Kezdőlap

Anthony Hopkins, Csengetett Mylord, Emma Thompson, hova vezetne ez, olvasok

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

2017. augusztus 2.

Ha szereted a nagyon izgalmasan unalmas, lassú, lélekboncolgatós, visszaemlékezős könyveket és a Csengetett Mylord sorozatot, akkor okvetlenül olvasd ezt el!

Arról szól, hogy hova vezet – „Hova vezetne ez!” ;) – ha egy ember (aki történetesen főkomornyik egy befolyásos, dúsgazdag lord kastélyában) nem mutatja ki az érzelmeit, sőt szándékosan törekszik erre az általa legnemesebbnek tartott, üdvös cél érdekében, nevezetesen: hogy a gazdáját a legmesszemenőbbekig kiszolgálja és mindenben támogassa. Szívszorító és egyben rendkívül bosszantó részlet például, hogy akkor is a szolgálatot helyezi az első helyre, amikor az édesapja az emeleti személyzeti szobácskájában haldoklik, s amikor kevéssel később meghal, bokros teendőire hivatkozva fogadja el a házvezetőnő ajánlkozását, hogy ő zárja le a halott szemét.

És lehetne ez akár egy szerelmi történet is a főkomornyik és a házvezetőnő között, de az érzés annyira el van fojtva mindkettőjük részéről, hogy az olvasó csak a könyv vége felé kezd el gyanítani valamit. Ez a halvány sejtelem a filmben azért jócskán kidomborodik, méghozzá Anthony Hopkins és Emma Thompson felejthetetlen alakításában. (Amúgy Hugh Grant is felbukkan egy kisebb szerepben.) Bár a film híven követi a regény cselekményét és visszaadja a hangulatát, mégis ez utóbbi tetszett jobban, éppen az írásom elején említett lélekboncolgatás és az író kifinomult stílusa miatt.

Találomra felcsapva a könyvet: „Aznap este, röviddel a vacsora előtt, véletlenül fültanúja lettem Mr. Lewis és monsieur Dupont beszélgetésének. Valamilyen okból fölmentem monsieur Dupont szobájába, és már épp kopogtatni akartam, de előtte szokásom szerint megálltam egy pillanatra az ajtónál és füleltem. Önök talán nem szokták megtenni ezt a kis óvintézkedést, amellyel elkerülhetik, hogy alkalmatlan pillanatban kopogtassanak, én azonban sohasem mulasztom el, és kezeskedem róla, hogy általános gyakorlat a szakmában. De szó sincs arról, hogy ezt ürügynek használná az ember; nekem például eszem ágában sem volt olyan sokáig hallgatózni.” – és így tovább.

A vontatottsága ellenére ütős könyv, tényleg.