Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös zóna 2.

2021. június 24.

2.

És akkor döntött. Levette kalapját és a mellette levő székre helyezte, gondosan lesimítva a tetejét. Megremegett a keze. Újra felemelte, egy darabig tartogatta, nézegette, majd – mintha véletlenül tette volna – a földre ejtette. A férfi abban a pillanatban felugrott, lehajolt érte és feléje nyújtotta. A pillantásuk találkozott.

- Hölgyem!

- Köszönöm – válaszolta halkan, és ezt gondolta: „Milyen régi vágású megszólítás ez! Ki lehet ez a pasas? Bár most én sem az vagyok, aki általában szoktam lenni. Sohasem hordok kosztümöt, pelerint és kalapot, főleg ilyen rikító tűz-pirosat. Nem az én színem. Neccharisnyát meg végképp nem vennék föl. Milyen szerencse, hogy bejárásom van a színházi kelléktárba! Hiszen most csak játszom! És tessék, azonnal történik valami…”

- Vár valakit? – kérdezte a férfi.

- Nem, senkit – felelte, és a jobb térdét átvetette a combján, láttatva tükörfényes, trottőr sarkú fekete lakkcipőjét.

- Nem zavarná, ha helyet foglalnék magácska mellett?

„Már megint ez a 30-as évekbe illő fogalmazás, milyen idegesítő – gondolta. – Akarok én most ismerkedni? Nos, valószínűleg igen. Azért öltöztem ebbe a fura maskarába. Ilyen kinézethez ilyen gentleman dukál. Lássuk, mi jön ki belőle.”

- Nem, üljön csak ide nyugodtan – és széles mosolyt villantott rá.

A férfi, azzal a kisfiús, csibészes mosollyal az arcán, a tőle telhető legteljesebb természetességgel huppant le a nő mellé a felkínált helyre.

- Kávét iszik? Kérne esetleg még egyet? Vagy esetleg mást? Oh, pardon! Még be sem mutatkoztam! Hová is tettem az eszem! Nyilván önnél van a szívemmel együtt, amit elő pillantásra elrabolt! Áron a nevem! – mondta és nyújtotta a kezét egyszerre. A nő, mit tehetett mást, nyújtotta a sajátját és mondta a saját nevét.

- Szép név! Én Bianka vagyok. És igen, innék még valamit, De nem kávét, mert abból ez ma az ötödik volt kábé. Inkább egy pohár vörösbort. De persze, csak ha Ön is velem tart, mert egyedül inni rossz benyomást kelt.

- Bianka? A Csodálatosan Szép Női Nevek Versenyén már el is vitte volna az első helyezést, ha valahol lenne ilyen és én ülnék a zsűri tagjai között! Természetesen! Pincér! Legyen szíves! – intett és a pincér jött, felvette a rendelést, fejet hajtott és már sarkon is fordult, hogy mihamarább hozhassa a kikért italokat.

Áron visszafordult és Biankára mosolygott.

- Ne haragudjon, kérem! Már elsőre is ismerősnek tűnt. Találkozhattunk már valahol korábban?

- Hacsak nem szokott színházba járni, nem gondolnám!

- Pedig szoktam! Amikor csak tehetem! – mondta Áron és a nő elpirult kissé, mint akin tetten értek. Közben jött a pincér és letette eléjük a vörösboros poharakat. Aztán ahogy jött, úgy ment is. Ők pedig felemelték poharukat és egymás szemébe nézve koccintottak.

- A találkozásra! – mondta Áron.

- A találkozásra! – felelte Bianka.