Kezdőlap

celebek, Hjorth, méltatlanok, olvasok, Rosenfeldt, skandináv krimi

Méltatlanok

2020. január 18.

Ez az írás recenziónak indult, de aztán más lett belőle. Kiket becsülünk meg manapság? Kire vagyunk büszkék, kiket olvasunk, kiket nézünk és hallgatunk?

Michael Hjorth és Hans Rosenfeldt svéd szerzőpáros lebilincselő krimijében egy tanult és művelt ember (ez a két jelző nem mindig fedi egymást) sorozatban követi el a gyilkosságokat, melyeknek szenvedő alanyai ostoba, üres fejű „celebek” – valóságshow szereplői, bloggerek, influenszerek –, akikből a média csinált nagy sztárokat. Ők azok a „méltatlanok”, akik semmit nem tettek le az asztalra, és mégis rengeteg a rajongójuk, követőjük; igen, ők a követendő példa a legtöbb fiatal előtt (sajnos, itt Magyarországon is). A gyilkos még esélyt is ad a kiszemelt áldozatoknak: meg kell válaszolniuk egy 60 kérdésből álló általános műveltségi tesztet, aminek elég lenne csak 20 kérdésre, azaz az egyharmadára tudni a választ, már nem buknának meg, azaz a gyilkos megkegyelmezne nekik. Milyen nagylelkű! A mi iskolánkban 34 %-ot kell elérni az elégségeshez…

Ahogy olvastam, azon kaptam magam, hogy elkezdtem egyetérteni az alapgondolattal. Senki ne értsen félre, nem gondolom, hogy minden hírességet ki kellene iktatni, aki nem megy át egy efféle vizsgán, de talán nem volna üdvös, hogy csak olyanok lehetnének befolyásos médiaszemélyiségek, akik legalább valamennyire tájékozottak a világ dolgaiban? Ekkor kezdtem újra – mint már oly sokszor! – végiggondolni az iskolában szerzett személyes tapasztalataimat. Hogy sok gyerek a szünetben nem beszélget a többiekkel, nem focizik, nem sétálgat, hanem behúzódva abba a sarokba, ahol elég erős a wifi, a telefonját nyomkodja vagy bámulja. Hogy színházba menet arról beszél, hogy naponta hány órát (hármat-négyet) tölt valamiféle játékkal, és hogy már mennyi pontja vagy élete vagy mittudomén mije van. Hogy naponta tölt fel videókat arról, hogyan tátog és mozog, sőt erősen leszbikus pózokban tetszeleg a barátnőjével.

Vajon a közösségi oldalakon szerzett információk bátorítják őket arra, hogy ne tanúsítsanak tiszteletet a tanáraik irányában? Régebben is előfordult, hogy feleseltek velem, de hogy lekurvázzanak, b**megezzenek, g*cizzenek az órán, az szóba sem jöhetett. Mint ahogy az sem – ami mostanában naponta előfordul –, hogy hetedikes, nyolcadikos fiúk átszökjenek a 4. óra után a szünetben ebédelni, hogy elérjék a déli buszt haza, holott a tanítás 13:25-ig tart, vagy hogy 10-15 percet késsenek az óráról, merthogy sokan voltak a vécében; és ekkor még örülnünk kéne, hogy egyáltalán bejöttek és nem lógtak haza. Igazából nincs hatékony eszköz a kezünkben. Mert nem a tanulás, a tudás, a műveltség az érték, hanem sokkal inkább az, hogy hány lájkot szereztek a Facebookon, de erről sokan írtak már – többek közt én is.

Próbálkozom azzal is, hogy elmesélem, hogy a fejtetőn meghagyott haj és a lógó ülepű gatya a fegyencek viselete volt, és hogy csak azok választják az extrém külsőt – kirívóan festett haj, piercing, feltűnő tetoválás, testmódosítás stb. – akik másképp nem tudják felhívni magukra a figyelmet. Nem tudom, kikre tudok hatni ezekkel. Illetve tudom. Akik amúgy is rendes, normális szülői háttérrel bírnak…

Ezek után természetesen nem fogok csodálkozni, ha erre a bejegyzésemre nem fognak sokan „tetszik”-et nyomni, pláne megosztani – főleg olyanok, akiknek címezném (pedig azokra az oldalakra, csoportokba is felteszem, amit elvileg látniuk kellene).

És jön az utolsó mondat (vajon ki olvasta el eddig?), egy kérdés:

Kedves volt és jelenlegi diákjaim, ti mit gondoltok erről?