki!

A Tesco áruházak akkoriban terjedtek el az országban, és nagyon előkelőnek számítottak. Bianka irigykedett mindenkire, aki Jászberényben, Szolnokon, de különösen Budapesten élhet, és a hét bármely napján megadatik neki, hogy ilyen klassz helyeken vásárolgasson. Hát még amikor egymás után nyíltak meg a plázák! Azok már vágyai netovábbját jelentették. Talán ezért is döntött úgy, hogy mihelyst alkalma adódik rá, otthagyja ezt az egész kócerájt, és Pesten próbál szerencsét.

Most viszont az udvaron ült egy kerti székben, arcát a gyöngéd napsugarakba fordítva, éppen a kesztyűt húzta le a kezéről.

- Édesanya, ma mit főzünk?

- Mit szólnál egy jó kis csülkös bableveshez? Apád azt nagyon szereti.

- Hű, az nagyon finom lenne – mondta Bianka, és máris összefutott a szájában a nyál. Nem is gondolt arra, hogy néhány hete még fanyalgott volna az efféle ételektől, inkább csirkén meg salátákon élt.

- Akkor jól van, mert tegnap este már beáztattam a babot. Van kedved megpucolni zöldséget?

- Persze, segítek szívesen!

Így múltak a nappalok: kerti munkával, pihengetéssel, olvasgatással, beszélgetéssel. Közben azért az ügyei intézéséről sem feledkezett meg: felhívta a lakása iránt érdeklődőket és a szóba jöhető albérletek gazdáit, s mindenkivel megállapodott egy-egy jövő heti időpontban.

 Áron minden este telefonált, beszámoltak egymásnak a nap történéseiről, tervezgették az előttük álló nyarat… Minden olyan könnyűnek, szépnek, ígéretesnek tűnt!

Bianka vasárnap ebéd után vonatra szállt. Tudta, hogy Áron is már nagyon várja. Kicsit izgult azért, hiszen most lesz az első találkozása Robival. Vajon milyennek találják egymást?

Áron éppen készült a pályaudvarra Bianka elé (Robinak nem volt kedve abbahagyni valami elképesztően fontos csatát az új laptopon), amikor megcsörrent a mobilja. Az intézetből keresték, ahol Zsuzsa volt kezelésen.

- Kertész Áron – szólt bele.

- Kertész úr? Dr. Fókay vagyok. Sajnálattal közlöm, hogy komoly problémák adódtak a feleségével…

 

52.

- Mi történt? – kérdezte Áron idegesen. Erre nem számított. Oda a három nyugodalmas hónap?

- Ha esetleg szíveskedne befáradni hozzánk… nem telefontéma – mondta Dr. Fókay hivatalos hangnemben.

- Holnap tudok személyesen bemenni. Pár szót azért mondhat, nem?

- Nos, mondjuk úgy, nem reagált jól a kényszer-gyógykezeléses terápiára. Néhány napja megszökött.

- Megszökött! Néhány napja! Erről mikor akartak értesíteni?

- Nem akartunk fölöslegesen pánikot kelteni. Hiszen korábban is megtörtént már, csak eddig mindig önszántából visszatért, mint tudja. De ezúttal nem!

- Köszönöm az értesítést! Legalább tudom, ki járt pár napja éjjel a lakásomon. Veszélyes lehet? Milyen fázisban van épp?

- Sajnos, az őt kezelő orvos felhatalmazása nélkül nem adhatunk ki több információt. Dr. Oethker Emíliát keresse!

- Rendben! Köszönöm – mondta Áron, majd letette, azaz pontosabban leejtette a készüléket az ölébe, amelyet eddig a kezében tartott. Na, szép! Most leshet a háta mögé minden pillanatban! Eddig is mintha érezte volna, hogy Zsuzsa mindenhová követi, de azzal hessegette el a gondolatot, hogy nem teheti, hiszen be van zárva! Most azonban már biztos volt benne. Hogy Robi vele lakik, arról már tud Zsuzsa, mert ezek szerint tényleg ő járt itt. Bianka azonban még jó eséllyel titok! Ez eddig talán rendben is van. De így hogy menjen ki eléje a vonathoz? Hirtelen ötlettel a fiához fordult.

- Figyelj csak, Robikám! A segítségedre lenne szükségem! Kikapcsolnád egy kicsit a gépet? Tudnál rám figyelni? 

