Kezdőlap

Blog
Sheringham

Indexkép

Miért is tanulunk angolul? Sheringham, 2019. április 12-19.

2019. április 22.

Amikor megkérdezték tőlem, hogy: Na, milyen volt Angliában? Azt feleltem: Háát… képzeld el, hogy 15-en voltunk, és én voltam az egyetlen, aki tudott és hajlandó volt angolul beszélni!

Indexkép

Mi az a Sheringham?

2019. február 21.

Ezt kérdeztem angolórán a 7. osztályban, magyarul, miután meghallgatták, elismételték, majd párban magyarra fordították a hat mondatból álló szöveget, amely így kezdődik: Sheringham is a popular seaside town… azaz „Sheringham egy kedvelt tengerparti város”. Minden egyes pár felolvasta, majd magyarul elmondta a maga részét, tisztáztuk az esetleges megértési problémákat (pl. mi lehet az a tea room), eljutottunk az utolsó mondatig (You can take lovely walks in Sheringham Park) s mivel a Sheringham Park gondot okozott a soron következő srácnak, szörnyű gyanú támadt bennem: megkérdeztem tőle, hogy hát mi is az a Sheringham. Úgy tett, mintha erősen gondolkodna – biztosan ismeritek ezt a nézést –, aztán beismerte, hogy nem tudja. Húha! Erre feltettem a kérdést a többieknek is. Mivel az osztályban akad néhány okos gyerek, rögtön leszögeztem, hogy senki ne árulja el a választ, csak azt mondják meg, hogy tudják vagy nem. Hát az osztály majdnem fele nemmel válaszolt! Én meg azt nem tudtam, hogy kiabáljak, sírjak vagy nevessek. Végül egyiket sem tettem, hanem elmagyaráztam, hogy ha van egy szöveg a könyvben, aminek Sheringham a címe, mellette fotók, amelyek egyértelműen egy várost ábrázolnak, ráadásul magyarul is elhangzott a róla szóló szöveg, akkor ebből már egy értelmesebb nagycsoportos óvodás rájöhetett volna a megoldásra… Vagy nem?

Indexkép

EGY HÉT A NAPOS (!) ALBIONBAN 2. rész – Cromer, Sheringham júl. 1.

2018. július 11.

Vasárnap időben érkeztünk az Északi-tenger partján fekvő festői városba, Cromerbe, ahol a fél 11-kor kezdődő istentiszteletre vártak bennünket. A cromeri anglikán templom katedrális méretű, gyönyörű középkori épület, ahol az ismerőseim – Evelyn és David, az orgonista nagy szeretettel fogadtak, és rögtön megkínáltak kávéval és gyümölcslével – igen, ott a templomban ez a szokás! A többi ember is a padokban a bögréjével, poharával várta az istentisztelet kezdetét. Én már megszoktam, de a társaimnak furcsa volt, mint ahogyan az is, hogy a megszokott orgonaszó helyett egy komplett zenekar szolgáltatta a zenét, amelyre a hívek közül többen szinte táncra kerekedtek. Az úrvacsora viszont áhítatos, halk muzsikára zajlott szabályos forgatókönyv szerint. Egy irányító ember mindig jelezte, mikor melyik padsor hová soroljon be – erre szükség is volt, mert voltunk becslésem szerint kb. 100-an. Természetesen mindannyian kimentünk – hangsúlyozták is, hogy az úrvacsorát mindenkinek, felekezetére való tekintet nélkül kiszolgálják. Annyira megható volt számomra az egész, hogy nem bírtam könnyek nélkül megállni…