Visszajöttem a nyaralásból. Mivel Baráth Zoltán írótársam közben közzétette a folytatásokat, így én is ezt teszem - kettesével -, hogy haladjunk. :)
5.
Körülbelül fél óra múlva az új-budai étteremben ültek kint a szabadban egy árnyas fa alatt, és az étlapot nézegették. Időnként az étlap fölött egymásra villantottak egy-egy mosolyt. Rendeltek ismét egy-egy pohár vörösbort és a poharaik fölött kacéran néztek egymás szemébe. Elméjükben ott kergetőzött a fel nem tett kérdés: Hol? Mikor?
- Azért ez sokkal finomabb, mint a kávézóbeli vörösbor, nem? – kérdezte Bianka.
- Határozottan! – válaszolta Áron a szemét le nem véve róla.
Portugiesert kortyolgattak éppen. Mindketten marhapörköltet rendeltek nokedlivel és csalamádéval.
„Utálom a marhapörköltet – gondolta Bianka. – Olyan pórias étel. De ha megtudná, hogy igazából a vegetáriánus koszt iránt rajongok, többet nem találkoznánk, az biztos. És ez a nokedli! Öreganyámnál ettem utoljára! Nem hallott még ez a fickó grillezett húsokról és zöldségköretről? Mindegy, biztos ettől lesz fickós.”
- Hotel?
- Hotel? – kérdezték egyszerre. És rá is bólintottak.
Megjött az étel. Faltak, mint két igazán kiéhezett vad. Egymásra voltak kiéhezve.
Amikor befejezték, Áron megkérdezte:
- Kérsz desszertet?
- Köszönöm, nem – mosolygott Bianka. – Szerintem az kicsit később jön, nem?
Ebben a pillanatban Áron összerándult és a szemét egy pontra szegezte a bejárattól balra.
- Bocsáss meg!
Azzal felugrott és berohant a vendéglőbe…
6.
…ahol Zoltán nevű barátja épp a pultot támasztotta.
- Szevasz!
- Szia! Hát te?
- Látod, barátom! Pont ez az! Én nem vagyok itt! Berúgtál! Nem látsz tisztán!
- Oké! Nem vagy itt! Csak hallucináltam azt a kellemes kinézetűt, aki mellől innen épp berohantál!
- Pontosan! Hidd el! Nem bánod meg, ha nem emlékszel majd ilyesmire!
- Jó! Ezt majd később megbeszéljük! Most inkább kérnék egy sört!
- Persze! Egy sört és még két pohár bort kérnék – mondta Áron és Zoltánra nézett lopva, sandítón. Mi lesz ebből? Ha Zoltánnak eljár a szája és Zsuzsi megtudja? De hát Zoli tudja jól, hogy milyen a Zsuzsi és biztos meg is érti őt, mint férfi a férfit, hogy kikacsint ebből a pokolból. Áron ebben most kezdett igazán pokolian reménykedni. Aztán visszasietett Biankához és elmesélte neki őszintén az egész történetet. És hogy miért érezte, hogy őszintének kell lennie? Igazából nem is tudta. Csak érezte, hogy így többet elér, mint ha elhazudja a dolgot. Bianka ránézett. Felállni készült.
- Nem lenne jobb odébbállni?
- Most már úgy is mindegy, nem? Akkor minek? Zoli tartja a száját. Régóta ismerem. Emiatt nem kell izgulnunk. Ülj vissza, kedves! Ilyen gyönyörű szempárt nagyon régóta nem láttam! Egy nőn először mindig a szemeit nézem meg.
- És mit még? Már úgy értem, a szemei után.
- Az arcát és… Basszus! Ver téged?
- Időnként eljár a keze, igen. Mert nem úgy felelek, ahogy neki tetszik.
- Én megölöm!
- Jaj! Hagyd már ezt a dramatizálást! Esélyed sem lenne!
- Miért nem vetetsz látleletet és jelented fel?
- Teljesen mindegy lenne, utána még többet kapnék. Sőt! Valószínűleg meg is ölne!
- Időnként, ha Zsuzsi bekattan, ő is meg szokott ütni. Ez szép! Bántalmazott feleség és bántalmazott férj. Neki legalább fel lehet írni a betegsége számlájára. A te férjed viszont egy aljadék!
- Az. De már megszoktam. Unom ezt a témát. Nem válthatnánk?
- De, persze, drága! Miről szeretnél társalogni?
- Nem is tudom… - azzal felemelte a vörösborral teli poharát, forgatta egy darabig, majd egy szuszra felhajtotta. – Figyelj, nem innánk valami töményet?
- Ó, hát ha azt kívánod, dehogyisnem! Mit szólnál egy Baileyshez? Vagy egy Sherry brandyt esetleg? – készségeskedett Áron.
„Úristen, mit képzel rólam ez a pasas? – gondolta Bianka. – A felesége vajon az ilyen nyalós piákat díjazza?” Elegánsan megrázta a haját, félrefordította a fejét és sejtelmesen, szinte súgva így szólt:
- Inkább egy vodkát vagy egy whiskyt, amelyiket jobban szereted.
Áron azonnal felugrott.
- Egy röpke pillanat, és hozom, hölgyem! – azzal besietett a vendéglőbe.
