Kezdőlap

Blog
Jason Robard

Indexkép

Volt egyszer egy Vadnyugat

2019. április 10.

Úgy alakult, hogy ebben a tanévben – hosszú idő után újra – el kellett vállalnom az énekórákat a 8. osztályban, mivel nincs szakos tanárunk. Ez nem könnyű feladat, hiszen az, hogy valaki tud énekelni, ismeri a kottát, esetleg játszik is valamilyen hangszeren, még nem jelenti azt, hogy tud éneket tanítani. Mivel már csináltam néhány évig, gondoltam, most is megoldom valahogy. Ám amikor az énekeskönyv először a kezembe került, bizony megrettentem: alig találtam benne olyan dalokat, amelyeket ismertem! Az volt a szerencse, hogy több filmről – híres zenéjük miatt – említés esik, így pl. a Jézus Krisztus Szupersztárról, a Hairről és a Volt egyszer egy Vadnyugatról. Ezeknek nagyon megörültem, hiszen így legálisan mozizhatunk a tanítási órákon, ráadásul két legyet ütök egy csapásra, hiszen a filmeket angolul nézzük meg, magyar felirattal.