Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös zóna 20.

2021. július 16.

20.

Áron valami távoli, tompa ciripelésre ébredt, ami mintha a föld alól szólna. Úgy érezte, hogy a feje valami tapadós, szürke ólomkásával van teletömve, de igyekezett magához térni.

- A rohadt életbe, milyen nap van is van ma? Ó-ó, hát péntek? Azt hittem, szombat! Még jó, hogy a telefonomon beállítottam az automata ébresztést, mert különben tutira elaludtam volna. De hová is tettem? – azzal kibújt a paplan alól és előkotorta a mobilját a fehérneműs fiókból. – Megvan, hál’ Istennek!

Megkönnyebbülve konstatálta, hogy nem kereste senki és üzenete sem jött. – Ez némiképp leegyszerűsíti a dolgokat. A tegnapi nap után, basszus… el sem hiszem, hogy velem történt mindez – morfondírozott magában. – És hol van Zsuzsa? Tényleg, tegnap hazajött a kezelésről, egy nappal korábban, mint vártam. Aztán… – és az ágy szélén ülve próbálta rendszerezni a gondolatait. Nem sokáig jutott, mert feltárult a hálószoba ajtaja, és a kilátást Zsuzsa hatalmas teste torlaszolta el. Kezében tálcát egyensúlyozott, és negédes hangon csicseregte:

- Hát felébredt az én édes Áronkám? Hogy aludtál, cuki nyuszi? Főztem ám neked kávécskát, két cukorral és tejszínnel, ahogy szereted, megihatod az ágyacskádban!

Áron utálkozva megborzongott, és azon igyekezett, hogy arcvonásai el ne torzuljanak a viszolygástól. Nos, eljött a felszálló szakasz, a felpörgés, a túláradó mézes-mázos kedvesség ideje! Ezt is túl kell élni, és hogy ne forduljon át letargiába vagy agresszivitásba túlságosan hamar, ajánlott jó képet vágni hozzá – ezt Áron már megtanulta a maga kárán. Így hátradőlt az ágyban, és így szólt:

- Köszönöm, drágám. Nagyon kedves tőled – és a kávéscsésze után nyúlt. – Mi a terved mára, Zsuzsikám? – kérdezte, és közben megvetette magát amiért képes volt így fogalmazni.

- Hát bejelentkeztem a Vikihez, aztán ha már úgy is ott vagyok, foglaltam időpontot a Zsigához is, tudo-od! – kacsintott rá Zsuzsa, pajkosnak szánt mosollyal az arcán.

„Ki a tököm az a Viki meg az a Zsiga, gőzöm sincs, de mindegy, legalább elkotródik itthonról – gondolta Áron. – Hoppá! Péntek van, munkanap, sőt van egy megbeszélésem azokkal a pénzes ügyfelekkel is 9-kor” – és gyors hörpintésekkel tüntette el a kávét.

- Sajnos, drágám, igyekeznem kell. Kissé elaludtam, azt hiszem. Készülődöm, aztán elindulok, de te csak érezd jól magad! – ezzel a fürdőszoba felé vette az irányt.

Karikás szemekkel bámult a tükörbe. „Én lennék ez a nyúzott, borostás, sárgás pofájú alak? Na, gyorsan lezuhanyozom, aztán tényleg sietnem kell.”

Már frissen borotválva, öltönyben, nyakkendőben a buszon ült, amikor megcsörrent a mobilja.