Kezdőlap

Áron, Baráth Zoltán, Bianka, írok

Vörös zóna 13.

2021. július 7.

13.

Bianka a színház művészbejárója előtt állt vörös kalapjában, kezében gyűrögetve a vörös pelerint. Utálkozva nézett végig neccharisnyába bújtatott lábain: minek ez? Miért csinálom én ezt? Ki vagyok én? Enyhe hányinger kerülgette. Az előadás már javában zajlott, és ő nem tudta, mit tegyen. A legjobb lett volna elrohanni, talán vissza a szülői házba, a jászsági kis faluba, ahol anyja mindig frissen vágott rántott csirkével fogadta. Ó, micsoda íze van annak! Semelyik piacon soha nem tudott hasonlót venni. És az a saláta a kertből…! És az apja saját receptje alapján fűszerezett házi kolbász…! Összefutott a szájában a nyál. Itt él Budapesten már több, mint egy évtizede, próbál beilleszkedni, felvenni a nagyváros sebes ritmusát, és mire jutott? Még egyszer sem evett olyan jót, mint a szülei kosztja. Sok gazdag férfi próbálta elcsavarni a fejét, vitték fényűző éttermekbe, ahol folyton kellemetlenül érezte magát. Mint legutóbb is, amikor az egyik felkapott színész, bizonyos Szentkuthy-Szabó Szabolcs hívta vacsorázni. Az ölébe terített damaszt szalvétát legszívesebben lehányta volna. Fogalma se volt róla, hogy a tányérok jobb és bal oldalán sorba rakott ezüst evőeszközökkel hogyan kell bánni, és amikor felfedezte, hogy még a tányér fölött is sorakozik négy-öt kisvilla és kiskanál, végképp rosszul lett. Mégis valahogyan végigküszködte a hatfogásos vacsorát, s utána erős migrénre hivatkozva faképnél hagyta a taxinál a hüledezve utána bámuló nagy sztárt.

Most itt állt a színészbejárónál, azon töprengve, mit is tegyen. Hiszen a ruhák kelleni fognak a holnap délelőtti próbán! Ekkor hangokat hallott bentről: egy részeg férfi artikulálatlan hangjait, egy nő csiklandós kacajait, és a háttérből harsány röhögést. Vajon mi folyhat odabent? A pelerint az arca elé tartva beosont a sötét folyosón. A félig nyitott ajtón belesve megpillantotta az öltözők előtti társalgóban a már koránt sem józan kompániát. Szentkuthy-Szabó egy fiatal színésznőcske vállát harapdálta, Kronhard, Bélley és Zsomborov – három kifakult sztár – a kanapén egymásra borulva röhögött.

- Mit mondasz? Hogy a Gaben, az a rohadt nyugger akarta főszerepet? Na ne szédíts, haver!

- Ja, naná, mi az, hogy! Ott randalírozott az irodában, hogy ne má’ az a tahó Fulányi kapja! Bazmeg, nem csoda, hogy kiverte a biztosítékot a Lacónál!

- Gebedjek meg, ha értem! A faszom se érti ezeket a baszom vénségeket, a tökömbe! – harsogta az egyik és ocsmány mozdulatokkal mutogatott a nadrágja felé.

- Te Szesza! – fordult a középső Szentkuthy-Szabó felé. – Mi van azzal a kis ruhatáros lotyóval, akit tavaly kúrogattál?

Bianka elfehéredett, és behúzódott a mosdóhoz vezető ajtónyílásba.

- Még ha kúrtam volna! Baszod, ilyet! Elviszem vacsorázni! Pislogott ott nekem, mint egér a nullás lisztben! Szerintem azt se tudta, melyik pedál mit csinál! Azaz melyik evőeszköz mire való! – nagy röhögés.

- És aztán? Mi volt? Monnyad má’, mer’ tökön rúglak!

- Jó’ van má’! Kussoljá’ má’! Pont azt akarom mondani, ha hagynád! Sz’al végigszenvedjük a vacsorát, aztán már dagadó fasszal vinném a taxihoz, hogy hazavigyem megtölteni! Erre a hülye tyúk beparázik, hogy hát bocs, de még se nem se akarja! És lelép! És ott hagyott a gecibe a taxi mellett és szó szerint úgy elrohant, mint a szélvész! Csak néztem utána kimeredt szemekkel, mint a szaró macska, hogy akkor most mi van? Kénytelen voltam felhívni az Escort céget! Valahogy le kelletett hűtenem magam! Az aznap esti két jányka pont jó is volt! Nem is értem az ilyeneket!

- Néztél már mostanában tükörbe? Mer’ akkor értenéd, hogy még neki se kellettél! Hahahahaha! – Ismét óriási röhögés.

- Baz’ meg! Mindjárt megütlek!

Bianka megsemmisülve állt ott ezt a szellemi toprongy dumát hallva. Ezek Magyarország jelenlegi, nagystílű, felkapott művészi elitje? Most örült csak igazán, hogy akkor este otthagyta a taxinál azt a tetűt! Baljóslatúan elmosolyodott, kezét nagy merészen a kilincsre tette, aztán egy hirtelen mozdulattal szélesre tárta a társalgó ajtaját.