Aki eddig azt hitte Lady Gagáról, hogy egy diszkócica, akiből tizenkettő egy tucat, az nézze meg a Csillag születik című filmet, és rájön, hogy nagyot tévedett. Magam sem gondoltam volna, hogy ez a nő ennyire sziporkázóan tehetséges, mind a hangját, mind színészi képességeit illetően. Pedig tudhattam volna, hogy aki 27 millió albumot és 146 millió kislemezt adott el világszerte, és akinek 6 Grammy-díja, 2 Golden Globe-díja, 13 MTV Video Music Awards-díja, 12 Guinness-világrekordja illetve a Dalszerző Hírességek Csarnokának Kortárs Ikon-díja van, az nem lehet kispályás. A film másik főszereplője és egyben rendezője, Bradley Cooper hasonlóan nagy formátumú színész, így ők ketten garanciát jelentenek az igényes mozira.
A Csillag születik nem jelentett amúgy felhőtlen szórakozást, sok volt benne a torokszorító jelenet. Ismered azt az érzést, amikor előre tudod, hogy a főhős úgyis elbukik a végén, hogy úgysem lesz happy end, hogy a végkifejlet majdnem biztosan tragikus, de mégis szorítasz nekik az utolsó pillanatig? Hát ez pont egy ilyen film. Mégis ajánlom, nemcsak a gyönyörű dalbetétek és a szépen megkomponált lassú jelenetek miatt, hanem főként azért, mert annyira továbbgondolkodásra késztet, ami csak az igazán színvonalas alkotások sajátja. Tudod, amikor a filmvásznon már rég megjelent, hogy „vége”, a stáblista a vége felé pörög, de te csak meredten ülsz, és nem tudod otthagyni a vetítést. És még este az ágyban is fel-felvillannak azok a bizonyos jelenetek, és sokáig ott keringenek az agyadban. Kitörölhetetlenül.
