Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös zóna 19.

2021. július 15.

19.

- Idióta! Idióta! Idióta! Így elcseszni az időt a pakolással! – szidta magát Bianka szinte csak magában. – Most mi a lófaszt csináljak?”

   Körülnézett a szobában. – Ha más nem is, itt van még ez a váza vagy a hamutartó… Még egyszer leütöm, ha az kell hozzá, de el kell érnem azt a rohadt vonatot!

Kintről szelíd kopogás hallatszott.

- Bent vagy? Ugye, bent? Gondolom, összepakoltál. Tudod, mit? Menj, ha annyira menni akarsz! Kit érdekelsz? Leütöttél baszod! Vérzik a fejem, meg minden! Még a végén képes lennél megölni, amikor alszom! Inkább fogd a cuccod, és kotródj! Komolyan beszélek! Takarodj ebből a házból és soha ne gyere ide vissza!

  Béla hangjában fásultság keveredett némi mélabúval. Őszintének tűnt, de Bianka nem hitt neki. Túl sok volt hozzá a rossz tapasztalat, hogy egyszerűen csak feladja és elengedi őt. Ez a cirkuszi előadás évről évre lejátszódott. Az utóbbi időben pedig már fél évente. A vége pedig mindig egy hatalmas monokli Bianka szeme alatt, amit napszemüveggel kellett, hogy takarjon.

- Most félsz. Nem hiszel nekem. Lássuk be, ez érthető - folytatta Béla kintről. – Hidd el! Ha be akartam volna menni, már bent lennék, és épp a fejed lökném a tükörnek vagy a falnak! De most valóban szabad eltávot kapsz! Utazz haza vidékre, Jászkara-fasza-jenőre, vagy ahová csak akarsz! – ám mivel válasz nem érkezett, emelt hangon folytatta: – Elegem van! Ha nem jössz ki két percen belül, bemegyek és én doblak ki innen!

   Bianka rettegve emelte fel a kis bőröndöt még mindig önmagával viaskodva. Aztán mégiscsak kinyitotta az ajtót és kilépett. Béla a nyitott lakásajtó mellett állt egy hideg vizes rongyot szorítva a homlokához. Színpadiasan mutatott a nyitott ajtó felé.

- Pápá drágám! A sohai viszontlátásra! Az ügyvédem majd mindent elrendez. Még a tárgyalásra se kell feltolnod a képed vidékről! Csak aláírod a papírokat, oszt’ ennyi! Na! Induljál már! Amíg meg nem gondolom magam!

   És Bianka indult is. Mint a szélvész, ki a lakásajtón, ami bevágódott utána. Le a lépcsőkön. Mire az utcára ért, rögtön szabadabbnak érezte magát. Ám igazán szabadnak csak akkor, mikor már a vonaton ülve megérezte, hogy a szerelvény mozgásba lendül.