 - Persze, fater! Lökjed!

 - Most hívtak a kórházból, hogy a Zsuzsa lelépett egy pár napja. Ne ijedj meg, de úgy néz ki, valóban ő járt itt akkor éjjel. Most meg indulnom kell Bianka elé a vonathoz. Félek, hogy Zsuzsa követni fog, és ott az állomáson valami nagy balhét csinál. Te leszel az elterelő hadművelet, ha benne vagy! Mintha egy kémfilmben játszanánk!

- Hű! Ez izgi! Mi lesz a dolgom? Mit kell tennem?

- Csak ténferegj ott a pályaudvaron, míg én összeszedem Biankát! Mintha csak engem várnál!  Zsuzsa rólad már tud, látta, hogy ideköltöztél. Ha odamegy hozzád – márpedig több, mint valószínű ezt fogja tenni –, csak leadod neki a kamu mesét, hogy rám vársz, itt fogunk találkozni. Kijuttatom Biust onnan és megyek is érted, okés? A többit én majd elmagyarázom a Zsuzsának! Benne vagy?

- Persze! Remek buli! Csináljuk!

- Okés. Itt a pénz taxira, én villamossal meg metróval megyek. Szerintem kb. egyszerre érünk oda!

- Akkor let’s go! – vigyorgott Robi, zsebre rakta az ötezrest, és már robogott is le a lépcsőn.

Mintegy félórával később a fiú elvegyült a Keleti pályaudvarról kifelé és a pályaudvarra épp befelé tartó tömegben. Itt-ott néhány rész le volt zárva átépítés címén. Felmászott egy szerelvényre, várt egy keveset, majd lelépett róla, mint aki most érkezett, Tekintetével felmérte a környezetet. Zsuzsát próbálta kiszúrni, de mivel eddig csak egyszer találkozott vele és az sem sikerült túl hosszúra a kölcsönös, azonnali ellenszenv megszületésének köszönhetően, erre sok esélye nem volt. Ezután csak úgy ténfergett ott, mint aki vár valakit. Ám a nő nem került elő.

Áron céltudatosan vágott keresztül az állomáson a hátsó sínek felé, egész pontosan a 6. vágány felé, ahová jelezték a Martfű - Újszász - Szolnok felől befutó szerelvény beérkezését, s amellyel Bianka érkezése volt várható. Neki is járt a feje azért, jobbra - balra forgott és figyelt, mint egy robotkamera. Ám most nem érzékelte, hogy figyelné bárki is, mint az elmúlt napokban annyiszor. A szerelvény pont akkor ékezett, mikor odaért a kijelölt 6. vágányhoz. Biankát nem látta a leszállók között, és már kezdett a pániktól szívgörcsöt kapni, mikor végre mégis észrevette. Egészen hátulról sétált előre. Gyorsan összeölelkeztek, aztán Áron elmondott mindent Zsuzsáról. Ezután Biankát előre küldte, hogy fogjon nekik egy taxit, amíg ő megkeresi Robit.

 

53.

   Viszonylag gyorsan rá is talált a fiúra az ellenkező oldalon. Robi egyedül ült egy padon és a telefonját bökdöste abban a lazán szétfolyt pózban, amely a mai fiatalok között olyan általános. Nem hallotta, hogy jön az apja, fülesében a durván zúzós zene gondoskodott erről.

„I felt the hate rise up in me…!” – hallotta még Áron, aztán kirántotta a kagylót a srác füléből. Robi ijedten ugrott fel, de ahogy meglátta az apját, arcán a meglepettség után morcos kifejezés jelent meg.

- Ne má’, fater! Pont az egyik legjobb szám kezdődött! A Wait & Bleed!

- Ahelyett, hogy Zsuzsát figyelted volna, te csak ülsz itt a zenédet hallgatva!

- De hisz egész eddig őt lestem! Nem láttam sehol! Csak két perce, hogy leültem!

- Nem jött ide hozzád senki? 

- Senki! Esküszöm!

- Oké! Örülök is meg nem is, hiszem is meg nem is! Egy rózsaszín elefántot se láttál volna meg most, ha előtted kezd el szteppelni, akkor sem! Mindegy! Induljunk! Bianka kint vár egy taxinál.

