Kezdőlap

Böjte Csaba, gyermeknevelés, Juci néni, Karikó Éva, olvasok, Pikler Intézet

Csaba testvér édesanyja megmondja a tutit a gyereknevelésről!

2019. november 18.

Böjte Csaba édesanyja 78 éves korában, 2015-ben hunyt el. Nézetei a gyereknevelésről ma is időszerűek, sőt! Sok szülő okulhatna belőlük. Hátha még nem késő, közzéteszem a legfontosabb gondolatait, egyúttal szívből ajánlom Karikó Éva interjúkötetét. Gyönyörűséges, szívmelengető olvasmány.

„Szülés után édesanyám ott volt három hétig. (…) Édesanyám elment, jött anyósom, két hetet volt ott, ő is egész nap karban tartotta, ringatta, magával hurcolta. Ő is elment, és nekem is ezt kellett volna csinálnom, mert ha nem, sírt a gyermek kegyetlenül. Nem volt se vége, se hossza a ringatásnak. Én is ringattam vagy két napig, de minden munkát meg kellett csinálnom, főzést, bevásárlást, takarítást s mindent. Éreztem, hogy ki vagyok fáradva, nem tudom tartani magamat, s éreztem, hogy ez nem fog jóra vezetni. (…) Katikával is megkaptam, hogy lehetek ilyen kegyetlen, hogy nem engedem, hogy a leánykát nyomban felvegyék, ha elkezd sírdogálni. (…) Én is babusgattam, szeretgettem, megkapott mindent, amire szüksége volt, de utána pihenjen, foglalja le magát. Nem kegyetlenség ez. (…) Megtanulja az a gyermek, hogy ez az ő ágya, és neki itt kell pihennie. Volt napirendje, megszokta, hogy van alvásidő, és van idő, amikor csak vele törődök. (…) Nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekek voltak, nem volt kárukra, hogy nem velük foglalkoztam egész álló nap. (…) Tudom jól hogy manapság azt mondják, a gyermeket azonnal fel kell venni, hordozni kell, különben lelkileg sérül. (…) Annak nagyobb kára lett volna, ha egészen kikészülök, vele is türelmetlen vagyok, és a munkám sem tudom elvégezni.”

Ismerős ez a kétféle hozzáállás, ugye? Annak idején mi is Böjte Csaba édesanyjának, Juci néninek elvét követtük, hála az én édesanyámnak, aki a Pikler Intézetben dolgozott, és ezt a szellemiséget (amely az Anyák könyvéből talán az idősebbeknek ismerős) oltotta belém. Magam is sokszor szomorúan hallgattam fiatal anyukák panaszait, hogy a gyerek nem tud ellenni magában percekre sem, este hosszasan „altatni” kell, ám éjjel akkor sem alszik, óránként fel kell venni, s uram bocsá’, oda kell venni maguk közé a hitvesi ágyba, ahonnan persze nagyon nehéz kiszoktatni. És vajon mi lehet ennek a következménye? Ahogyan Juci néni mondja: „Minden a gyermek körül forog, az anya semmi mással nem tud foglalkozni, kimerül, a férjére nem marad ereje. Elegük lesz a gyermekből, idegesíti őket. A gyermek megérzi ezt, még sírósabb, nyűgösebb lesz.”

Bizony, nehéz az első két-három éjszaka, amikor a kisbabát sírni hagyjuk – persze csakis akkor, ha biztosan tudjuk, hogy nem lehet éhes, szomjas (vagyis szopott eleget), nem fázik vagy nincs melege, nem fáj semmije. Emlékszem, hogy annak idején egymást biztattuk, nyugtattuk, hogy „maradj, mindjárt abbahagyja”, és amikor nem hagyta abba, akkor azt sulykoltuk, hogy „na még egy kicsit bírjuk ki, aztán majd…”. És tényleg, a kb. harmadik stresszes éjszaka után mindkét gyerekünk csak akkor kelt fel éjjel, ha beteg volt! Örömmel mondhatom, hogy a módszer az unokáinknál is működött. Megtanulták, hogy az éjszaka alvásra való, a saját ágyukban, és ez alól csak baj esetén van kivétel. (Nagyobb korukban, ha rosszat álmodtak, vagy valami komoly bánatuk volt, sem a gyerekeinktől, sem tőlük soha nem tagadtuk meg, hogy bebújjanak hozzánk az ágyba.)

Mert mi lesz a következménye, ha mégis kiszolgáljuk a gyerek minden igényét? Juci néni szerint: „Ahogy telnek az évek, rájönnek, hogy egy követelőző kis zsarnokot neveltek, aki az egész családot kézben tartja, irányítja.” Ugye, mindenki ismer ilyen családokat, ilyen gyerekeket, és tudjuk, mennyi probléma származik az ilyesfajta nevelésből? Nemcsak kicsi korban, hanem később is. Ő is ezt vallja: „Szigorúnak kellett lennem, de gyengédnek is. Határozottnak, következetesnek, számon kellett kérni a feladatokat. (…) Egy anyának nemcsak dajkálgatni, babusgatnia kell a gyermekét, hanem nyesegetni a vadhajtásokat, ha látja, hogy huncutkodik, rosszalkodik, és be kell, hogy adja a keserű pirulát is, meg kell fegyelmeznie, hogy tudja, hol vannak a határok.” És a lényeg: „ Nem akkor szeretem jól a gyermeket, ha mindent reá hagyok, meg kell neki mondani, be kell vele tartatni, meddig mehet el, és nem tovább.”

Bárcsak a mai szülők is így nevelnék a gyerekeiket! Mennyivel egyszerűbben, nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban zajlana az élet!