Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös zóna 3.

2021. június 25.

3.

Áron szakértő módjára körbeforgatta a bort a pohárban, megszagolgatta, aprót kortyolt bele, ízlelgette, kissé elfintorodott és így szólt:

- Nos, ennek a kávézónak nem lehet nagy erőssége a borkedvelő vendégek ízlésének kiszolgálása. Úgy saccolom, valami balatoni bor lehet, talán a Varga Pincészetből, de onnan is az olcsóbb, tömegtermelésre szánt fajta. Magácskának ízlik?

- Kérem, kedves Áron, ne mondja nekem, hogy magácska. Számomra olyan zavaró.

- Ó, bocsánat, többé nem ejtem ki ezt a szót a számon.

Pár percig egyikük sem szólt semmit. Kortyolgatták a borukat, egy-egy lopott pillantást vetve a másikra.

„Tetszik nekem ez a nő. És tényleg, olyan ismerős – gondolta Áron. – Azt mondta, ha járok színházba, akkor találkozhattam vele. Lehet, hogy lebuktam. Az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára színházban. A mozi, az igen. Valami jó kis akciófilm, vagy még inkább háborús… de ezt mégse mondhattam. Egy ilyen hölgy biztosan idegenkedik az ilyesfajta szórakozástól.”

„Úristen, most biztosan azt hiszi, hogy színésznő vagyok, és kutat az emlékezetében, hogy vajon melyik szerepben láthatott. Pedig ha tudná, hogy a színpadon legfeljebb a takarítógéppel fordulok elő. Vagy ha a ruhatárban látott, az is eléggé kellemetlen, mert akkor végképp nem tud hová tenni…” – kergetőztek Bianka fejében a gondolatok. – Mindegy, hadd higgye, hogy egy igazi dívával hozta össze a sorsa. Kalandra fel!”

Áron egy lapra téve fel mindent, megkérdezte:

- Kedves hölgyem! Volna kedve velem tölteni ezt a napot? Tudok néhány programot, mely esetleg tetszene önnek! - Bianka önfeledten rámosolygott és azt felelte:

- Rendben! Szeretem a kalandot! Indulhatunk, amerre gondolja, Áron!

- Most épp arra gondoltam, tehetnénk egy kirándulást, amolyan piknik-félét, a Szent Gellért-hegyen! Komolyan volna kedve hozzá?

- Ahogy már mondtam, menjünk! Sőt! Akár induljunk azonnal! – és már fel is pattant, mint egy órarugó. Áron sem habozott egy másodpercet sem. Felállt, s így kitűnt, fél fejjel magasabb Biankánál. Borospoharaikat a sors és a pincér gondjaira bízva elindultak hát, hogy kiélvezzék azt, amit a nap még számukra hátrahagyott.