- Jól van, na, bocs! De tényleg sasoltam! Nem szólt hozzám senki!

   A gyors, kölcsönös bemutatkozás után mindhárman beültek a várakozó taxiba és a lakáshoz hajtottak. Áron Zsuzsával közös lakásához, melyben Robi is ott lakott jelenleg. Mindannyian kiszálltak, Áron fizetett, a taxi kikanyarodott és visszasorolt a forgalomba. Áron később sem – ha vallatták volna emiatt, sem – tudta volna megmondani, hogyan került oda Zsuzsa egy pillanat alatt, mikor már majdnem elérték a bejáratot. Valószínűleg lesben állhatott az épület környékén. Már a lépcsőházban jártak, mikor bekövetkezett a lehető legkínosabb jelenet. Mert bizony Zsuzsa nem fogta vissza sem saját magát, sem a hangját. Elkapta az éppen záródó ajtót és mögöttük becsörtetve már rá is kezdte:

- Áááá! Szóval így állunk! Mondhatom, gyönyörű! Először a fiadat csempészed be az én lakásomba! Most meg ezt a rüfkét is idehozod! Cseszd meg! Aljas féreg vagy, Kertész Áron! Hallja csak meg mindenki! Engem nem érdekel! Miattad bevonulok elvonóra, illetve miattunk! Érted? MIATTUNK! És erre kell hazajönnöm, hogy idehozod a kölködet és a kurvádat? Miféle ember vagy te? Halljam! HALLJAM! Egy utolsó strici! Megmondom én! KURAFI! MOST ÖSSZEPAKOLNI MÉSZ FÖL ÉS NE IS LÁSSALAK TÖBBSZÖR, TE ALÁVALÓ GECILÁDA! TEEE!

   A kora esti műsorra többen is kinyitották ajtóikat a fölöttük levő emeleteken, és nagy élvezettel figyelték a történéseket, ahogyan az egy amúgy csendes társasházban ilyenkor lenni szokott. És Zsuzsa nem állt ám le, csak hadarta tovább a magáét vitriolba mártott nyelvvel.

- MÉG A FARKA SEM ÁLL FÖL VIAGRA NÉLKÜL! DE KURVÁZIK A FELESÉGE MELLETT!!! AZT HITTED, NEM TUDOK A TABLETTÁIDRÓL, TE KIS GÖRÉNY!!! MEG A KIS CAFKÁDRÓL?! Takarodj innen! Húzzál elfelé, mielőtt kibelezlek mindkettőtöket! SZEDD A SÁTORFÁDAT IRGALMATLAN GYORSASÁGGAL, MERT MINDENT KIHAJIGÁLOK AZ ABLAKON RÖGVEST!!! NEM ÁLLOK JÓT MAGAMÉRT EGY PERCIG SEM!!! NEKTEK PEDIG ARRA VAN AZ AJTÓ MÁR MOST!!! TAKARODJATOOOK!!!

   Robi és Bianka pedig megszégyenülten kullogott ki az épületből. Áron felfelé indult volna, most mégis megtorpant, mert fogalma sem volt, mit tegyen. Zsuzsa zihálva kapkodott levegő után. A majdnem félmázsás túlsúlya miatt nem bírta tovább szusszal a kiabálást. Áron ekkor döntött. Az útját keresztező, hangosan fújtató Zsuzsát félrelökte, és a lépcsőfokokat hármasával véve rohant lefelé a fia és a szerelme után.

- Várjatok, el ne menjetek! – kiabált utánuk, ügyet sem vetve arra, hogy a lakók egy része már az ablakokon keresztül követte az eseményeket. – Robi! Bianka! Álljatok meg!!!

 

54.

- Most tulképp hova megyünk? – kérdezte Robi a kisbőröndjét maga után húzó Biankát, amikor meghallotta apja kiabálását. Megálltak, mire végre megszűnt a kis kerekek fülsértő, ritmikus csattogása. Áron már ott is volt.

- Hová indultatok? – lihegte. – Várjatok egy kicsit, visszamegyek és mindent elrendezek!

- Hát ez elképesztő. Sok mindent megértettem ez alatt a pár perc alatt – csóválta a fejét Bianka szomorúan. – Megyünk hozzám, a lakásomba. Úgyis ki kell takarítanom, mert holnap két érdeklődő is jön megnézni. Robi biztosan tud benne segíteni – és kérdőn a fiúra nézett.

