Kezdőlap

hógolyózás, hólepte kisbaba, írok, kísértet, megtörtént, My English Book, Szovjetunió

Az élet adta az ötletet

2018. január 15.

Nyelvkönyvet írni izgalmas feladat: párbeszédeket, történeteket kell kitalálni; szereplőket, jellemeket megformálni. Így – mint az írók nagy része –, a szerző is sokszor a saját életéből indul ki; olyan eseményekből meríti ötleteit, amelyek vele vagy egy családtagjával, ismerősével estek meg. Ezekből szeretnék én is elmesélni néhányat.

A bear doesn’t wash… - Orosz szakos hallgatóként az akkori Szovjetunióban kellett egy féléves részképzést teljesítenünk. A kollégiumban együtt laktunk az ottani hallgatókkal, és bizony szembesülnünk kellett azzal, mennyire mások a szokásaink, pl. a tisztálkodás terén. Mi, magyarok, minden este zuhanyoztunk, amit ők nem néztek jó szemmel. Néhány hét után hívatott bennünket az igazgatónő. Elmagyarázta, hogy a mindennapos zuhanyozás árt a bőrnek és ráadásul pazarlás. Hiába mentegetőztünk, hogy nálunk ez így szokás, különben is kevés vizet használunk és igyekszünk takarékoskodni, ragaszkodott az álláspontjához. Persze mi sem hagytuk magunkat. Miután kezdett kifogyni az érvekből, végül ezt mondta: „A medve nem mosdik, és mégis él!” Amikor a 6.-os könyvemben a How often? kérdésre és az always, sometimes, never… szavak tanításához kellett valamit kitalálnom, ez a mondat lett az alapja a párbeszédnek, amelyben a nyúl és a büdös medve arról beszélgetnek, ki milyen gyakran szokott lábat és fogat mosni, fürdeni.

A ghost - Bármilyen hihetetlen, amit April Franknek elmesél, az a valóságban velem történt meg 1988. nyarán, Szent György-hegyi nyaralónkban. S előre bocsájtom: nem hittem a szellemekben! Kora reggel volt, még feküdtünk az ágyban, a szomszéd szobából hallottam kislányom gőgicsélését (akkor másfél éves lehetett). Egyszer éreztem, hogy valaki ott van mellettem, és hozzám beszél: „Szia, ugye tudod, ki vagyok?” Rögtön felismertem a barátom hangját, aki fél évvel azelőtt halt meg autóbalesetben. Mozdulni sem mertem. Annyi mindent kérdeztem volna tőle, de nagyon féltem, hiszen nem láttam senkit, de a meleg leheletét éreztem a fülemen. „Most vissza kell mennem” – mondta még, aztán eltűnt. Pedig ott sem volt! Vagy mégis?

Howard is upset - Akkor még gimnazista lányom mesélte, hogy amikor leesett az első hó, nagy örömükben a szünetben kinyitották az ablakokat, az ablakpárkányról összeszedték a havat, és azzal hógolyóztak a teremben, míg a tanár meg nem érkezett. Így született az a párbeszéd, amelyben az angoltanár hazaérkezve elmeséli a feleségének ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy ő is beszállt a hócsatába, de akkor benyitott az igazgató… (A feladat: vajon mit szólt az igazgató, mikor ezt meglátta?)

Where is Aaron? - Férjemmel történt, hogy kisbaba korában ebéd után kint aludt a babakocsiban a ház előtt, és szülei nem vették észre, hogy közben elkezdett havazni. Mire észbe kaptak, addigra teljesen belepte a hó, és csak a két pici lyukat lehetett látni, ahol az orrán keresztül vette a levegőt, de fel sem ébredt! Természetesen semmi baja nem esett, még csak meg se fázott.