Kezdőlap

a nő, boldogság, halál, olvasok, szeretet, Szőcs Péter, Wak Lukács

Gárdonyi Géza: Bibi

2020. december 14.

Annyira megérintett ez a regény, és annyira sajnáltam, hogy csak a Kindlén (e-könyv olvasón) olvastam! Mert ha nem, bizonyosan egy csomó mindent aláhúzkodok benne, hogy el ne felejtsem. Pedig nagyon kevés könyvvel teszem ezt meg. Csakis kizárólag olyanokkal, amelyek mély hatást gyakorolnak rám, és amiket hordozok magammal hetekig, hónapokig – a lelkemben.

Ez is egy ilyen regény volt. Eleinte csodálkoztam: hogyhogy eddig nem került elém? Hiszen úgy hittem, ami Gárdonyitól megjelent, mind olvastam! Aztán a vége felé derült ki, hogy a Tanácsköztársaság, jobban mondva a vörösterror időszaka is szerepel benne. Ekkor értettem meg, hogy – akárcsak Fekete István Zsellérek című műve (ami szintén csúcs-kategóriás nálam) – sokáig a „tiltott” kategóriába tartozott.

Maga a történet nem is annyira érdekes. Vagy igen? Lukács, a mesélő, árvaként nevelkedik, de mivel okos és szorgalmas, papi szemináriumba kerül. Bár fényes karrierre hivatott, egy gróf fiainak lesz a nevelője, s velük beutazza egész Európát. Ám egy régiségboltban vásárolt, apokrifnak tartott irat az állásába kerül, ezért vidékre kell mennie segédlelkésznek. Itt ismeri meg Bibit, a négyéves árva kislányt, az első embert az életében, aki őszinte szeretettel fordul felé. „Engem nem csókolt meg soha senki. Szerető szemmel énreám nem nézett soha senki. Az én arcom nem ismerte soha emberi ajaknak az érintését. Csak tenyerek érintéséről voltak emlékei. Az a kis meleg ajk nemcsak az arcomat érintette, hanem a lelkemet is.” Az ő házitanítója lesz, és a faluban eltöltött éveken át tanúja Bibi felcseperedésének, nagyleánnyá válásának, első szerelmének. Lukács vívódik, hiszen magának is alig bevallottan szerelmes lesz „kis leánytestvérébe”, de ezt ki nem mutathatja, hiszen bele kell törődjön a „felsőbb akarat” parancsába.

Az igazi főhős talán mégsem ő, sem nem Bibi, hanem annak nevelőapja, Szőcs Péter uram, az Indiát megjárt „pőregatyás paraszt”, aki a megjelenéséhez cseppet sem hűen igazi filozófus és filantróp: saját pénzén kaszinót építtet, hogy a falusi nép is kulturálódhasson. Lukáccsal mélyre szántó eszmecseréket, vitákat folytatnak a hitről és úgy a világ dolgairól általában. Na ezeket élveztem igazán! Micsoda fantasztikus gondolkodó volt Gárdonyi! Mert nem kétséges, hogy az ő gondolatait adta Péter úr szájába. Hadd írjak ide néhányat!

A szeretetről: „Már hát minden ösztön szent, mert hiszen hozzuk. Mégis hát a legszentebb az emberszeretet ösztöne. Ami a halnak a víz, az az emberi léleknek a szerető környezet. Legszeretőbb környezet a család. (…) A nemzetek nem testi nyájak és csordák és kondák és ménesek, hanem lélekrajok a nagy világmindenségben. Ahány nemzet, annyi különböző lélekraj.”

„Nem az a fő, hogy (a nő) parkettes szobában éljen, parfőnös családban, amelyik a telet el nem tudja képzelni osztriga nélkül vagy Riviera nélkül. Az a fő, hogy párja legyen a férje: szeresse a férjét. És hogy a férje meg is érdemelje a szeretetét. Akkor zsuppfedél alatt is végigélheti az életét boldogan.”

A halálról: „A halál azért oly iszonyú a szívünknek, mert egy halhatatlannak érzett valakinknek a semmibe törését látjuk csupán. A ház összeomlott: szemünknek bizonyossága, hogy aki benne volt, nem kerül többé elő. De hát a szem csak fotografáló szerszám: hideget, meleget, ízt, illatot, szellősusogást se fog fel a lencséje, - hát mért éppen a lélek láthatatlanságán esik kétségbe a szemünk?!”

„Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok.”

„Az ember nem hal meg, csak a teste.” – Gárdonyi sírfelirata jusson eszünkbe: „Csak a teste”.

A munkáról és a boldogságról: „Csak az a munka, amire kényszerítve vagyunk. Nem fáradtság a fáradság, ha azt dolgozom, amit én akarok. Nem az a boldog ember, aki milliókat tud szerezni, hanem aki úgy tud szegény lenni, hogy nem érzi a szegénységét. Az én nyugodt napomat nem cserélem el a lehegő milliomos napjáért. Az én homlokomat nem barázdálják gondok. Az ágyamon édesen alszom. A kezem nem nyúl reszketve reggel a börze-újságért. És ha érzem, hogy utolsó órájára érkeztem az életemnek, nem tudom, mik lesznek gondolataim, csak azt tudom, nem a pénz.”

A nagyvárosról és a vidékről: „De mit látsz a nagyvárosokban? Ahogy ott az emberek élnek: életük elpocsékolása. S mind csak azért, mert gyermekkorukban nem szokták meg, hogy kenyéren, vízen, szimplán éljenek - csak a szükségesekért dolgozzanak, és a fölöslegesekért ne robotoljanak. Mindenki a gyomra szolgája.”

 „A természet kebelén nincs szegény ember. A szegénységet a civilizáció nevelte. A föld elég nagy arra, hogy minden ember megéljen. Parasztjaink nem is tudják, milyen boldogok. Mert hiszen mindegyik a maga kenyerén élhet. Ha dolgozik: Isten ege alatt s akkor is magának. Ha pihen: a maga fájának árnyékában nyáron, maga fájának melegénél télen.”

És micsoda megbecsüléssel szól Gárdonyi a női nemről! Pedig ő soha nem volt szerencsés a házasságában, a nőkkel való kapcsolatában. Figyeljük csak:

„A nő olyan fele a férfinak, mint a nappalnak az éj, a lombnak a virág. Hogyan foszthatja meg az embert attól a sok kedvességtől, amit csak a nő lelkében talál? Csak ránézni is gyönyörűség. Hát még ha ő tekint szeretve ránk. Semmi se szebb, jobb, édesebb. Testének szépségét felül nem múlhatja a művészetnek semmi remeke. Lelkének édessége földi üdvösségünk. A hangja jobban meghat, mint Chopin zenéje. És a szeretet? A szeretet... Mi az a földön, amely olyan tiszta, olyan önfeláldozó. A nő járja az élet igazi útját. Ő a művészet. Még beszélni se tud, mikor már meg tudja különböztetni a szépet a nemszéptől. Csak az az élet lehet boldog ezen a földön, amelyiknek a lelke - levegője a szép.”

Igazi ádventi, lélekmelengető, elgondolkodtató olvasmány a Bibi. Mindenkinek szeretettel ajánlom.