- Oké, oké, de mi lesz a laptopommal? Meg a többi cuccommal? – a fiú szemöldöke idegesen rángatózott, és az ablakot nézte, nem repülnek-e máris a holmijai kifelé.

Áron tanácstalanul topogott, egyikről a másikra tekingetett.

- Most tényleg, mi legyen? Ezzel a nővel nem lehet beszélni! Most ti is láttátok!

Bianka meglepően higgadtan válaszolt.

- Nézd, Áron. Ebben nem tudok segíteni. Nem dönthetek helyetted. Szerencsére van hová mennem, és így Robinak is. Persze csak amíg meg nem oldódnak a dolgok. De azért… én a helyedben menteném, ami menthető.

- Igazad van. Visszamegyek most rögtön, és megpróbálom lecsillapítani. Talán tudunk beszélni. Majd hívlak benneteket, hogy mi a helyzet, rendben?

- Menjél, apa, menjél már! – sürgette Robi, a laptopjára gondolva; hiába, neki most is az volt a legfontosabb. Még szerencse, hogy a telefonja nála van.

- Van nálad töltő? – kérdezte Biankát, aki viszont nem rá, hanem Áronra figyelt. Még valamit mondott neki, sietősen megölelték egymást, aztán a kisbőrönd kerekei csattogni kezdtek.

Áron a kulcsait keresgélte a zsebében, mert szinte biztos volt benne, hogy Zsuzsa kizárja. Óvatosan befelé hallgatózott, de teljes volt a csend. Még álldogált egy darabig, aztán próbaképp halkan lenyomta a kilincset. Az ajtó nyitva volt. Belépett az előszobába.

- Zsuzsa… Zsuzsa! – szólongatta halkan. Nemsokára megjött a válasz, nagy meglepetésére határozottan vidáman.

- Gyere csak, te nyomorék – kuncogott Zsuzsa. – Beszartál, mi? Nem csodálom! Sikerült jól rátok ijeszteni! Na, csak gyere be, nem harap a néni!

„Hát ez meg mi a csuda lehet?” – morfondírozott Áron. – Újabb hirtelen kedélyváltozás? No mindegy, essünk túl rajta.” És benyitott a nappaliba.

Zsuzsa a fotelban ült, kezében borospohárral.

- Csak száraz vörösbort találtam itthon. Már elfelejtetted, hogy én az édeset jobban szeretem? – ezúttal kislányosan nyafogott. – Ja persze, bocsi, elfeledkeztem a cafkádról egy pillanatra… Neki biztosan ez jön be. Vagy már a kis fattyad is szereti a borocskát? Hmmm… Jó is az! – azzal nagyot húzott a pohárból.

Áron csak állt, és egy szót sem tudott kinyögni.

- Na gyere, csücsülj csak le! – folytatta negédesen Zsuzsa az ördögi komédiát. – Mire vársz már, te fasz! Nem hallottad? ÜLJ MÁR LE A VALAGADRA! – csapott át váratlan üvöltésbe, aztán megint széles mosoly terült el kövér arcán. – Jaj, ne haragudj, Áronka. Látod, nem sokáig bírtam a bezártságot. Egy hétig talán? Tíz napig? Mindegy is. Tényleg nem ülsz le?

Áron lassan ereszkedett bele a másik fotelbe, még mindig azon töprengve, mire megy ki a játék.

- Hát felnyílt a szemem, annyi szent. Hazajövök egyik este hozzád, mondom magamnak, megnézem már, mit csinál ez a szegény ember nélkülem, erre te sehol, hanem a szobádban egy idegen alszik békésen. Először nem tudtam, hogy az a Robi. Aztán persze rájöttem. Meg azzal a ribanccal is láttalak párszor. Hol vakartad össze? Már messziről látni, hogy kilóg a kapa a szájából. Mindegy, mondtam már. Hát lőttek az álmaimnak. Ezek után már nem is akartam bent maradni. Nos… Te nem mondasz semmit?

- Mit is mondhatnék – válaszolta a férfi, majd köhintett egyet.

- Beleegyezem a válásba. Jó lesz?

Áron erre felkapta a fejét.

- Most ezt komolyan mondod?

