Kezdőlap

intő, kődobálás, megaláztatás, tanítok

Ha megdobnak kővel…?

2021. május 14.

Szép kis kő, ugye? A fiú, akinek a markából elszállt, nem olyan kicsi. Bár 14 éves, még csak ötödikes – ebből sok mindenre lehet következtetni.

Először fel sem fogtam, mi történt. A szünetben a gyerekekre ügyeltem az udvaron, és éppen indultunk volna befelé, mikor valami olyasmit éreztem, mintha egy vékony huzal elpattant volna a szemöldököm és a halántékom között. Vagy a szemüvegem szára, ahol a kerethez kapcsolódik. Megtántorodtam, odanyúltam: talán a maszkom gumiszalagja akadt be valahová és szakadt el? Nem, minden a helyén volt. „Jaj, megdobták egy kővel!” – kiabálták a lányok, akik mellettem álltak. De hogy ki volt a tettes, az rögtön akkor nem derült ki – ahogyan ez lenni szokott –, pedig a kollégám, aki hátulról terelte befelé a csapatot, kijelentette, hogy márpedig addig be nem megyünk, amíg el nem árulják. Én befutottam a tanáriba, a férjemet kerestem, az irodájában ült, a karjaiba vetettem magam, de ekkor már hangosan sírtam. Nem a fájdalomtól, hanem a megaláztatásról és a sokkhatástól, hogy ez történt velem. Mert ha nagyobb az a kő, vagy pár centivel odébb talál el, sokkal nagyobb baj lehetett volna. Tudni kell, hogy a bal szememmel szinte semmit sem látok, és a jobb sem tökéletes; ha azzal történik valami, szó szerint megvakulok. A férjem kisietett intézkedni, én ott maradtam egyedül, bőgve, s mivel közben becsöngettek, a többieknek órára kellett menniük, az iskolatitkár jött be vigasztalni. Nagyon aranyos volt, megölelgetett, papírzsebkendőt nyomott a kezembe. Úgy-ahogy megnyugodtam, és hát – történt, ami történt – nekem is indulnom kellett. Nos, a gyerekek később elmondták, ki volt a kődobáló; nem lepett meg, szinte biztosra vettem, hogy ő volt. No de mi lesz ezután? Mit lehet tenni?

Kolléganőim közül néhányan azt javasolták, hogy fel kell jelenteni testi sértés miatt, de legalábbis szóljunk a rendőrnek, mert az igazgatói intő nem bír elég visszatartó erővel (amúgy gyanítom, már van a srácnak ilyen). A férjem viszont – miután kiosztotta a fiút – lebeszélt a feljelentésről: „Akarsz a bíróságra járni hónapokig egy ilyen apróság miatt?” Hm. Ezen el kellett, hogy gondolkozzam. Apróság… Bírósági ügy… És „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”? Délután elmeséltem az esetet egy fiatal barátomnak, aki felajánlotta, hogy ha legközelebb találkozik az illető apjával, jól elbeszélget vele, de úgy ám, hogy abból a kölyök is értsen. Sejthető, hogy ez a jókötésű, erős legény nem egy kedélyes, baráti társalgásra gondolt! De vajon létezik-e üdvözítő megoldás? Mit gondoltok erről?