- Persze. De csak azzal a feltétellel, hogy eltakarodsz a lakásomból!

- Micsoda? Még hogy a te lakásod? Hiszen együtt vettük!

- No és ki adott bele többet? Na? Emlékezned kell!

- Igaz, a szüleid valóban besegítettek egy kicsit…

- Nem egy kicsit, nagyon is sokat! A lakás az enyém, és kész! Hát ehhez tartsd magad! Megértettél?

Áron szóhoz se jutott. Azon járt az esze, hogy erre mit tudna válaszolni. Hogyan bizonyíthatná be, hogy amit a felesége mond, az nem igaz. Annak idején nem írtak papírokat arról, kinek mennyi pénzét fizették be! A tenyerébe temette az arcát és felnyögött. Úristen, mi lesz ebből…!

- Lehet, hogy mégsem csak ez az egy feltételem van! Tudod, azért elég rémesen és csúnyán elbántál velem! Igazából jóval több kompenzációt is simán elvárhatok azért, amit el kellett szenvednem tőled! Vagy te nem így gondolod, aranyom?

Áron beletörődően bólintott. Semmi mást nem akart már, csak szabadulni onnan.

 - Na, akkor most nagyon gyorsan vedd be a kis, kék bogyókádat, tündi-bündikém, és utoljára még lásd el a bajom, de rendesen ám! AZT AKAROM, HOGY AZ EGÉSZ HÁZ HALLJA, MENNYIRE JÓ NEKEM! Ígérem, utána lepapírozunk mindent és szaladhatsz a rüfkéd meg a korcsod után!

Áron pislogott erősen, de nem tehetett semmit. Lassan, komótosan vetkőzni kezdett.

 

55.

Zsuzsa állta a szavát. Miután végeztek, aláírt minden papírt. Áron csodálkozott, hogy miképpen lehetnek máris készen a válási papírok, de aztán végiggondolta, hogy a „kedves” felesége már azóta készülhetett erre, mikor először meglátta őt Biankával.

- Ez még a megszokottnál is gyatrább menet volt ugyan, kék bogyó ide, vagy oda, de fátylat rá! Azért valamit még jó, ha tudsz! Az igazi okot, amiért hajlandó voltam meg-, és elválni tőled! Képzeld! Örököltem! Elég nagy összegről van szó és nem csóri magyar forintban, drágám! De nem ám! Dollármilliókról van szó! Amerikai nagynéni, mint a mesékben! Na, most ezt képzeld el! Megvan? Egy hónapja kaptam egy vastagabb levelet egy montanai ügyvédi irodától. A faszom akart menni a rehabra, de át kellett gondolnom a dolgokat. És a lehető legjobb módja az volt, ha eljátszom a kis családcentrikust. Kíváncsi voltam a reakcióidra. Meg is kaptam a választ azonmód, ahogy összerázkódtál a közös gyermekvállalás említésekor. Akkor már megvolt a kurvád, és már gondolatban tervezted is, hogy miként tudnál tőlem megszabadulni. Igazam van? Bevallom, kicsit félni kezdtem, hogy kinyírsz, mint a papírkutyát. Muszáj volt, hogy megelőzzelek! Ezért eljátszottam a rehabos sztorit. „A többi történelem” – ahogy mondani szokás. Na, mit szólsz, drágám? Nagyon szóhoz sem jutsz, mi? Nem vártál tőlem ennyi összeszedett intellektust. Csak azt láttad, amit akartál látni. Egy teljesen szétcsúszott, mániákus-depressziós nőt. Remekül alakítottam, ugye? Na, és most kotródj! Az életben többet nem akarlak látni! Kapsz öt percet, hogy összeszedd a szarjaid, utána elkezdek kihajigálni egyesével mindent az ablakon, amiről úgy vélem, hogy a tiéd vagy a fattyadé! Ja! A dugásról még annyit: sose voltál valami nagy durranás az ágyban! Már a kapcsolatunk kezdete óta csallak fűvel-fával. De megalázásnak jó volt. Remekül szórakoztam az erőlködéseden!

   Áron köpni-nyelni nem tudott. Villámgyorsan rántotta össze a holmiját, aztán szabályosan kimenekült, és lerobogott a lépcsőn. Fülében még percekkel később is ott kísértett Zsuzsa utolsó gúnyos kacaja.

Vége

(?)